Illusztráció: Eifert János, Anyám keze
Ültünk az estben, mély, sűrű csendben
búcsúzott éppen lopva a nyár.
Szelíden kutató szemmel nézett
hosszan az égre, s vissza rám anyám.
Kezét szorosan ölébe zárta,
és átmelegített a gondolat:
megpihent végre, végre, a drága…!
Micsoda ritka, boldog pillanat…!
De mintha valamit titkolt volna:
fájdalom-gyötört ujjait talán,
vagy a bánat-mély barázdákat
görcsös kézfején és homlokán…?
Még nem sejtettem: csillagfény járta
halálos táncát a szembogarán.
