Nyár

  …magamnak nem bánom, ha te is látod, aki megtagadtál, akit ajándékba kaptam, s nem zavar már csendes hallgatásod… …mindig, ha fáj szívem, hajnalhasadáskor, nem bánom, ha senki sem érti, nem zavarnak érthetetlen nézések… * S aki rám találtál, kanyargós, [… Tovább]

  Királylány, vissza a várba! Hagyd a topánt veszni a sárba, menekülj szebb mesék közé!   Idekint árulást sziszeg a szél…   Lágyszívű képzelet: gondolni mindenről, hogy volt, és még lehet, hogy történhetne bármi, ha ép lenne a híd a [… Tovább]

Jó már az újbor.     Csillogó rozé az asztalon hideg-párás pohárban kelleti magát. Szívesen látott vendég élvezettel szagolja remek illatát, kortyolva ízleli zamatát.  Milyen fenséges – szól elismerően, a gazda büszke:  saját termésem . S feledi a nehéz munkás [… Tovább]

„Kattan a váltó, A szívem zakatol…”     Száguld a vonat, Belevág a légbe, Csattog a kerék, Szikrát szór az éjbe. Pattan az álom, Éjmadár rikolt, Éles a kanyar, A mozdony felsikolt… Kattan a váltó, A szívem zakatol, Sikong a [… Tovább]

    mint útszélen n?tt bánatvirágok álma mélykék nyarakon   mint pókhálóba sz?tt mosolyok vigasza barna ?szutón   mint elkárhozott varjak lelke a hóban vakhideg télen   úgy várnak némán rügyre, tavaszra, fényre sötét perceim    

  Nyargal a szél. Szikkadó utakon kajtatva kutatom őszi ölelésed alma illatát. Álmodj csak tovább, szelíden. A lángok messze marják sekélyes horizontunk alját. Szökken a vad, lehull a földre, aranyló vízjelek rajzolják körbe vergődő szívemet, markolok roskadó havat. A kormos [… Tovább]

Sziszegve nyargal a fagyos szél,komor még az alvó világ.Ugye Kedves,hosszú már a bezártság, a tél…De nézz csak ki, s reménykedj!Tavasz hírnökekéntkinyílott a hóvirág.

*     Megint fogát vicsorítja a tél, fűre dermed óvatlan hóvirág. Hallgasd csak Kedves! Kinn sziszegve nyargal a jeges szél, pattogó tűz mellett a jó világ.   Kávéillat csábít, koccan a csésze, téged vár, meghitten együtt, csak ez számít, [… Tovább]

  1.   ALAP (monológtöredék)   …az, amin állok mert ebb?l n? ki minden az élet anyaga és határai a szeretkezések képében határolt Másik a szétzúzatásunk, bitorlók joga „Te vagy szent egyedül”, mondjuk, „Hiszlek”, mondjuk középen állva mégis törvén a [… Tovább]

A nyarak színén gondolkodom, s hogy a csönd ma mennyit ér;  VÁNDORÚTON   A nyarak színén gondolkodom, s hogy a csönd ma mennyit ér; s mit látni a napsugárban, mikor fénye csak épp’ elér.   Most eső esik homlokomra, könnyű [… Tovább]

abszurd   A konyhában félhomály, két szék között a földön hányadék remeg, mellette vézna asszonyi test, ujjai között szorongatja még a törött üveget, eszmélete rég elveszett, talán kóbor szerelmek nyarán kalandoz rumban ázó agya, minden más túlhaladt, ő itt maradt [… Tovább]

valahol délen pára száll a szomjas égre   igen perzsel? napban fakóra száradó napra- forgók táblái közt vén betoncsík vánszorog még talpam alatt, ég az út, ég az út, megyek és tudom / emlék lesz ebb?l egyszer, emlék lesz ebb?l [… Tovább]

