Elbeszélés

Karesz 2.

*      2.   Karesz tudta, az egyetemet nem lesz egyszerű elvégezni, alaposan neki kell gyürkőznie, azt is, hogy közben kiraknak néhány vagont a barátaival, mert anya nem keres eleget, Edittel együtt sem. Szerencse kerülgette mostanában, bekerült egy Népi [… Tovább]

Elbeszélés

Karesz 3.

*     3.     Az események minden képzeletet felülírtak, és felülmúltak. Karesz láthatta a várost ismét szétlőtt állapotban. Utána néma csend. Minden elcsendesedett, s azok, akik itthon maradtak, szemlesütve jártak. Indulatot nem árultak el a póker arcok. Karesz [… Tovább]

Elbeszélés

Karesz 4.

* 4. Karesz későbbi naplója: Be kell látnom, hogy csak a szarvaim hiányoznak! Ha most lenne humorom, azt is mondhatnám, hogy már nem. Sőt többszörösen vannak. Hogy lehettem ennyire ostoba! Bizonyos, hogy Verának imponáltak a sikereim, az ismertségem, a beosztásom, [… Tovább]

Élménybeszámoló

Egy hét a kék öblök szigetén – 3. rész

Saját fotó ( Lesifotó a Bizánci Múzeumban)   Zakhyntos, az újjáépült főváros     A görögök köztudott optimizmusa irigylésre méltó. A történelem során számos megpróbáltatás érte ?ket, mégis képesek voltak megőrizni kultúrájukat és újjáépíteni településeiket.   Zakynthost az idők kezdete [… Tovább]

Élménybeszámoló

Egy hét a kék öblök szigetén – 4. rész

Saját fotó (A Melissani-tó)                                                          Kefalónia, a magányos sziget   Ismét buszon ülünk, megyünk a kompkikötőbe. Ezúttal a magyar utazási iroda szervezi a kirándulást. Magdaléna, a telepített idegenvezető kalauzol bennünket. Elképesztő tudása van, mondandóját érdekesen adja elő, sokat tanulunk tőle. [… Tovább]

Elbeszélés

Karesz 1.

*     Az utca teljesen néptelen, látszik, hogy az emberek az ablakok mögé bújtak a mindennapok elől. Különben is: Itt egyelőre semmi nem történik az eseti utcabálokon kívül. Legfeljebb egy kolompolással járó lakógyűlés. A kirakatok betörve, üresen tátognak. Ha [… Tovább]

Elbeszélés

Hajszál híján II.rész

Fél lábbal odaát! *       A kutya keményen ugatott, majd beszűrődött a konyhába a dongókerékpár hangja. Anna tudta, az orvos érkezett meg. Nem volt kedve, de nehezen kivánszorgott, és beengedte.       — Jó napot, Géza bácsi — köszönt [… Tovább]

vegyes

Keresztút…-Veronika kendője

Lábad alatt koponyák, síró lelkek, kereszted cipeled, mások bűneit, cirkuszi látványosság most életed, szíj-korbácsok igazítják lépteid.   Leköpnek, megvetnek, őrjöngve szidnak, utad meg sem értik, Istent nem félik, gúnyolódva, szitkozódva vádolnak, tövises homlokod patakban vérzik.   Egyetlen lélek a tömegbe [… Tovább]

Elbeszélés

Hajszál híján I. rész

*     Egy üveg víz és a kiskés volt nála. Kényelmesen bandukolt, bár nem esett jól neki a mozgás, lábai dagadtak, Arca felpüffedt. Foggal-körömmel ragaszkodott a babához. Az orvosnak elmondta a korházban, amikor majdnem elvetélt. — Nekem nagyon fontos [… Tovább]

Elbeszélés

A kis libapásztor 3. rész

Maros, a kiskutya *           Már nyár derekán jár a naptár, learatták a búzatáblákat, a termés még ugyan keresztekbe* rakva, sok helyen a tarlón van, de a behordás már elkezdődött. A szérűskertekben készülnek az asztagok** nemsokára [… Tovább]

Elbeszélés

A kis libapásztor 4. rész

A drótos *      A kiskutya nyugtalanul tekintett az országút felé. Mellső lábaival türelmetlenül topogva, nedves orrocskáját magasra tartotta, orra hegye szinte mozgott, ahogy elemezte a hozzá érkező szagmintát. Ez idegen, ezt a szagot eddig még soha nem érezte. [… Tovább]

