Péter Erika : Egy hét Bulgáriában 2.rész

Nyomtatás

Napospart ide, Napospart oda, elég gyenge napsugár fogad bennünket, de legalább nem esik az eső, mint itthon.

A szálloda három emeletes, mi a másodikon kaptunk egy praktikusan, ízlésesen berendezett szobát, franciaággyal, tévével. A fürdőszobában normális a vécé, a zuhanyozó, csupán a törölköző és az ágynemű piszkosfehér színe zavar. (Szerencsére hoztunk magunkkal sajátot, mert a nagy törölközőket csak a nyaralás legutolsó napján akarták volna teljesen logikátlan módon kicserélni – nyilván, a borravaló reményében –, de mivel egész héten nem takarítottak rendesen, így nem kaptak.)

Az erkélyről a szálloda kertjére, a színpadra, az úszómedencére, a keleties stílusú pihenősátrakra és a homokos sportpályára lehet látni.  Emellett vezet le az út a partra, a tengertől csak egy homokdűne választ el bennünket. Laci, ha kihajol az erkélyről, látja a vizet, ami szinte eggyé válik a felhőkkel, én meg akkor, ha felállok egy székre vagy esetleg az asztalra.

Körsétánk során megállapítjuk, hogy igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy érdemes idejönni a bolgár tengerpartra, mert a rendszerváltás óta nagyon megváltozott. Nekünk nincs összehasonlítási alapunk, mert nem jártunk még errefelé, csak a Görögországba tartó autóbuszos utunk vezetett keresztül az országon, s akkor nem mondhattuk, hogy a vacak úthálózat nagyon vonz ide.

Más a helyzet az évek múltán visszatérő magyarok viszonya az itteni tengerparthoz, hiszen nosztalgiával emlékeznek a régi nyaralásokra, s ők látják csak igazán, hogy mennyit változott, javult a helyzet.

Elképesztő ütemű a szállodafejlesztés, nyugati típusú bevásárlóközpontok, aquaparkok, játéktermek, diszkók szolgálják a turisták kényelmét.

Mindezek mellett van valami, ami a vendégeket idecsalja – márpedig az, hogy hihetetlen gyermekcentrikus itt minden. A szállás, ellátás árából 50% kedvezményt kapnak a gyerekek. Mindenfelé vannak játszóterek, a boltokban gyermekjátékok, a szállodák ebédlőiben gyerekszékek, az udvaron gyermekmedence, szól a gyerekdiszkó, zajlanak az animációs családi programok. Nálunk, az Amforában este nyolctól tízig tart a zene, rázzák a feneküket a lurkók, minden nap más és más vetélkedőt rendeznek. Büszke bolgár, román, orosz, ukrán, szlovák és magyar szülők fotózzák gyerekeiket a színpadon és a színpad mellett, élvezet nézni, ahogy együtt játszanak, bohóckodnak, hemperegnek a homokban.

Nem véletlen, hogy annyi itt a gyerek. Ja, és a kövér ember. E kettő persze nem függ össze, de mégis. All inclusive ellátás örömeit élvezzük ugyanis, s ennek következtében egész nap ehetünk, ihatunk a szálloda különböző pontjain. A három főasztalos étkezést az ebédlőben, kisebb nassolásokat az udvari snackbárban, italokat három helyen lehet fogyasztani. A helyi italok ingyenesek, a sört, a bort magunk csapolhatjuk –  az üdítőket, a rövid italokat és a sokféle koktélt fiúk adják, keverik, de annyiszor mehetsz oda, ahányszor csak akarsz, vagy a lábad bírja.

Sokan nem ismernek határt sem az evésben, sem az ivásban, sőt kifejezetten csak ezért választják ezt az ellátási formát. Rossz nézni azt a pocsékolást, ami a kajálás során történik. Van, aki annyi húst, gyümölcsöt, fagyit, sütit összeszed, hogy egy iskolai osztálynak elegendő lenne. Néhány vendég még ételdobozt is telipakol, és a táskájába rejti. Vajon mikor eszi meg? Este 11 és reggel 8 között?

A pincérek alig győzik összeszedni a rengeteg maradékot. Alighogy kihoznak egy teli tálat, pillanatok alatt megüresedik, mert két–három ember kiszedi. A vendégek számához képest nagyon kevés a személyzet, roppant sokat dolgoznak, mégis megpróbálnak kedvesen mosolyogni, barátságosnak maradni. Főétkezésekkor gyakran székért kell sorba állni, a fehér huzatú székek, az abroszok pecsétesek – igaz, sok a gyerek, de a felnőttek sem vigyáznak eléggé.

Egyik nap fél órát állok palacsintáért. A fiú alig győzi sütni, pedig igencsak ügyes és gyors. Figyelem őt, amint megállás nélkül dolgozik, nemcsak palacsintát, pizzát is süt közben. Laci rám csodálkozik, amikor palacsinta nélkül kiállok a sorból, pedig már csak ketten állnak előttem.

– Megsajnáltam szegényt – mondom neki. – Így egy palacsintával kevesebbet kell sütnie, egyébként is jobb, ha nem hizlalom magam.