  Vitorlázó virágszirmokra helyezett napsugárdarabkák, mind egy-egy vigasz! E kézzelfogható képpel hangtalan ki-be sóhajunk éppen annyira igaz, hogy még ritkaságában is azonos, és éppen ezért csodálatra méltó esemény. Ami az enyém, a tiéd, neked adom a természetem: buja ágaimat, mik [… Tovább]

gyöngébb idegzet?ek, finomabb lelkek ne olvassák, meg akiknek nincsen teste   Áruló Újabban halakban utazom. Jobban mondva csontiban, Mert az kell a halhoz. Finnyás állat az ember, Undorodós, f?leg azoktól fél, Akik kiköpött olyanok, mint ?. Például a csonti olyan [… Tovább]

…ékezetet, éket nem hordoz a mondat     Kapuban az újév,  jajgatnak a jelek, ostoba kódokat cipel a világ, lombikfal érzi csak, hogy rugdos a gyerek, s fájdalmünk csöndjeit felsebzi a láz.   Fanyar lesz gyümölcse ezután a fáknak, fűtetlen [… Tovább]

  Sámánok dobjaira kelsz, álmokat bontasz könnyeidből, magad alá simítod életed. Teleket alszol át, lelked csupasz lombok közt úszik,  s ha fáradtan térdre rogysz egy lépcsőn, hallgatag utcák ezüst lámpafényei hű társként ülnek árnyéktested mellé.   Ujjaid évek óta ugyanazt [… Tovább]

„… a nyár soha nem múlik el szívemből, amíg…. „   Csonttá dermedt a természet; életem ablakából figyelem s a tél ölelésében érzem, hogy a nyár soha nem múlik el szívemből, amíg szeret.

forognék veled, amint az évszakok, a szerpentinek, s körforgalomban az autók…   Szédül benn a testem, s keringőzik a táj. Kinyújtom a karom. Tudom, a Semmi vár.   Ragaszkodunk és ragozunk­– én szeretlek Téged, te szereted őt ő szeret – [… Tovább]

Egy lámpavas, egy téli táj, törött pohár a zongorán. Homályos kép, fakó keret, egy kisgyerek épp rám nevet.   Bágyadt a fény, borzas madár. A kisfiú nyarakra vár. Virágos ág feje felett. Én volnék ő? Az nem lehet.   Borzas [… Tovább]

– kellene menteni – A kép néha szétesik, mintha illetlen részletek kitakarása lenne, pedig csak a szalagot ették már meg ezerszer mágneses terek. Jeltelen sávok is csak azért futnak át régi karácsonyfán, kerti ebéden, balatoni nyaraláson, mert elkopnak a színek, [… Tovább]

  Ha a szavak végleg szétszakadnak, a kezünkben maradt vászondarabra fessünk majd valami szépet. Firkáljunk csendet, olyan szép-kéket. Suttogjunk hullámokat az óceánra, karcoljunk szénnel koromszemet az éjnek. Rajzoljunk alá finoman játszó fénycsíkokat, húzzunk elé jó vastagon, kanyargós tejszínű utat, hogy [… Tovább]

Leültem egy lejtős domboldalra a fűzfa alá, s felnéztem félve: ezüst levelét lassan hullatja, száműzi mind a sziszegő szélbe.     Leültem egy lejtős domboldalra a fűzfa alá, s felnéztem félve: ezüst levelét lassan hullatja, száműzi mind a sziszegő szélbe. [… Tovább]

Ma visszanézek foltjaimra, ütött, kopott köveimre, melyekre hamut szórt a szél a kerítésdrótra akasztott pillanatokból, elmosódott lépteim zaját hallom, a csend sem zenél.. kanyargós útjaimról, csak tükördarabokat hoztam, ragasztottam álmot, szavakat s a sebekre tapaszt szorítva néha mosolyogtam… táncot akartam [… Tovább]

Te is Az vagy Ó, mélységeim, kik víz-korombanútat adtatok: Tat tvam aszí,ahogy Tagore mondja. Ó, fák ölel? karja utamon,mikor feléd mentem – verstelen –és nekicsupaszodva. Ó, hold, ki beborítod a férfitszerelmével – asszonyarcodata nap teszi, és te ?t – Tat [… Tovább]

