Az apokalipszis napja II. rész.

Ilka túléli a christchurchi földrengést, a házuk áll, de…

 

 

 

Egy terepjáró állt meg mellettük. Annyira sáros volt, hogy csak elöl lehetett bel?le kilátni, ahol az ablaktörl? törölni tudta a sarat.

– Miss Kertesz? Robert Lynn vagyok, édesapja kollégája – szállt ki egy fiatalember. – Azt üzeni, jól van, de nem tud telefonálni. A mentéseknél segédkezik. Engem küldtek ki a kollégák, hogy járjam végig a családjaikat…

– Hála istennek! Köszönöm. Édesanyám is jól van, épp csak az autó lett totálkáros. Beszéltem vele, de megszakadt a vonal. Az öcsémr?l nem tudok semmit. A háznak sincs baja, csak valahol szivárog a gáz. Elzártam a f?csapot, azóta nem érzem a szagát. De nincs villany, a víz sáros – kezdte el Ilka a panaszáradatot, érezte, ki kell öntenie a lelkét. A következ? pillanatban megálljt parancsolt magának. – Jól vagyok!

Egy kétségbeesett id?s n? szólította meg ?ket.

– Isten is megáldja önöket, vigyék be a férjemet a kórházba… Nem tudom hívni a ment?ket!

– Mindenkit, akit lehetett kiutaltak, hogy legyen hely a sérülteknek…

– Azt hiszem, infarktusa van.

A fiatalember egy pillanatig habozott:

– Még két címre kell elmennem, hogy… – kezdte, de nem fejezte be a mondatot. – Hozzák ide! – szólt rá a kétségbeesett n?re, s máris rendezte át az ülést a betegszállításhoz. Elkapta Ilka pillantását, aki végigmérte a sáros autót.

– Szinte „úszva” jöttem idáig. Örüljenek, hogy a hegyoldalon laknak. A rengést?l megfolyósodott a talaj, s feljött a talajvíz. Úszik a város. A megfolyósodott talaj miatt egyenetlenül kezdtek süllyedni a házak, s a feszültségt?l megrepedtek a falak. Amelyik ház kibírta a rengést, a talajfolyósodás áldozata lett. S az utórengések elvégzik a többit. A kartonházak lehet, ezt is kibírják. De most lehet, hogy napokig vízben-iszapban állnak. A gipszkartont pedig nem erre tervezték – magyarázott a fiatalember.

– Mekkora a baj?

– Apokalipszis. Szerintem a központ egynegyedét le kell majd buldózerolni…

– Jesszusom… – döbbent rá Ilka, hogy itt, a külvárosban fel se tudja fogni a tragédia mértékét.

– Csak néhányat említsek: led?lt a katedrális tornya, maga alá temetve sok, a kimenekülni próbálókat. Összed?lt a Canterbury TV épülete… – ecsetelte a fiatalember, miközben az autóba emelte a beteg öreget.

Ilka olyan lett, mint a fal. Meg kellett támaszkodnia, hogy ne rogyjon a földre.

– Hariata, az öcsém barátn?je ott dolgozik… S Szabi ma délben hozzá akart menni…

A fiatalember a beteg családjára, majd Ilkára pillantott. Végül az életmentést ítélte sürg?sebbnek.

– Reménykedjen… Hátha nem. És imádkozzon. Elküldöm édesapját, keresse meg! Maradjon itthon, hátha hazajön közben!

A szomszédasszony miel?tt beüt a férje mellé, megszorította a kezét.

– Imádkozzon… Az Isten megsegít, ha hozzá fordul. Nekem is idevezérelte ezt az autót…

Amint az autó elhajtott, megszólalt Mr. Emerson mobilja. Ilka is azonnal el?kapta a sajátját. Csalódottan vette tudomásul, neki nincs jele.

Mr. Emerson, amint befejezte a beszélgetést, már épp tárcsázni akart, de Ilkára pillantva átnyújtotta a maroktelefont.

– Próbálja az enyémr?l. A kisfiam és a feleségem épek…

Ilkának els? pillanatban nagy k? esett le a szívér?l, amint meghallotta a Szabolcs hangját.

– Lega… lább, ti él… tek? El… késtem… – zokogott.

Ilkának a torkára forrott a szó. Alig tudott megnyugtató választ kinyögni az öccsének. Harita a romok alatt van… Nagyon kedvelte azt a lányt. Szép párt alkottak Szabival.

– Amíg ki nem sze… hedjük, kihi… élve vagy…  holtan, nem jö… vök haza. Mondd me… heg Anyu… héknak.

„Oda kell mennem!” – ez volt els? gondolata. Ám alig adta vissza a Mr. Emerson telefonját, rend?rautóállt meg mellettük.

– Szervezzék meg a környék védelmét. Készüljenek fel, esetleg fosztogatók jelenhetnek meg. A katonaságot már kirendelték, mindenhonnan rend?rök jönnek segíteni, de mindenhol nem tudunk ott lenni.

– Fosztogatók? Még itt is? – h?lt el Ilka. – A karácsonyi sátorozásuk jutott eszébe a Waikaremoana-tónál, ahol a kempingezés árát egy perselybe kellett beledobni… Mindenki betette, s a perselyt senki se vitte el…

– Általános jelenség katasztrófák esetén… Az alkalom szüli a tolvajt. S a rajtakapott delikvens veszélyes… A világon mindenütt. Sajnos még itt is – felelte a rend?r.

Távoli robbanás rázta meg a leveg?t. A távolban lángnyelv csapott fel. Feltehet?en a szivárgó gáz robbanhatott be valahol.