Elbeszélés

A kis libapásztor 2. rész

*     A kislibák letottyantak a fenekükre, és tele beggyel halkan beszélgettek. A kis pásztor nyugodtan gondolkodhatott megtörtént dolgokról, vagy éppen ábrándozhatott, átadhatta magát fantáziájának, röpülhetett a gondolatnál is sebesebben, mint a táltos paripa. Hipp-hopp, teremjek ott, ahol akarok, [… Tovább]

Elbeszélés

A kis libapásztor 5. rész

A tépés *   Hajnalban, nagyon korán kellett kelni, mert Ángyika* és Rozi néni olyan hamar jöttek. Anya megint ideges volt. Korábban akart kelni, de nem húzta fel az órát. Amikor fésülte, megint egy kis hajhúzásban részesült.       — Jobb [… Tovább]

Elbeszélés

Nyugat vége 1. rész

„A metróalagutak már évtizedekkel ezelőtt beomlottak, elárasztotta a Duna, csodálatos édesvízi lagúnákká varázsolta a kietlen barlangokat. A víz alatti romok között rákok gyűjtögettek komótosan, kíváncsi kárászok kutatták a rejtett zugokat. Mohos kövein szerelmesek, életük alkonyán tűnődő öregek üldögéltek, csendjét legfeljebb [… Tovább]

Elbeszélés

Nyugat vége 2. rész

Túl sokan vagyunk, többé nem termel senki, csak minden századik, vagy inkább ezredik ember élheti túl mindezt. Éhesen és betegen bujkálunk, várva a halált. Ezt a cikket tanulságként írom, de inkább azért a pár falatért, melyet kapok érte, és túlélhetek [… Tovább]

Vers

Ha szabad, ha részeg ver 2.

  Téged nem láthat már senki se igazabban, se szebben. Ha kellene, rád vallanék, lobogsz fakó íriszemben.   Átlátok mindenen – rajtad, ha szabad vagyok, ha részeg. Éjszakák: kamra-sötétek, és töröttek az egészek.   Amikor egyformák voltunk, minket összezárt ez [… Tovább]

Kisregény

Légzuhatagban II. rész 1: Árván

Xántus Áront felmentik ugyan a gyilkosság vádja alól, de képes-e újra építeni életét büntetett el?élettel? Betegsége is nehezíti dolgát. Hogy jobban megértsük élete drámáját, kövessük egy másik árvának, Kémenes Katinak a sorsát. ? is kivételes tehetség, de sportban… Vajon neki [… Tovább]

Vers

f?részfogak

rozsdás f?részfogak – A cím legyen csak f?rész, itt meg legyen csak fogak: rozsdás fogak. marják a húsom kettévágom magam neked egy jóra – Én nem írnék ragot. Egy jó, egy rossz. és egy rosszra Itt csinálnék egy plussz sorközt, [… Tovább]

Vers

Ha szabad, ha részeg

  Téged nem láthat már senki se igazabban, se szebben. Tudattalan titkom lettél, ott lobogsz az íriszemben.   Behálózol, átjársz mindent, mint testet a hajszálerek. Tedd a dolgod- én is teszem: a szeret?k szeressenek,   pékek süssenek kenyeret, vasat verjenek [… Tovább]

Elbeszélés

Házasodni mindenáron II.rész

Május után a nyár komolyan vette feladatait, meg akart felelni az elvárásoknak. Míg a két férfi reggeltől estig a mezőn perzselődött, Erzsi végezte a ház körüli teendőket, amiből akadt épp elég. Nap nap után morzsolódott le a kalendáriumból. Szeptemberben már [… Tovább]

Elbeszélés

Házasodni mindenáron III. rész

  A nyár befejezte küldetését. A hosszú meleg esték helyébe korai hűvös alkonyok jöttek, de az ősz nagylelkűségével kárpótolta az embereket mindenért. Október volt már, amikor egy vasárnap reggel járomba fogták a kölcsönkért ökröket, és elindultak Erzsi szüleinek falujába. A [… Tovább]

Egyéb

Sztavrogin különös keresztje

Valaki fekete fényben állt a kapu alatt, akár a lelkem folyama, olyan magányosan. Sztavrogin barátom volt az, s zokogott, kezében vérvörös rózsát szorongatott. Régen ördögöket táncoltatott ostorpattintással, Szakadt kötelet hurkolt mások ádámcsutkájára, most mégis gyermeket ringattat vele a kicsiny virág [… Tovább]

