Szilágyi Hajni - Lumen : Istentelenül

Csendből építettél hegyeket,

most alattad hallgatnak 

a szétzúzott kövek.

Könnypocsolyában fuldoklik a nap,

és én lépek, megyek, kapaszkodom,

kezemben szétporlad a múlt.

És én csak csúszok, zuhanok,

szárnyatlan repülök nélküled.

Álmodok sohaveled pillanatokat,

hisz fenn a magasban nincs már idő

elszakítva a köldökzsinórt

lentől távolodva megszűnik a világ zaja.

Hamis dalt dudorászik a fehérarcú hold,

szakad bennem a lélegzet.

Istenem, most segíts!

Vagy soha…

 

Hiába kiáltok, keresem a reményt,

felrobbant csillagok égetik szemem, 

hangomat nem viszik a csendhegyek, 

megrekednek valahol az örvénylő porban. 

Félek elveszek lábnyomomba lépve

önmagam némaságában.

Rácsok, falak, folyók, óceánok vesznek körbe,

nincs part, nincs híd,

mezítláb keresem csupasz létem,

de csak megcsorbult fájdalmak

szilánkjaiba lépek.

Tenyeremen sorsom, kanyarodik rajta az út,

félbeszakadt álmok, a vonal halványul.

Meghajolnak sírva a fák, 

águkba kapaszkodva integet a tova-szél.

Sírni volna jó, majd egy nagyot nevetni,

a világ közepére állni és ájulásig üvölteni, 

befoltozni a megrepedt kék eget,

tüzet gyújtani, hatalmasat, lopni sárga fényeket,

lélegezve visszagömbölyödni anyám méhébe,

szivárványt álmodni apám mosolyával,

és istentelenül újra születni.

 

Mondd, a világ melyik sarkában árvult el

a két kezem közé gyűrt igaz hitem.

Miért kell ezerszer ártatlanul bűnbe esni,

kegyelemmel foganni meg,

elvetélni fájdalommal

templom kertek árnyékában,

hogy egyszer megszületve talmi fényben

rám hazudott ünneplőbe öltöztesd fel

koldusoddá lett szívem.

És közben te kincseket lopsz, 

álmokat rejtesz a felhők mögé,

mondd hányszor…

Mondd már Istenem!

 

Elfáradtam ebben a harcban,

a világ lövészárka mellett hagytam

szívemből egy dobbanást.

Békétlen harangokat kongat a hollószárnyú est,

telet roppantva, nyarat jajdulva betakargat.

Barna ősz haldoklik bennem,

zöld tavasz menekül szemhéjam alá.

Leomlottak a zorddá nőtt hegyek,

nincs már visszaút,

csak szavak, betűk, hangok…

Csendre fekszik most a lelkem,

Istenem, már ne keress,

hisz ma sem voltál itt velem.

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"