Elrepült a nyár…*   Nyár volt, aranybarna és ragyogó, érett búzatáblát ringatott a szél… Hullámzott, mint a folyó. Levágott tövek felett illatos szénában kacagás hempergett.   Boldog volt a nap, a susogó szél, én is, még egyszer, de reggel lett, [… Tovább]

  Estéid álnokul rohantak, tolvaj volt minden nappalod, szép-csendeket rekesztett ki a rút jelen hitvány ölelése. Kiszáradt medrű életedben könnyű lettél, mint egy gondolat, s némán tűrted, ahogy rád találva keresztre feszít egy álombéli isten.   Falakat építettél, bezártál ajtót, [… Tovább]

  Nem figyelsz sem oda, sem ide, csak a káosz, csak a rend hiánya gyárt gy?rött szókapcsolatokat. Ha valahol várnak, akkor ott a helyed akkor is ha gyökerek szakadnak! Az emlékek lemaradnak valahol a kanyar félkörívén kisodródva, az árnyak nem [… Tovább]

(Télel?) (A nagy fához) (Nyárfa)     Bevezet? triptichon a fákhoz   (Télel?)   levelekkel le a völgybe futni föl-fölnézni föl a hegyre tudni elvegyülök avarzajban itt lenn lefelé is följutok a hegyre   (A nagy fához)   Mert ami [… Tovább]

Én még nem éltem akkor, és talán jobb is: így nem láthattam azt a vihart, mi végigsöpört e szegény hazán, sem a gyilkos bosszút, amit kavart;   I.   Én még nem éltem akkor, és talánjobb is: így nem láthattam [… Tovább]

  VIHARBAN   Mint jövök én ahhoz, Uram, hogy utánad olvassam m?vedet;   lánchegyeidnél magamra nézek, fejem rázom: – Hát lehet ezt?   Es?d el?tt, ha világod szárnyas, könny? része egekbe száll,   én csak leselkedem: a vihar oltára mögött [… Tovább]

    Ülök a csend határán, csak bámulok kábán, ölemen koppannak színes gyöngyei. A nyár utolsó keringőjét lejti, karján a múló idővel, szédíti kedvesen, közben vállára teríti színes kendőjét az ősznek, csak forognak, kergetőznek, a szél hangjára. Bódult táncuk magával [… Tovább]

  Az oroszlán megunta sörényét, üstökén a fenséges kazlat; és különben is: agyára ment már a dagályos királyi maszlag. Méla ejt?zését hátrahagyva, pénztárcáját magához vette, s a hatos villamos megállóját sürg?sen megközelítette. A Szahara téri megállónál (a hatos vonal ennyit [… Tovább]

Korfu szigete, 1988 tájékán     VIHARBAN     Mint jövök én ahhoz, Uram, hogy utánad olvassam m?vedet,   lánchegyeidnél magamra nézek, fejem rázom: – Hát lehet ezt?   Es?d el?tt, ha világod szárnyas, könny? része egekbe száll,   én [… Tovább]

  Megbillen a szélben, zithromax online sugár szirmát nyitja, kerítés előtt virít a nyurga, sárga margaréta.   Holt nyarunk mosolyát nekünk mentette át félve: Még egy őszi valcer, s rongyaiban roskad a kegyetlen télbe.    

  Az óra mutatója lassan megáll, már nem hajlik vissza jelenből a múltba, a szétszakadt idő ezer fojtó keze az árva csend-esteket végleg köréd fonja.  Életed utolsó felvonása, hitvány álom-szerepre készül, egy közönség nélküli színpadon, hol a rőt fényekben omladozó [… Tovább]

  A munka nemesít,nem segít rajtam senkimás,az én munkámaz én bérem,az én botlásomaz én vétkem,úgy vélem mindenki el?ttlehet egy bot, amiben nagyoteshet. Vérzik a testeaz estének, reggel kelek,veled vagyok, veled leszek,megeszik a telet a kutyák. Nyarat ugatnak magukból. Amikor gondolok,akkor [… Tovább]

Három pillanat a nyárból. VERSESÃ??   (1) Arcodba szórja a nyár illatát a szél. Békülni kéne…   (2) Tarkón talál egy siet?sebb es?csepp: vihar közeleg.   (3) Felh? sötétül felénk. Esni fog. Minden cseppben vers lehet.    