Tanulmány

Jártam egy fordított világban XVIII. rész

Maori (in?)kultúra Maori (in?)kultúra   Néhány nappal ezel?tt egyik ismer?söm az iránt érdekl?dött, hogy az ?slakos, egykor kannibál maorik már kezdenek-e kikupálódni, civilizálódni, kulturálódni, vagy még mindig olyan vadak és elmaradottak? Egy ilyen kérdésfelvetés mögött több el?feltételezés is megbújik. Az [… Tovább]

Tanulmány

Jártam egy fordított világban XVI. rész

Fordított karácsony Fordított Karácsony   Amiben biztosak lehettünk, amikor karácsonytájt utaztunk Aotearoa-Új-Zélandra, az hogy ott más hangulata a karácsonynak, mint itthon. December ugyanis a déli félteke júniusa. Karácsony közvetlenül a nyári napforduló (december 22.) után van. Aotearoa-Új-Zélandon 50-nél több elismert [… Tovább]

Tanulmány

Jártam egy fordított világban XV. rész

‘Lépj rá! (a gázra)” A szigetországban nem egy jellemz? viselkedés a ââ?¬Å¾gázra taposásââ?¬Â. Egyszer se találkoztunk mellettünk ââ?¬Å¾elviharzóââ?¬Â sebességmániásokkal, vagy kanyarban el?z? ?rültekkel. . Ez a mondat mégis gyakran elhangzik. Lépj rá! … (A gázra)   Amint már egy el?z? [… Tovább]

Egyéb

Jártam egy fordított világban XIII. rész

Aotearoa-Ã?Å¡j-Zélandon a kaka tud repülni… <!– /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:””; margin:0in; margin-bottom:.0001pt; text-align:justify; text-indent:.5in; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:”Times New Roman”; mso-fareast-font-family:”Times New Roman”; mso-bidi-font-family:”Times New Roman”; mso-ansi-language:HU; mso-bidi-language:AR-SA;} h1 {mso-style-next:Normal; margin-top:12.0pt; margin-right:0in; margin-bottom:3.0pt; margin-left:0in; text-align:justify; text-indent:.5in; mso-pagination:widow-orphan; [… Tovább]

Elbeszélés

Az apokalipszis napja I. rész.

Gondoltam bemutatom azt, ami a szenzációhajhász hírekben nem látható.   – Gyönyör? itt minden, csodálatos ez az ország, nyugodt az élet, kedvesek az emberek, a kollégáim, jól kijövök a szomszédokkal. Mégis nagyon hiányoztok. Az igaz barátokat nem lehet csak úgy [… Tovább]

Tanulmány

Jártam egy fordított világban IX. rész

Télen szekeret, nyáron… meleg nadrágot   Télen szekeret, nyáron… meleg nadrágot     Miel?tt e résznek nekifogtam volna (február másodikán), kíváncsiságból megnézem a metservice (az aotearoa-új-zélandi meteorológiai intézet) Wellingtonra vonatkozó adatait a tegnapi napra nézve. A szél sebessége: 109 km/h. [… Tovább]

Humor

Szergej szilánkjai XVII. rész

*   Öregek, sarokban     Szergej egy vidéki kúria társalgójában húzódik meg a sarokban. T-vel nagy füstfelhőt bodorítanak egyfajta függönyként maguk köré, és jófajta verest kortyolgatnak. Szergej e késői órán felveszi a bólogatós-egyetértős szerepet, hisz mi mást tehetne T [… Tovább]

Tanulmány

Jártam egy fordított világban VII. rész

A pokol tornácába vagyis Wai-o-tapuba érdemes ellátogani, ha arra járunk A pokol tornáca   A földrengések a földkéreglemezek mozgásának nem egyetlen következményei Aotearoa-Új-Zélandon. Aotearoa-Új-Zéland a világ egyik legaktívabb vulkanikus övezete. Egykor hazánk is az volt. A Keleti-Kárpátok nyugati vonulatát az [… Tovább]

Egyéb

Az „?”, szinte (második rész)

a paródia második része Marthi Anna ötlete nyomán, vele közösen folytatódott     Egész álló éjjel fel s alá járkált szobájában, töprenkedett, gondolkodott, kigombolkodott, ruháit levette, kabátot vett fel, begombolta, kigombolta, majd visszagombolta. Ez az elfoglaltság nagyon kimerítette. A lehet?séget [… Tovább]

