Bűdi Gábor : Szergej szilánkjai XVII. rész

*

 

Öregek, sarokban

 

 

Szergej egy vidéki kúria társalgójában húzódik meg a sarokban.

T-vel nagy füstfelhőt bodorítanak egyfajta függönyként maguk köré, és jófajta verest kortyolgatnak. Szergej e késői órán felveszi a bólogatós-egyetértős szerepet, hisz mi mást tehetne T társaságában. T a hétköznapi életben fehér köpenyes, okos és nagytiszteletű ember, abból a fajtából, akiből jó, ha még kettő van ebben az országban. Nyilván megszokta már, hogy élet és halál uraként állja az egymást tördelő kezek gazdáinak kétségbeesett, de reménykedő pillantásait és hetven évének bölcsességével igyekszik az emberi sorsokat a normalitás medrében tartani.

De most T semmi ilyesmit nem tesz és nem visel el, csak épp Szergejnek bölcselkedik.

T most is – mint mindig – élénk, sziporkázó és (bassza meg, Szergejnek konstatálnia kell, hogy tényleg vannak bölcs emberek, mint az indiánoknál a vének tanácsában) minden szava élményszámba megy.

– Tudod, (itt Szergej valódi keresztneve következik)! Két nagy hazugság van az életben – mondja T. – Az egyik az, hogy a pénz nem boldogít, a másik meg az, hogy az öregkornak is megvan a maga szépsége!

Szergej véresen komolyan veszi az elhangzott bölcsességet, és már-már kész mély filozófiai tartalommal megtöltve továbbgondolni, amikor észreveszi T szeme körül az apró huncut ráncokat és szája sarkában a megbúvó csibész mosolyt.

T Szergejre néz és száján kigördül egy jóízű nevetés, mire Szergej felröhög.

És kacagnak, és kacagnak könnycsordultig…

 

 

 

Férfisors

 

Tudod, (itt most Szergej valódi keresztneve van)! – kezdi T, nagyot kortyolva a jófajta veresből. – Az a helyzet, hogy mi, lányos apák szeretjük a lányunkat, és nyilván elfogultak vagyunk vele szemben. Azt gondoljuk, hogy a lányunk szép és kedves, és nincs nála csodálatosabb teremtés. Ennek folyományaként nyilván elégedettlenek vagyunk a vejünkkel, hiszen nem lehet annyira jó, hogy megérdemelje a lányunkat.

Következésképp a vejünk nyilvánvalóan egy hülye, de ezt a magunkfajta ember sosem mondaná ki hangosan.

Hmmm… – gondolja Szergej – ebben az esetben az összes férfi hülye, aki elvette valakinek a lányát.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Bűdi Gábor
Szerző Bűdi Gábor 40 Írás
Nem vagyok író, s nem vagyok költő. Nem tanultam sem írni, sem költeni, s már nem is fogok. De gyakran túlcsordul bennem az öröm vagy bánat, a düh vagy lelkesedés, s ami átfolyik a peremen az rászárad a papírra. Olvasható formában. Van egy vers, amely megváltoztatta az életemet, beszéljen helyettem: "Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s úgy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat. h bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos utakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rím előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás,rest szolgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kínoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam, mielőtt egy még vakabb és örök Cethal szájában végkép eltűnök, a régi hangot s szavaim hibátlan hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran szólhassak s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele estelig vagy míg az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak." Babits Mihály - Jónás imája