Most megkopott fény? csillagok Gyúlnak az égen. Szélfiú nyargal a f? közt. Loholva illanó id? nyomában. Orromban érzem a múlás szagát, Korhadt avarnak jajsikolyát. El?zve loncok bódulatát.Vészjósló csend van. Sóváran várnak kegyeshalálra, Szenvedve érte sírnak a fák. Szégyenükt?l vörösben játszó [… Tovább]

…húrjaira leszáll és súlytalan megpihen a búcsúzó nyár…       Hosszúra nyúltszeptemberi árnyakhúzódnak a fáklombsátrai alatt,sóhaj-szelídenhozzád vezeta gondolat,mert márlelkem békéjébebeleálmodtalak.Elcsitult szívemmélázó lantjárólhallgatomédes dalunkat,miközbenhúrjaira leszáll,súlytalan megpihena búcsúzó nyár,nesztelen-csendesendíszíti felegy megcsillanóökörnyál.    

Vörösl? alkonyatban állok,Rámtörnek emlékek,T?nt nyarak,Múlt szerelmek.Kételyek.Hol találsz nyugalmat?Hol találsz szerelmet?Vörösl? alkonyatban,Sötét gondolatok közt valakiért,Imát mormolok.

      Bár még nem tudom, merre kanyarog majd az Út, hogy mire lesz időm, és lesz e helyem, és ha ott vagyok vajon felismerem még arcod, s azt a pillanatot, amikor keresztet húzott homlokomra életért könyörgő hangod. Lelked [… Tovább]

Hiányod sötét gyolcsa véd, gyávaságom jeleit rejti.   Magam szőttem e leplet.   Kanyargós indákat hímeztem bizalmatlanságból, finom fonállal öltögettem hazugságokat…   Nehéz lett, de jó meleg. Félek ledobni.   Add kezed, kérlek ! Kívül minden oly hideg .

Ezerszer megírt levelekbe gyűrtem, a bennem rekedt gyermeki csendet. Árvára kopott emlékeimmel öleletlenül hagytál… Hányszor írtam, sírva kértem, gyere vissza, hisz’ te vagy a minden. Ne fordíts hátat te is, ölelj vagy teremts örök káoszt lelkemben, űzz, taszíts, de ne [… Tovább]

  Filteres levelek el?re elkészített csomagocskái feszengve. Vagyok egy sorbarakott ritmus legegyformább tagja, vagy tegnap, vagy ma, vagy ha rámszakad egy cérnavékony fénycsóva akármelyik hajnallal, itthagylak titeket zamatos barátok megkóstolatlan, bontatlan! Robban a szer, rubinnal ereszt be minden oldhatót, ha [… Tovább]

Ahol tacskó gondolat csahol, ahol mohó kukacok dagadt szemét kupacot falnak, ahol öklendezve d?lnek a falnak megrepedt álmok, ahol az angyalok múlt id?ben állnak. Ahol pláza próféta papol, ahol az éjszaka tarol, ahol vakon bámul két szeme a holdnak, ahol [… Tovább]

Két kezem nyújtom feléd, látod tenyerembe zárt csupasz létem? Nézd, azokat a kusza vonalakat, tudod, nem hazudnak… csak kanyarognak csendben, s morzsolódnak rajta az évek, mutatják honnan indultam, s utam valahol, egyszer véget érhet…   Apró kacatokat rejtegetnek… a keskeny [… Tovább]

Bogárzó-part mellett keskeny út kanyarog arra barangolok, ha lelkem kavarog.   Susogó nád hangja dombérozó szélben szinte gyógyír, balzsam, nyugtatónak érzem.   Náderdő húrjain muzsikáló dallam mintha lenne hárfa, oly szépen szól, halkan.   Lehet ködös ősz, tél, vagy tavaszi [… Tovább]