Tanulmány

Jártam egy fordított világban IV. rész

Marax örömére (és nemcsak), végre megérkeztünk… Kezd?dhet a mese a fordított világról   Fordított közlekedési kultúra     Aotearoa-Új-Zéland. Egy ország a földtekén, ahonnan minden út hazafele vezet, hiszen bárhova távoznánk onnan, közelebb kerülünk Brassóhoz. Új-Zélandnál távolabbi pont csak a [… Tovább]

Novella

Testvérek 2.rész

*       Már a kórház főbejáratánál állt. Kettesével szelte a magas lépcsőfokokat. Az információs útbaigazítását csak fél füllel hallotta, de értett minden szót. Izgatottan haladt a megadott irányba. Beszállt a liftbe. Csak homályosan látta az arcokat. Húga iránti [… Tovább]

Elbeszélés

Kutyáink III. rész

Lord csodálatos helyre került. Egy csöndes, mindentől távol lévő kertbe. Persze meglátogattuk, de hamar kiderült, csak zavarjuk. Vagy is inkább megzavarjuk. Megszerette új gazdáit és nyugalmat lelt. Sokáig élt békében, nyugalomban. Hiszem, hogy megbocsátott nekünk.*   A r t ú [… Tovább]

Elbeszélés

Kutyáink IV.rész

Ma is csodálatos kutyáink vannak. Farkasok. Velük teljes az életünk. De most „A” kutyáról fogok írni.* L é d y   Hát igen. Ilyen volt, amikor először megpillantottuk. Egy varázslatosan szép, kicsi kuvasz. Az első tanyánkon kaptuk egy távolabbi szomszédtól, [… Tovább]

Elbeszélés

Hargita 4.rész – Tusnádfürdő

„A székelyek közönségesen borviznek nevezik e savanyúvizet… – /saját fotó/ *  … mert ők rendesen borral isszák, a csak magára való élést az „uraknak” szokták hagyni, kik nyáron által ott helyben egészségi szempontból használják.”(Gergely Lajos, 1870)   Tusnádfürdőn vagyunk. Először [… Tovább]

Elbeszélés

Hargita 6.rész – Csíksomlyón

„Előttünk a Hármashalom-oltár. Felejthetetlen pillanat. Óriási a tér, történelmi atmoszférája van a helynek.” /saját fotó/ *     Csíksomlyó az átlag kolostorok felett áll. Kegyeletre gerjeszt, vonzó hatást gyakorol, benső indításra kelt puszta létében is. Százezrekre gyakorol élő benyomást ösztönösen [… Tovább]

Elbeszélés

Kutyáink I. rész.

Muszáj róluk megemlékezni. Nagyon fontos szereplői voltak az életünknek. Ma már tudom, ha nem lettek volna, sok minden másképp alakul, és sok csodálatos pillanatról maradunk le. Nélkülük nem lett volna teljes az életünk.*  M a c i   A kép, [… Tovább]

Elbeszélés

Hargita 1.rész

Reggel a Hargitán. saját fotó *     Újra itt vagyok. Itt vagyunk. Egy esztendő telt el azóta, hogy ezt a számomra oly kedves vidéket, Erdélyt utoljára láttam. Most is rövid idő jut a sok-sok szépség befogadására. Sötétben érkezünk meg [… Tovább]

Elbeszélés

Kutyáink II. rész.

Sajnos ez sem eredeti fénykép. Hasonlít, de Lord sokkal-sokkal szebb volt – német juhász. Nem is tudtuk, hogy létezik ez a fajta, míg meg nem ismertük őt. Azaz először az anyját.* L o r d   Ebben a Budapest-közeli, akkor [… Tovább]

Elbeszélés

Hargita 2.rész

A mofetta melleti pihenőházak – saját fotó *     Reggel van, magyar idő szerint 7 óra. Régen aludtam ilyen jót. Kinézek az ablakon, keresem a magas hegycsúcsokat, de sehol nem látom. Felhő takarja mindet.  — Ez nem lehet igaz. [… Tovább]

