Bűdi Gábor : Szergej szilánkjai XVI. rész

*

Máshol

 

 

Szergej alsógatyában és pulóverben ődöng a konyhában. Kávét rotyogtat, meg teletömi a cserépkályhát fával. Ezen a reggelen inkább a házban marad és élvezi a semmit. Egyedül. Aztán hirtelen feltépi a jéghideg mosdó ajtaját, mert a tejeskávé antagonisztikus ellentétbe keveredik az éjszakai hagymával, sós szalonnával és bodzapálinkával. Kár értük.

     Szergej belenéz a tükörbe és a homlokán felfedezi a mély karcolást, amit este szerzett a szederindás bozótban, körme alatt kosz van, pulóvere könyékig koszos. Hmmm… Szergej hamar idomul a környezetéhez. Sosem voltak beilleszkedési problémái.

     20 évvel ezelőtt egy reggel munkára jelentkezett egy bádogos műhelyben. Mivel Szergejt nem vették fel egyetemre Szergej apuka úgy döntött, hogy Szergejnek dolgoznia kell a következő felvételiig. Nem is akármit. Olyan kétkezi melósat. Szergej reggel 6-kor lépett a műhelybe, ahol a melósok gyanakodva figyelték az úri fiút élére vasalt tiszta munkásruhában, vadonatúj munkavédelmi bakancsban. Szergej csendben bemutatkozott, majd leült a sarokba. Pár perccel később megszólították: “Mit iszol?” Szergej ártatlanul arra gondolt, hogy mit kér a gyári kantinból, így bamba arccal zacskós kakaót kért. Rossz válasz. “Körtét vagy barackot?” Szergejnek leesett a tantusz, miszerint korán reggel pálinkát kell innia, úgyhogy erősen szabadkozni kezdett, de rögvest leszúrták, mint egy disznót: “Mi van? Nem iszol a melóssal? Apád is megitta!”

     Szergej tudta, hogy nem menekülhet, ráadásul, ha az édesapja nagyfőnök létére is megtette, akkor neki is helyt kell állnia.

     Így esett, hogy Szergej reggel fél 8-ra segg részegre itta magát, így a munkás fiát meglátogató Szergej anyuka bevérzett szemekkel konstatálta, hogy elsőszülöttje a romlás útjára tért, és erősen felindulva vágta be maga mögött a műhely ajtaját.

     Nos, Szergejről 6 hónappal később munkahelyi jellemzés készült, miszerint könnyen és gyorsan illeszkedett be a közösségbe, s annak hamar megbízható tagjává vált.

 

 

 

Reggel, máshol

 

 

Szergej alsógatyában és pulóverben ődöng a konyhában. Kávét rotyogtat, és már nem rak fát a tűzre. A cserépkályha még mindig ontja a meleget, holott már nincs benne tűz. Elfogyott a fa a házból és Szergej nem kockáztatja meg, hogy gatyában és papucsban a ház háta mögül, a nyirkos farakásról leemeljen pár hasábot.

     Szergej a puha fehér kenyérre hideg zsírt ken, amit a tegnapi resztelt vaddisznómáj alól kapar ki. Habár ritkán reggelizik, de ez most hirtelen kívánatosnak tűnik. A májat Szergej készítette el. Gigantikus mennyiségű hagymát fonnyasztott nyúlós aranysárgára, aprított hozzá egy kis erős paprikát, majd az apróraszelt, még meleg friss májat készre pirította. Só, majoránna, némi pirospaprika és negyedmagával jóízűen falatozott. Szergej nem várt dicséretet, de a zsírosszájú hümmögésből értette, hogy finom és zamatos étellel adott tiszteletet a vadnak.

     Szergej hamarosan kimosakszik, a napokban eltompult kését megélezi, összecsomagol, összesepri a házat és bizonytalan időre visszautazik a Nagy Faluba. És valamiért az, az érzése támad, hogy az új esztendő csak most indul el…

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bűdi Gábor
Szerző Bűdi Gábor 40 Írás
Nem vagyok író, s nem vagyok költő. Nem tanultam sem írni, sem költeni, s már nem is fogok. De gyakran túlcsordul bennem az öröm vagy bánat, a düh vagy lelkesedés, s ami átfolyik a peremen az rászárad a papírra. Olvasható formában. Van egy vers, amely megváltoztatta az életemet, beszéljen helyettem: "Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s úgy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat. h bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos utakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rím előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás,rest szolgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kínoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam, mielőtt egy még vakabb és örök Cethal szájában végkép eltűnök, a régi hangot s szavaim hibátlan hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran szólhassak s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele estelig vagy míg az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak." Babits Mihály - Jónás imája