finomabb lelkek ne olvassák,
meg akiknek nincsen teste
Áruló
Újabban halakban utazom.
Jobban mondva csontiban,
Mert az kell a halhoz.
Finnyás állat az ember,
Undorodós, f?leg azoktól fél,
Akik kiköpött olyanok, mint ?.
Például a csonti olyan törtet?,
Összezárt ujjaid közt átküzdi magát.
Kifogunk egy halat, ha lehet nagyot,
Késünkkel a hasát fölhasítjuk,
És kitesszük a napra, melegedni.
Gyors legyek beköpik, várj kicsit.
Két nap múlva mozog az egész
Benseje, akár ha ívni készülne,
Mert nyüzsög a csontkukac benne,
Egyre kövérebb gyönyör?ségek,
A szárny nélküli gyermek legyek,
Látom bennük a holnapomat.
Elveszem ?ket a hústól, sajtot
Adok nekik, hadd sárgálljanak,
Nyakamba zsákom kanyarítom,
S jöhet a kuncsaft, végig a parton; a part
Ura én vagyok én most, – Csonti, a csonti!
Kiabálom, és jönnek a finnyás emberek,
Férfiak és n?k, f?részporos b?rzsák
Tartalmát szemlélik némi iszonnyal,
Mint zsák a zsáknak becsülettel
Kimérem a részt nekik igazsággal;
S magam is beállok újra a sorba,
Új halat fogni, méltó csalimmal,
Mert mocorog a csonti, hal érti,
Él-hal a pikkelyes érte; kiszedem
A horgot a halból, késemért nyúlok,
Hasítom hasát föl a lénynek, és
Kiteszem a napra, hadd melegedjen,
Várom a zeng?, fémszín? gyors legyeket;
S termelek én b?vítve újratermelek,
Tiszta bió ami itt foly, meg a víz,
Meg a csonti, mi életet keretez.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Petz György