A JÖVÃ??   A jöv?t neked, mondd, hogy énekeljem, kottája nincs, dallamát nem tudom, a szöveg, mit mondhatnék monoton, egyforma hangon, meg nem írt, csak találgathatom, mit kéne rímbe szedni, lángoló szemekkel fény felé emelni két tenyérrel, és váteszként szétkiáltani [… Tovább]

  Kopogó, padom lelketlen hidegén mindig szépülő virágok, és gyümölcsös álmok édese Ti vagytok el nem fogyhat rólatok a nyárba melegedő tavasz, és a rovarok zenéjével ringató elkészült gondolatok, miket hagytok kifogyhatatlan bőségkosarakba „Szia, hogy vagy, rég láttalak” mondatokkal rakva, [… Tovább]

A természet bosszúja Tombol a föld és harcol az ég,A természet bosszút áll mindenért.Elhalt fák és letépett virágok,Elapadt folyók, elsüllyedt hegyek,Vízt?l megfosztott gerinctelenek. Háborog a tenger és rajta a szelek,Elpusztítanak mindent, nem t?rnek.Ketrecbe zárt éhen halt tigrisek,Asszonyokon életre kelt bundák,Gyilkolják [… Tovább]

…tavaszi hangulat nyári melegben…*       Az akác fehér fürjeit ringatja a szél, Méhek raja döngicsélve nektárt kutat, Harangszó csendet feloldó hangja kél. Hol vagy, kedves? hova, merre vitt utad?     Szökken egy hal, víztükre meghasad, Zöld cikkanással [… Tovább]

Mint egy szénfekete lepke Szállt az est E rest Délutánra, S komor magányba fedte Két fekete szárnya: Lassan, vigyázva; S mint anyjára gyermeke Borult a vénül? világra.   Egyik szárnyán a nap Utolsó ásítása lengett halkan, S pálinka szag. Mint [… Tovább]

  .        Áfonya   „Fanyar gyümölcs az áfonya”,   némely ember ezt nyafogja.  Pedig milyen jó  mikor a bogyó  a szájpadodat béfonja.    

  Kezdj meg magokat kincsem, ha lógnak koboldok a tincsen, tépve álmot rabolnak, göngyölnek helyébe bolondériát! A kar nem éri át a reped? koponyán a hiányt nem pótolhatja, azt az egységet majd csak valami borzatag lélekfoltozó agyszer adhatja. Egyszer értelmetlen [… Tovább]

 3×3   reggeli   tea gőzölög késen vaj egyensúlyoz perec kanyarog   emlék   friss széna bódít lent harsogva fut az Olt fa-tövén borvíz   balkon   vizet merítve hajol virágaihoz talán suttog is  

Hvar szigeten, Jelsán nyaraltam. Sok élményben volt részem. Tele k?házzal, csodálatos természettel. A tenger szépsége elvarázsolt. Hatalmas k?hegyek, mely fénylik, mint a hó. A sziget lakói a turizmusból élnek. – Sz?l? m?veléssel foglalkoznak, mely nagyon nehéz munka. A sziget k?b?l [… Tovább]

  Apokalipszis   Nyugtalan lelkek mocsarában, Pusztító lények világában. Halandók vérével megfestve, A Te értelmeddel megvetve.   Az Álmok fanyar ízével, Gondolatok, ádáz képével. Árnyak leheletébe fagyva, A Te kezeddel gyilkolva.   Szennyes szívek súlyával, Haldokló testek, százával. Fegyvereik erejével [… Tovább]

*     Hozzád ölti ruháját az ég Türkiz szárnyad mennyboltot színez Hab párnád fény rajzolta felhő Napfiú Földlányával szemez   Sós tenger könnyem csőrödbe zártad Szenteltvizet ittam belőle én A mező képeskönyvét nyitottad Gyönyörré vált szembe zárt messzeség   [… Tovább]

Mindig is a kedvenc élőlényeim voltak a fák… Sapphoi sorokkal teszem nekik tiszteletem. (meg lehet fejteni – játékként – mely fákról írtam?)   Messzi nyúlik csúcsa az ég vizébe, büszke törzsén sárga a gyanta nyáron, téli fagyban zúzmara hinti szikrát [… Tovább]

