Jártam egy fordított világban IV. rész

Marax örömére (és nemcsak), végre megérkeztünk… Kezd?dhet a mese a fordított világról

 

Fordított közlekedési kultúra

Egy ilyen hajt?kanyar el?tt volt kitéve a 100km/h-s sebességkorlátozás

 

 

Aotearoa-Új-Zéland. Egy ország a földtekén, ahonnan minden út hazafele vezet, hiszen bárhova távoznánk onnan, közelebb kerülünk Brassóhoz. Új-Zélandnál távolabbi pont csak a Csendes- óceán közepén található.

Új-Zéland egy fordított világ. Amikor itthon delet harangoznak, ott másnapra fordul az éjfél. Amikor itt tél van akkor ott nyár. Ott északon delel a nap, a fogyó Hold nem „C” hanem „D” alakú. A méhek nem gy?jtenek mézet, s nem élnek családokban. A madaraknak nem tolluk van, hanem sz?rük, nincs szárnyuk, de kiváló a szaglásuk. A békák nem brekegnek, s nincs hártya az ujjaik közt. A papagájok kivételesen intelligensek és tanulékonyak, de vagy nem tudnak repülni, vagy a hóban élnek, vagy lopnak a szarkák és az emberek helyett. A galambok tyúk nagyságúra n?nek, s nem élnek a városban. Nem haltak ki a dinoszauruszok. A lombhullató (zárvaterm?) fák nem hullajtják el leveleiket, de tobozszer? a termésük…

 

Az els? dolog, amivel szembesül az európai turista az a félnapos id?eltolódás. Odautazáskor, kelet felé utazva átéled életed legrövidebb napját, de, mivel a repül?gép ablakai le vannak sötétítve, ezt nem igazán érzékeled. Nekünk olyan szempontból volt szerencsénk, hogy Új-Zéland-i id? szerint este kés?n érkeztünk. Az 52 órás utazástól kinyiffanva zuhantunk ágyba. Hajnali négykor viszont én végérvényesen felébredtem, nem bírtam tovább aludni, biológiai órám jelezte, hogy most otthon kora délután van, s én már óvodáskorban leszoktam a délutáni alvásról. Délután pedig kótyagos voltam az álmosságtól, mint egy szilveszteri bulin hajnali háromkor. Majd „felébredtem” s nem akaródzott ágyba bújnom. Két napba került, amíg helyrerázódtam, állítólag rekordid? alatt. (Visszafele nehezebb volt a visszaállás.)

Amikor megérkeztünk, sötét volt, így csak másnap kezdtünk ismerkedni Wellingtonnal, a f?várossal. Egy f?város forgatagára számítva mellbe vág az eldugott székely falucskák nyugalmát idéz? forgalom. Ha egy-két autó elrobog percenként a ház el?tt, az sok. Ez még akkor is furcsa, ha tudom, hogy Newlands nem Wellington központja, csak egyik hozzácsatolt „falu”, bár kinézete inkább a Rózsadombra hasonlít.

A legközelebbi buszmegálló 10 percnyi séta. A nagyjából félóránként közleked? buszon bankkártyához hasonló carddal fizetünk, melyet a sof?rnél lehet „feltölteni” ha szükséges. A felszállók nem idegeskednek, türelmesen megvárják, amíg a sof?r egyenként mindenkinek kezeli az utazókártyáját. Leszálláskor illik megköszönni a sof?rnek, hogy elszállított. Aki ezt elmulasztja, az biztosan neveletlen külföldi turista.

Wellington központja a huszonvalahány emeletes felh?karcolóival már igazi metropolisz. Az els? gyalogátkel?helyen tábla figyelmeztet, hogy nézzek jobbra, mert az autók itt baloldalon közlekednek, akárcsak Angliában. Erre a veszélyre otthon nem is gondoltam.

A bal oldali vezetés külön élmény. Amint kifordulok az udvarról a „vigyázz a baloldali sávba!” máris égnek áll a hajam: Szemközt velem a jobb oldali sávon egy autó közeledik. Mentségemre, nemcsak nekem áll fel a talpamon a sz?r, a feleségem is ékes szopránhangon fejezi ki hasonló érzelmeit.

Becsületemre legyen mondva egyetlen körforgalomba se hajtottam be a forgalommal szemben, csak egyszer álltam be a „jobb oldali sávba” jobbra fordulás el?tt. Szerencsénkre nem jött épp semmi. A legfurcsább az, hogy itt is „jobboldali el?nyszabály” m?ködik, s aki balra „rövidet fordul” el?nyt kell adnia a szemb?l „nagy kanyart” fordulónak. Számomra azt volt a legnehezebb megszokni, hogy az út szélét?l-közepét?l más távolságra kell lennem, s minduntalan „lehajtottam” a padkára. 

Az utak kiválóak, de kétsávosak, rém keskenyek, s a szerpentinek a TransfÃ?Æ?gÃ?Æ?rÃ?Æ?Ã?Ÿanon is túltesznek. Ám ha itt utolérsz egy (teher)autót, az az els? lehet?ségnél félrehúz, ha kell, meg is áll, csak ne akadályozzon téged a haladásban. Ha te hasonlóképp cselekedsz, rád dudálnak… köszönetképpen. Ott erre való a duda.

Autópálya nincs, csak Wellingtonban és Aucklandben van hatsávos motorway. Azon is csak 100 km/h a megengedett sebesség. Vicclapba való látványt nyújt a hajt?kanyar el?tt elhelyezett 100 km/h-s sebességkorlátozó tábla. Sajnos vezetés közben nem tudtam lefényképezni. Feltehet?en még Schumi se lépné túl e sebességhatárt. Néhány méterrel arrébb megértem az új-zélandi logikát. A tábla az egész útszakaszra vonatkozik. A kanyarjelz? táblán a 25 azt sugallja, ez az ajánlott sebesség. Nem kötelez?, csak ajánlott…

 

1. kép Egy ilyen hajt?kanyar el?tt volt a tábla a 100 km/h-s sebességkorlátozással.

 

Ami kelet-európai szemmel nézve hihetetlen, a sebességkorlátozást be is tartják. Mi se léptük túl, mégis hat óra alatt eljutottunk Wellingonból Rotoruába (500 km) életünk kockáztatása nélkül. Brassó-Nádudvar is körülbelül ugyanannyi, de még a kilencórás rekordomat nem tudtam megdönteni. (Pedig itthon városon kívül rá-rálépek a gázpedálra). Egy hónap alatt nem láttam se száguldó sebesség­mániásokat, se kanyarban el?z? ?rülteket.

 

Az igazsághoz tartozik egy kis pontosítás. Új-Zéland „kissé” helyzetel?nyben van. Területe alig nagyobb, mint Románia, de csak négy, nem húszmillió lakosa van, hajón olcsóbb az árut szállítani, s nincs tranzitforgalom se… Szóval kisebb a forgalom és kevés a busz és a teherautó is.

 

 

45látogató,1mai

Szerző Vandra Attila 778 írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.