Valaki fekete fényben állt a kapu alatt,
akár a lelkem folyama, olyan magányosan.
Sztavrogin barátom volt az, s zokogott,
kezében vérvörös rózsát szorongatott.
Régen ördögöket táncoltatott ostorpattintással,
Szakadt kötelet hurkolt mások ádámcsutkájára,
most mégis gyermeket ringattat vele
a kicsiny virág bilincs lelke.
Mond barátom, miért nem engeded el,
Hisz er?s kezed már csupa seb.
? csak mosolygott, és felém nyújtotta keresztjét,
hogy az én b?römet tépjék fel a mérgezett tüskék.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Szalma Adrián