Megállok a Gyepes partján, Fák ágai hajlanak a vízre, Egy fiú siklik tutaján, Sötét felhők gyűltek már az égre. A szél sűrű porfelhőt kavar, Akácvirágot röpít a szemembe, Közeledik, jön már a vihar, Hajladoznak a fűszálak remegve.     Asztalfiókomban [… Tovább]

  Holda van az udvarának, jó éjt szegény zúzmarának kusza szálakon szálljon a káromkodó hideg! a tél megeszi a fényt hamar helyette sötétet kavar, hogy szépen játszhasson abban a Hold, forgó kertje, hisz keretje mindennek van, lehet tekert háza, a [… Tovább]

– mindig – hezitálás ésfolyton visszakanyarodáshozzádaztán két nap nélküledhét megint veledés néha már azt iselhiszemhogy végre túljártammindenki eszénmikor azt mondommár kicsit sem szeretlek. *** nincs és nem is lesz sohaolyan hogy nélküledörök és kifogyhatatlan vagymég akkor is ha reggelente arra [… Tovább]

  Ősz van, gyönyörű. Szépsége oly egyszerű. Faleveleket fúj a szél, Sok madár útrakél.   S én leülök a padra. A Duna partja néma. Néhol eső cseppen, Néhol faág reccsen.   Így búcsúztatjuk a nyarat, S várjuk az új tavaszt, [… Tovább]

  Csak akkor vagy mellettem, ha, mint a búzát, szerelmet aratok, ha sóhajjá érik a tüd?be szívott egyszer? leveg?, s mikor életté változnak nyarak, telek, s vontatott köznapok. Kitartok, mert mélyre nyúltak a gyökerek, s szent minden akarat. Ha kongtak [… Tovább]

A búcsúzás szomorkás, lágy húrokat pendít… Felh?k színkavalkádjajátszik a délutáni égen,viharos szél zúg, arcom ég felé tartvaa futó felh?ket nézem…veled már fut a vonat,arcodat nem látom,bár még képzeletbenkaromat kitárom,úgy intek búcsút utánad,pedig a kanyaron régtúljár már a vonat… Tudod, ha [… Tovább]

Nagyinak szeretettel   Kisfiúként, Duna mentén, zöld lucerna földek ölén csatangoltam.   Anyám anyja vigyázott rám, fogta kezem, mosta ruhám, s ennem adott.   Szoknyájától néha távol szippantottam a világból kíváncsian.   Megfürödtem napban, holdban, s mint patyolat, tiszta voltam, [… Tovább]

…benne vagy a fákban, benne a felh?kben, benne vagy a nyárban s a születend? ?szben… Minden gondolattal itt lehetsz velem,bármikor látlak, hisz ha elmerengek,a nélküled töltött napokat, heteketveled varázsolja elém a képzelet. Mindenben ott vagy – minden sóhajomban,én akkor is [… Tovább]

Kemény ökölbe zártkézfejben indulat.Fekete fájdalomcsukott szemhéj alatt.   Zizzen? szempillákégre döbbenése.Haragvó szavaidleveg?be vésve.   Fanyar mosolygásodirtózatossága.Zajlik a harc ott bent.Életre-halálra.   Elhullott vetésefélbevágott vágynak –parázsszín? véredénellenem támad.   Kezed most, ha nyújtod,hamisan teszed meg;vigyázz velem immár!Ha kell, összetörlek.

Ma könyvjelz?vel a kezemben szarrájelöltem a világot. Minden tárgyra egy cetli, rendszerezünk mindent, a kvarkokat osztom szorzom míg egyszer csak x=ember   Hová is mennék? Artériákat szimulálok az ösvényre gyökérrel. Rakok egy sárgát a DNS-re míg a vér, mint hallucinogén [… Tovább]

Akkor, mikor elfog majd a bánat, ha majd, ahogy élsz, belefárad tested-lelked a szürke világba, este nézz fel a Holdra, drága. Akkor, mikor elfog majd a bánat,ha majd, ahogy élsz, belefáradtested-lelked a szürke világba,este nézz fel a Holdra, drága. Akkor, [… Tovább]

