M. Fehérvári Judit : Himnusz az életért (Regényrészletek) 1.

*

 

1. A Homok

 

A konyhaszekrény tetejéről került le festés közben. Csak egy gömbölyűvé formázott virágorcájú üveg, az alján sárga színű homokkal.

— Neked hoztam — mondta az egyenesen Németországból hazajövő férfi.

— Csodaszép! — válaszolta a nő s elbűvölve nézte a kaktuszok és pozsgások furcsa burjánzását a fehér kövek között. Kaleidoszkópra emlékeztette, meg mindenféle más mesebeli dolgokra, s nem igazán merte vízzel áztatni a növényeket, amelyek egy napon — mint várható is volt — átadták magukat az enyészetnek.

Az edénynek ettől kezdve nem volt többé funkciója, s valahol az egyik eldugott sarokban árválkodott egészen addig a napig, amíg urnává nem nemesedett. A múltat őrizte: a gyermekkort és szenvedéseket, a szépséges és csúf illatokat, a mámor és az alkohol vihartáncait, a kézzel festett tapéták és a rézsodronyos ágyak ódon fenségét, a kacagásokat és a kegyetlenül keserves zokogásokat.

Az új tulajdonosnak semmi sem kellett abból a házból. A férfi többször is rákérdezett, hogy biztosan nem tart-e igényt egyetlen dologra sem, s miután a válasz mindig nemleges volt, gyakorlatilag darabokra bontotta a nő szülőházát. Az antik vízcsapok és kád után az ajtókat is kiszedte, még pedig tokostól, rézkilincsestől, tükröstől, azaz mindenestől. Mielőtt az így lemeztelenített és meggyalázott házat átadták az új tulajdonosának, a férfi elkezdte felszedni a hajópadlót, a parkettát, a konyhai járólapokat is, és nem kegyelmezett a falaknak sem.

Ekkor a nő ugyan legbelül mélyen tiltakozott, mert emlékezett arra, hogy édesapja valamiért a 70-es évek közepén légópincét épített a ház alá, felrúgva ezzel a gázhasználatra vonatkozó minden szabályt, de azért hatalmas érdeklődéssel szemlélte a férfi tevékenységét. Még egy miért sem hagyta el az ajkát, mert a szerelem ereje nagyobb volt annál, mintsem kérdezni akart volna.

A végeredmény egy kevéske homokkeverék volt, amely most, hogy a nő a napfény felé fordította, kvarckristályként ragyogott, s a múltat tükörként idézte fel.

 

1879.

Mit sem sejtve a majdan bekövetkező világégésekről, valahol egy faluban megszületett Takács Zsófia. Már fiatal lányként a városba vágyott, s ahogyan Metzger György régiségkereskedő felesége lett, egyre furcsább szórakozások megszállottjává vált. Divathóbortjait Párizsban elégítette ki, s ha vízpartra vágyott, Svájcig meg sem álltak. Amikor a 30-as évei közepén még mindig hiába várta a Teremtőtől a gyermekáldást, valahonnan hallott a Tölcséres Viktor V gramofonról, s beszereztette azt. Ezután zenehallgatással és olvasással töltötte napjait. A férje viszonylag hamar elhunyt, s soha többé nem kívánt másik férfit, de bele-belezsiborgott a fájdalomba, s a harmadik szélütés után soha többé nem kelt fel abból a rézsodronyos ágyból.

Ekkor kerültek a csónakosok a falakra. Egyenként kézzel kivágva valami megfizethetetlen árú tapétából, s bordós-lilán üdvözölve az öröklétet. A réz ágytál és a rézkarnisok után hamarosan megjelentek a jóakarók és papok is, mind-mind hiénaként lesve az örökséget.

A keleti fekvésű szobában állandóan hűvös volt, s az ablakok is magasan a föld felett pislákoltak néha a fényre. Hogy valamit kezdeni kell ezzel az élettel, az a magatehetetlen gutaütött családja számára egy pillanatig sem volt kétséges.

 

1961.

Két ember összeházasodott. Tették ezt a világ ellenében. A feleség szülei olyan településen éltek, amelyet már a Váradi Regestrum is megemlít, s az 1940 években pedig a lakosság vallási összetétele így nézett ki: 80% református, 9% római katolikus, 6% zsidó, 5% pedig egyéb, de egyetlen görög katolikust sem említenek az iratok. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően, Debrecen után itt ítélték el a legtöbb embert Hajdú-Bihar megyéből büntetőperekben, s még egy, a világ szemei elöl jól elrejtett láger is pusztította az életet. A leendő asszony szülei mégis kulákok maradtak. A férj csupán hat kilométerrel arrébb, a Gesta Hungarorum feljegyzései alapján az egykori Ond vezér birtokán látta meg a napvilágot, de egy teljesen más kulturális környezetben. A település ma is Magyarország egyetlen görög katolikus püspöki székhelye. A nagyapja nevelte, aki ellentétben azzal a kétszázhuszonkilenc fővel, akik az első világháború csatamezőin maradtak, fél karral ugyan, de visszajött. Modern gondolkodású volt, így nem bánta, hogy a lánya válása után azonnal hozzáment a környék legmódosabb nagygazdájához, aki az italtól megbátorodván hatlovas fogattal száguldozott a mezőkön, s az ég felé szórta átkait.

Esküvőjükre a nő szülei el sem mentek. Ezután kerültek a városba, ahol eltartási szerződést kötöttek az akkor már béna és özvegy Metzger Györgynével, aki a feleség keresztanyja volt.

Mindketten furcsán érezték magukat a városban, ahol a szabadság és a határtalanság szeléből csupán négyszáz négyszögöl, egy külön szoba és egy gondozandó nagybeteg jutott nekik, de boldogok és fiatalok voltak. A férfi építésvezetőként azonnal állást kapott, míg a nő természetesen otthon maradt. Abban az időben tisztességesen meg lehetett élni egyetlen fizetésből is. Az árak éppoly maradandóak és állandóak voltak, mint a vasfüggöny és a szocializmus. Mikor a gyárilag felületkezelt szalagparketta megjelent, akkor szedték fel az egyik szoba hajópadlóját, s a kátrányos réteg alá csillámföldpát is került, a parkettára pedig még csónaklakk is.

 

Ezt a kristályos anyagot nézte most a nő, s arra gondolt, hogy még meg sem született akkor, mikor a természetnek eme szemcsés szerkezetű anyaga már várta őt.

 

Folytatása következik.

 

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2012. május 11.

Legutóbb szerkesztette - M. Fehérvári Judit
Szerző M. Fehérvári Judit 168 Írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.