A józan paraszt ész két kérges tenyere,
nagyapám lelkével, elindult szekere:
– Mikor pirkad korán, kelt a kakashangja,
vállamra tarisznyát akasztok az útra.
Lesz ím abban hagyma, két arasz szalonna,
egy kicsorbult bicska, fél liter pálinka,
derekában kasza, fektében kiverve,
rácsos sarokjában hamvasba tekerve.
Korán jó, lucskos még, attól dől a sorja,
szárazon beletör, így megy jól a munka,
harangszóra úgy is be kéne fejeznem,
míg szikkad a rendje, ennem, majd pihennem.
Aztán, mikor a Nap melegét nem ontja,
megforgatom kicsit, szikkadjon az alja,
begyűrök pár villát, legyen oldalt szarva,
befogom a csődört, ím, indulok haza.
Mire jön a csorda, a kapuba várom,
míg az asszony feji, ganéját kihányom,
sötétedés előtt a majorság elül,
az üres jászolba száraz abrak kerül.
Tisztálkodás rendje, odakinn a kúton,
még ha erőm kitart, asszonyom meglopom,
a dunyha aljában, befordulok csendben,
megköszönöm szépen, áldott napom Isten.