  Nyolcvankett?ben vette Apám kétszáz darab téglaszín? százasért, s ámulva néztem, ahogy a fonnyadt öregasszony pénzt olvas a csikós-t?zhely zsíros korongján. (Kés?bb tócsit sütött nekem ugyanott.) Férfiszakasznak hívtuk és takaróként húztuk magunkra az otthontól távoli, füstös, penészes hangulatot. A régi [… Tovább]

Fekete István emlékére Ülök a parton és suttog a berek, Hadd legyek újra most nyaraló gyerek, Hadd legyek Tutajos – kacagó álom – , Hadd legyek nyárfa a somogyi tájon,   Hadd legyek Kele, most hadd szálljak újra, Vuk-b?rben naivan [… Tovább]

ha nem lenne mib?l írni a pajkos bet?ket, nem tévedne az ujjam hegyére, mert tinta se fogna, és ? se aki a fejemben lakik, aki szereti a fanyar szavakat ajándékba adni, ha nem tudja is… én akkor csak a földdel [… Tovább]

Hívott a Loreley édes hangon,dalában a tavasz sejtése zengetts hajába bomlott a r?tarany alkony. Kopár, szürke sziklán ült, lába mellettúgy t?nt, fehér, törött árbócvitorláts tatrúdat f?zött habjába a tenger. Hallom csónakommal, e csalfa áloménekében bús igézet rejtve várs régi honom [… Tovább]

Fekete busz robog keresztül az éjszakán.A város kihalt, a környéken, ahol áthalad,a közvilágítás is csak szórványokban ég.Utolsó járat, a fedélzeten meggyötört,zsákutcákat megjárt, elarctalanadó arcok, zsebükben korábbi énjeik t?zmarta fényképei.Elvarázsolt csíkok mentén haladnak a kerekek,a hold fénye csillog a fehér festékvonalakon,az [… Tovább]

Szobám börtönének sz?k terében fekszem, tétlen.     Szobám börtönének sz?k terében fekszem, tétlen. A festett falakat bámulom, s a tudattalanba ágyazom magam – ébren álmodom, gondolattalan.   Elmémnek hazudom, hogy a nyugalmat akarom, de messzire szám?zve, csak a gondokat [… Tovább]

Jégvirágok  I. rész   I. jégvirág   Titkon vágyom   Az éj leple alatt kristálycip?jében, Jeges-szél-hintóján érkezett, S míg varázspálca-ütésére dermeszt mindent; ?az, ?, …ki hoz álmot, az Észak-tündére!   Ajka suttog, zúzmara-szót lehel, Hintója, hatlovas szán, hat fehér mén; [… Tovább]

…és félelem járta átt a lelkemet az autóban, mikor az úton peregtem… … tedd fel légyszives ezt, hogy : SOHA – SENKI neérezze ezt…       FÉLELMETES SEBESSÉG VAKÍTÓ FÉNYEK ÁTLÁTHATATLAN ÚTSZAKASZ NEM LÁTHATÓ TÉNYEK ÉLES KANYAR TÚL HAMAR [… Tovább]

  Sár van, nem kopog, Nem fedi hó, nem ropog, Csak es? mossa Az els? vasárnapot – Megtisztulásra vágyva.   A kanyar mögött Végtelenbe viv? út Sok kis göröngyöt Rejt – és egy illúziót; Csak van valami valós.   Éjfekete [… Tovább]

Az élet során számtalanszor eljövünk valahonnan, vagy valakit?l, mert jobbat remélünk magunknak. Aztán ha kiderül a lépés téves volta, sokan próbálják korrigálni a hibát. Aztán megtapasztalják, hogy eljönni sokkal könnyebb, mint visszamenniââ?¬Â¦   Kitér? utak, kerül?k után, megjöttem félszegen, félve, [… Tovább]

