Most is látni vélem apám kezét,
amint lágyan simítja a dongát.
Lelke előre látja szépségét,
ráncok mögött őrzi a tudományt.
Érzi a szálkát kérges tenyerén,
ujját századszor sebezve végig.
Nemes fák adják neki kenyerét,
most királyi bornak hordót készít.
Arcát a lángok festik vörösre,
tűzzel, vassal hajlítja, formálja.
A látvány szívemben él örökre,
ahogy elkészült művét mustrálja.
Legutóbbi módosítás: 2015.02.11. @ 19:39 :: Nagygyörgy Erzsébet