Estére üggyel-bajjal összegy?ltek. Édesapja még Szabit is hazahozta valahogyan, azzal az ígérettel, hogy holnap kora reggel visszamennek.

Édesapja be is vásárolt. Pontosabban nem ?, hanem egyik kollégája elment autóval, messze Christchurcht?l egy faluban vásárolt be mindenkinek. A vacsoránál komor volt a hangulat. Nemcsak a romok által eltemetett Hariata tragédiája, de a jöv? kilátástalansága is rátelepedett a hangulatra. Édesapja a mai vásárlással minden készpénzüket elköltötte. Bankkártyákat nem lehet használni… A kártya nem tudja „felvenni a kapcsolatot” a bankkal. De hát ki fogja rátenni a számlájára a fizetést? A vállalat központja összed?lt, a számítógépekkel együtt. Édesanyja munkahelye elvileg ép maradt. S ha valamire szükség lesz a következ? napokban, az a gyógyszer lesz. De hát összed?lt Aotearoa-Új-Zéland központi gyógyszer lerakata is. Ez nemcsak Christchurchben okoz majd nehézséget a gyógyszerellátásban, hanem napokon belül Wellingtonban és Aucklandban is gyógyszerhiánnyal fognak küszködni. S ki fizeti meg a gyógyszereket? A munka nélkül maradt christchurchiek? Édesanyjának a f?nöke ingyen osztogatott gyógyszert a sebesülteknek. Sokan, kinek rokonságuk van, menekülnek innen. Nem lesz, aki vásároljon… Édesanyja volt az utolsó, akit felvettek. Ilka nem ringatta magát illúziókban. Lehet, holnap azzal fogadják ?t is, hogy megköszönik eddigi tevékenységét. A Christchurchi szórakoztatóiparnak se lesz szüksége minden könyvel?re. S akkor mi lesz? Az összetört autó részleteit továbbra is fizetni kell. S még jól állnak. Van fedél a fejük fölött. Van, akinek lakhatatlanná vált háza részleteit kell tovább fizetnie…

Bár házuk ép, de mégis lakhatatlan. A villanykérdés megoldódik el?bb-utóbb. Gáz? Egy ideig meglennének hideg táplálékkal is. Nagyobb probléma a víz. S a szennyvíz elvezetés. Annak megjavítása nem két nap. Sokan menekülnek, a távoli rokonoknál húzzák meg egy ideig magukat. ?k bevándorlók, ki fogadja be ?ket? S itt hagynak csapot-papot, jégszekrényt, bútorokat, TV-t, nagyjából minden vagyonukat? Hiába zárnák be, mire visszajönnének, h?lt helyét találnák. Itt maradva azonban az életüket és egészségüket teszik kockára. De hát, ha segítségért is folyamodnának, akkor is csak várólistára kerülnek, s vannak náluk rosszabb helyzetben lev?k. Nekik legalább még áll a házuk.

Édesanyja szakította meg a merengésben.

– A WC-ben nem megy le a víz… – nézett férjére t?le várva a segítséget. – Könyörgöm, csinálj valamit!

Édesapja felállt, de arcán látszott: tudja, hogy garantált kudarc a kísérlet. De ? megpróbálja a lehetetlent.

A valóságból való menekülésként nyitotta ki édesanyja laptopját. Azon van mobil-internet. Még egy órányit bírja tán az elem. Több mint húsz, feltehet?en aggódó levél Európából. Elérhetetlen távolból. „Már mindenki tudja?” – lep?dött meg. El se tudja olvasni ?ket, nemhogy válaszolni tudjon rájuk. A skype-ra kiírta: „Mind a négyen élünk, házunk áll, áram nincs, levelekre válaszolni nem tudok. Add tovább!” Már épp le akarta zárni, hisz ki tudja, mikor lehet újra feltölteni a laptop akkuját, amikor felfigyelt az egyik többszörösen továbbított levél témájára: Szentirmay Klára, új-zélandi magyar f?konzul felhívása. Továbbítsátok minden magyar ismer?snek! Feladó: Tardi Judit chistchurchi tiszteletbeli konzul.

– Mária, Sz?zanyám! – szaladt ki a száján. – Mégis jó magyarnak lenni, még a világ legvégén is!

 

 

26látogató,1mai

Szerző Vandra Attila 778 írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.

13 Komment

  1. Nem vagyok valami “jó olvasó”, hogy mindent a magam szákize szerint szeretnék. Ez az irás nagyon tetszik de vártam volna olyat mint az amerikai szappan filmekben ahol ezek után jön a mentősereg a lila köd és a sirup. Talán pont ezért jó a te irásod/amit sajnos emiatt a szemellenző miatt nem láttam jól/pedig te csupán a tényeket irtad meg. És a vége hogy még is jó magyarnak lenni ez tényleg amolyan jó befejezés. /csak azt kellett volna odasúvasztani hogy nem mindegy hogy hol magyar a magyar. Na de igy is kitünik az irásból/

  2. jól látható írásodból, hogy a város bizony lakhatatlanná válik. ahol a szennyvízelvezetés gond, mert nincs kerti wc, mondjuk ki: budi; ahol főzni sem tudnak, mert nincs hol és nincs mivel (tűzrakásra gondolni sem lehet…), nincs ivóvíz sem…
    mennyi ronda szemét keletkezik egy ilyen katasztrófa esetén…
    a reménysugár viszont szép befejezést ad a történetnek.

Hagyj üzenetet