Tegnap, míg írtam, tested vonalátfestette reggel égre egy lenge ág.De most éjszaka van, s hallgatok,túl nagy itt a csend, a botló nappalokdobbanásain kívül semmi nesz,e versem hiányodnak zsoltára lesz.Kezemben ágyad mindig megvetve,és vonaglasz a papírhoz szegezve.Áldozatként? Papn?ként? Nem tudom.És feszülsz [… Tovább]

egy fullasztó nyári délután ihlette anno…   pici pontként egyedül a vízen hirtelen viharban horgonyként alámerülni   önérzet-szemérem vesztett mindegy-minden sokjegy? számként kilógó bordákkal zuhany virágából éltet? vízre hiába várni   vesztett harc után kikötött tagokkal (út menti látványosság) földhöz [… Tovább]

Fiam akkor hagyta el el?ször hosszabb id?re a szül?i házat, amikor bevonult katonának. Mindnyájunk számára nagy megrázkódtatás volt, annál is inkább, mert börtönviselt református lelkész fiát a seregben ennek megfelel?en kezelték. A másik három vers megpróbál képet nyújtani mai társadalmi [… Tovább]

A Római Birodalomban él? zsidó ragaszkodott ahhoz, hogy Isten népéhez tartozóként tartsák nyilván. A Kárpát-medencében magyarok millióit próbálják szlováknak, ukránnak, románnak, szerbnek nevezni. És az anyaországban tiltakozik vagy büszke, akit nem magyarnak, hanem európainak neveznek? ÁÃ???ldott, békés, boldog Karácsonyt kívánok [… Tovább]

 Urbi et orbi          ülök a város közepén   r?t sétapálcáim   mind elkoptak   megloptak   kifacsart évek    legázolt   virágjaimon   emléktörmelékek     rokkant tornyok fogságában dölyfös harangok zúgnak búgnak sánta galambok mélán turbékolnak  ülök a város közepén bomlott aggyal fanyarul újságom megsárgult hírei fölött görnyedek kétrét  léha orfeumok kacérkodó emlékei sánta zongorák roncsain mulatnak a régi cégtáblák mind elkorhadtak  ülök a város közepén siratom kopott márványok hajdani ékét Csaba királyfi bölcs?jén zöld [… Tovább]

„az emlékezés gyönyörrel tölt el”   Távoli hangok, beszédes mozdulatok, az emlékezés gyönyörrel tölt el, s míg tehetem, lélekben lélegzem veled. Csak tudnám, hol kalandozol, s én mire várok, mikor búsharanggá zendül a tétova, lappangó vágyakkal teli szív. Vártalak a [… Tovább]

A kelet felé fordított ablakaimbanMarcona barna arcokat látokVégtelen harcuk kegyetlen átokA fegyvert tisztelik halottaikban Ha nyugatra nézek színesek a képekVakítón hirdetik az új világotÉs magukba rejtik azt a rémálmotAz arc nélküli embertelen véget És délen a mindenki bölcs?je megégA fekete [… Tovább]

Emlékszel az első találkozásra, a csak nekünk úszó dinnyehéjra, ahogy ott ültünk a vén folyópart kopár szikláján, s arcunkat csókolta simogatva az ezerarcú nyár.   Meséltél nekem a magas hegyekről, szárnytalan repülésekről… Kúszó szellő körém fonta meséd minden szavát, szemeid keresték [… Tovább]

  Hol a folyó kanyarodik Hordaléka magasodik. Ott állnak ?k egymás után, Öreg f?zfák, folyó partján.   Régmúlt id?k aranyhaja, Leér éppen a habokba. Szell? fútta, szél cibálta, Megd?lt törzsük szélirányba.   B?rük barna, kérgük repedt Nem hajtanak mégsem fejet. [… Tovább]

kifaragott tekintetbámulmereventudomcsak elmúlt nyarak lesznekmegint öregszem éscsillaghullás éjszakáknincsjeibõlnem adhatok nekedremegõ melegetharminckét évsûrûjében várlakhogy kivetkõztessebbõl az irtózatosegyensúlytalanságból.

Részlet Ephata – álom egy ablak üvegén című kötetemből     XI. (meghajlott jegenyék)   és eszembe jut még az autóút a célba futó a beteljesülés fölé óvón hajoló a végkifejlet felé egymásba folyva rohanó út menti fákkal a szemhunyásra [… Tovább]