Vandra Attila : Jártam egy fordított világban XVIII. rész

Maori (in?)kultúra

Maori (in?)kultúra

 

Néhány nappal ezel?tt egyik ismer?söm az iránt érdekl?dött, hogy az ?slakos, egykor kannibál maorik már kezdenek-e kikupálódni, civilizálódni, kulturálódni, vagy még mindig olyan vadak és elmaradottak?

Egy ilyen kérdésfelvetés mögött több el?feltételezés is megbújik. Az egyik az, hogy a kultúrának van egy megkérd?jelezhetetlen kritériuma, mely szerint el lehet dönteni, hogy mi a „magasabb rend?” vagy „elmaradott” kulturális szempontból. Az emberiség a fejl?dés útján halad, s egyértelm?, hogy a modern ember kultúrája magasabb rend?, mint az ?semberé, vagy a primitív népeké. E logika szerint Leonardo da Vinci és Michelangelo m?vészete is elmarad a huszadik századétól. Mert hát fejl?dtünk fél évezredet, ugye? S még inkább elmarad az antik görög, kínai és egyiptomi kultúra…

A kultúra egy olyan szavunk, amelyet nagyon sokféle jelentéssel használunk. Az egyik jelentés a m?vészetekre, és a m?vészi értékekre vonatkozik. Írásbeliség híján természetesen nem volt írott maori irodalom, se színház. Ám ahogyan a görög legendák a világirodalom részét képezik, úgy a maori legendák is. Ahogyan a magyar népdal m?vészi érték, a maori dalok is azok. A maoriknak fém és állati (eml?s) inak híján nem voltak penget?s-húros hangszereik, de találékonyságuk változatos üt?s és fúvós hangszerek birtokába juttatta ?ket. Balettet nem ismertek, de megvoltak a sajátos táncaik, melyek jogosan követelnek kiérdemelt helyet a világ néptáncai között. Ne feledjük, a „primitív” népeknél mily fontos szerepet játszott a zene és a tánc mind érzelmeik kifejezésére, mind az istenekkel való kommunikációban (rituálisan). Nemzeti táncuk, a haka lehet, nem nyerné meg els? látásra bármely „kulturált” európai tetszését (sokan durvának titulálnák), de mindjárt más szemmel nézünk rá, ha tudjuk, hogy ez egy harci tánc, mellyel ellenfeleiknek üzentek.

Ami a szobrászatot illeti, fából készült faragványaik el?tt tátva marad „kulturált” idegen látogató szája, s azonnal megkérd?jelezi az el?ítéletként rájuk aggatott jelz?ket. Lehet, hogy túldíszített motívumaik nem a mi ízlésünknek felelnek meg, de egy dolgot lehetetlen el nem ismerni: m?vészet, még pedig magas fokon. Háncsból és tollból készített ruháik merevek voltak ugyan, mint egy páncél, de szépségük leny?göz?.

A kultúrának egy szélesebb értelmezése a m?vészet mellett magában foglalja a tudást is. S ennek is több része van. Meg kell különböztetnünk a technológiai tudást, a természetismeretet és az emberi bölcsességet.

Hogyan tudnánk felmérni, és miképp tudnánk értékelni egy csiszolt k?korszaki társadalom technológiai tudását? Vajon mi „kulturált” európaiak mit tudnánk ma, és hol lennénk a fémek megmunkálásának ismerete nélkül? Egy biztos: nem gyártanánk mikrocsipeket.

A maorik technológiai tudásának jó mértéke, hogy pillanatnyilag fémb?l, a harmadik évezredi technológiával felvértezve sem tudunk jobb (élesebb, használhatóbb, tartósabb) szerszámokat készíteni (azokban a kategóriákban, amelyeket annak idején a maorik is ismertek: késeket, fejszéket, stb.), mint amilyent a maorik csiszoltak pounamuból (jade nefrit illetve bowenit), a maorik szent zöld kövéb?l. A pounamu féldrágak? zöld színét a nikkel és krómionoknak köszönheti. A maorik szerszámokat, fegyvereket és díszeket csiszoltak bel?lük. Manapság próbálják a pounamu-csiszolás maori-technológiáját újra feleleveníteni, hogy ez az ismeret ne merüljön feledésbe. Kár lenne érte.

A maorik kiváló hajósok voltak. Wakáikon több ezer kilométer távolságból érkeztek. (?seik a Taiwan ?slakóinak leszármazottai, onnan népesítették be Polinéziát s jutottak el Új-Zéland szigeteire is). A fehér ember számára hihetetlennek, egyenesen nevetségesnek t?nt az ötlet, hogy ?k wakákon (kenukon) érkeztek Tahitib?l és Hawaiiból (több ezer kilométer távolságból!), s irányt? és m?szerek nélkül tudtak tájékozódni. Így volt egészen a Thor Hayerdahl Kon-Tiki expedíciójáig (1947). Azóta csodáljuk ?ket.

A magas fokú természetismeret már meg se lepne mindezek után, ha nem társulna az ökológiai egyensúly megtartásáért tett er?feszítésekkel. Feltehet?en e bölcsességnek az okát az elkövetett hibákban kell keresni. Hiszen nem egy madárfaj kipusztulását okozták, amíg ennyire bölcsek lettek (moa, adzebill, Haast-sas, stb.)

Nem ritka a szigetországban a táblákon hirdetett maori bölcsesség, mely apáról fiúra szállt. Csak egyet idézzek: „Kia hia a Ruawharo, Kia waikokopu a Matiu, te mauri nga ika” (Ahol Ruawharo van, az ? fia az élet esszenciája, minden halnak ebben a zónában). E mondás egy taput fogalmaz meg: „Ívás idején nem szabad halászni, hogy a halak ne pusztuljanak ki.” S ezt ?k be is tartották!

S itt jutunk el a kultúrának egy harmadik értelmezéshez: a magatartáskultúrához, a kulturált viselkedéshez. Az, akinek a maorik harcias „vad” modora jut eszébe els?nek, mely inkompatibilis a „magasabb rend?” társadalom etikettjével, annak eszébe juttatnám a huszadik század történetének borzalmait, melyeknek elkövet?i a „kulturált” európaiak voltak, mely mellett a legy?zöttek rituális elfogyasztása eltörpül. A kannibalizmus megszegi ugyan az egyik leger?sebb európai tabut, miközben mi naponta sértünk meg maori tapukat, melyeket ?k betartottak. Tényleg vitathatatlanul kulturáltabbak vagyunk? Egy költ?i kérdés volt csupán.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 702 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.