Elbeszélés

Hargita 3.rész – Anna néni

Anna nénivel, 2010. szeptember 11.-én. *             Anna néni különös színfoltja kirándulásunknak. Csíkmadéfalva határában találkozunk vele. Az emlékmű mellett lakik, egyszerű kis parasztházban. Kiszámíthatatlan a kiránduló autóbuszok érkezése. Anna néninek mindig készenlétben kell állni. Bármilyen [… Tovább]

Elbeszélés

Egy hét Bulgáriában 2.rész

Szálloda a Naposparton         Napospart ide, Napospart oda, elég gyenge napsugár fogad bennünket, de legalább nem esik az eső, mint itthon. A szálloda három emeletes, mi a másodikon kaptunk egy praktikusan, ízlésesen berendezett szobát, franciaággyal, tévével. A [… Tovább]

Elbeszélés

Egy hét Bulgáriában 3. rész

Találkozás a Fekete-tengerrel     – Anyuuuu, ez a tenger nem is fekete! – zúgolódik mellettem egy picilány. Nem bizony. De vajon miért hívják akkor feketének? A Fekete-tenger (mare nigrum) állítólag azokról a váratlanul és gyorsan kialakuló viharokról és zivatarokról [… Tovább]

Elbeszélés

Egy hét Bulgáriában 4. rész

Akad itt látnivaló is!           A Fekete-tenger partvidéke nem tartozik Bulgária műemlékekben gazdag területei közé, ezért aztán, aki a Napospartra utazik, meglátogatja Nessebart. Ez az ódon hangulatú sziget-városka 1983 óta a Világörökség része. Keskeny földszoros választja [… Tovább]

Kisregény

A kapitány (regény) 2. rész

  Agyonnyúzott télikabátjában botladozott hazafelé. Arca vöröslött a csíp?s hideg leveg?t?l. Piros sálja lifegett inas nyaka körül. Az asszonyra gondolt. Féldecivel várja, meg egy üveg sörrel. Amit kísér?ként szoktak legurítani. Így indult a családi délután. Szolgálatban volt. Néha úgy mondta, [… Tovább]

Novella

Emberek a pusztából I. rész

„Jó nekem az úton. Miért? Mert minden este másként nyugszik le a nap. Kékesen derengő hegyek, fák mögé, párás levegőtől megszelídítve, vagy óriásként, kíméletlen ragyogással. Enyém a tűz melletti esték nyugalma, a hajnalok frissessége. Minden-minden, ameddig a szem ellát. Egyszerűbb, [… Tovább]

Egyéb

Jellemrajzok életemből 1. rész

* 1.rész     A drámatanár   Dallamos kacarászás, fényes gömbölyűség, jóság. Munkamánia minden mennyiségben napszakoktól, évszakoktól függetlenül. Őszinteség, humor, a lélek bája. A gőzölgő étel illata. Az otthon melege. Simogatás. Lágy szavak. Majd hirtelen ritmus, taps. Egy más dimenzió. [… Tovább]

Egyéb

A kapitány (regény) 1. rész

I. Fejezet     Ablakok a hideg téli estén csillagként világították meg a ködös havas várost. Megannyi apró fáklya, a lelkeket melengették csillámaikkal. Lámpaoszlopok fénye enyhe narancsszínnel tette foszforeszkálóvá az utcákat. Csend és nyugalom. Téli f?szeres boldogság illat érz?dött. Ömlött [… Tovább]

Kisregény

Király születik (részlet)

A nádorfehárvári csata     „Csapatok, csapatok… a magyar hadak” f?tt a  feje az ország kapitányának. Ha arra vár, hogy aratás után mindenki, akinek, muszáj és illik, el?állítja embereit, akkor vége az országnak. Addigra felfalja, felégeti, földdel egyenl?vé teszi a [… Tovább]

Egyéb

Szergej szilánkjai XVI. rész

* Máshol     Szergej alsógatyában és pulóverben ődöng a konyhában. Kávét rotyogtat, meg teletömi a cserépkályhát fával. Ezen a reggelen inkább a házban marad és élvezi a semmit. Egyedül. Aztán hirtelen feltépi a jéghideg mosdó ajtaját, mert a tejeskávé [… Tovább]

Elbeszélés

A Remete 2. rész

Még mindig Kertész Zsoltnak leginkább… S Mindenki Másnak is, aki Egyiptom szerelmese…*       1. számú töredék:       Az idő előtti korokban Kemet földjén emberként éltEM, s néha ellátogattam Deseretbe, ezért amulettem az ANKH életet jelentő varázsbetűket [… Tovább]