dr Bige Szabolcs- : Húsvéti bárány (?) a vonaton

Az ember subájából átható birkaszag áradt… *

 

 

 

 

Húsvét hetében, az ünnep előtt néhány nappal a Parajdra döcögve igyekvő személyvonatra Bonyhán felszállt egy pásztorkinézetű férfiember. Vállán tömött átalvető lógott, balkezében egy csihánzsák, s abban nagyobbacska állat fészkelődött, ahogy azt a sarokban az ülés alá elhelyezte. Az ember subájából átható birka szag áradt, s ez pánikszerű menekülésre késztette a kényes orrú utasokat, akik nagy részét Szovátára tartó fürdővendégek tették ki. Úti céljuk szerint az ünnepeket ott óhajtották eltölteni kellemes környezetben, kényelemben, s még a gyógyvíz áldásaiban is részesülni kívántak, és kipihenni a pénz utáni hajsza fáradalmait. Emberünk elhelyezkedett a kiürült kupé sarkában, átalvetőjét letette, s még a kozsokját is lekanyarította a válláról. Ahogy elégedette szétnézett az üres fülkében, megpillantotta a szemközti sarokban üldögélő egyetlen itt maradt utast. A prémgalléros kabátba öltözött úrforma ember barátságosan bólintott neki köszönésképpen.

      Kis idő múlva meg is szólította a pásztort.

      — Meddig utazik?

      — Én csak hazáig — válaszolta az egykedvűen.

      Egy darabig csendben emésztették mindketten az elhangzottakat. Kint szép verőfény vidította a szemet, s a vasúttal együtt futó országúton sovány lovacskák húztak keservesen egy megrakott szekeret. Az akácfákon tanyázó varjak még a szárnyukat sem rebbentették meg a mozdony dohogására, csak ültek tovább lustán az ágakon. Szentlászlón alig egy percig állt a vonat, de annál nagyobb csikorgással, nyikorgással fékezett. Néhány fiatal szállt fel csupán, de csak éppen bekukkantottak a fülkébe, mentek arrább. Így továbbra is ketten maradtak. A prémgalléros úgy látszik, nem szerette a csendet, mert ismét megszólalt.

      — Bárány van a zsákban? — kérdezte felcsillanó érdeklődéssel.

      — Az! Az bizony — mormogta a bajusza alatt a pásztor.

      — Hány kilós lehet? — folytatta az ember.

      A másik megemelte kissé a csihánzsákot, s úgy mondta „huszonöt”, s azzal elfordult az ablak felé, mintha ki tudja, milyen különös látnivaló lenne ott kint a fák, s bokrok között. Az ember ott a szembeni sarokban izgatottan mozgolódott, de belefojtotta a szót a pásztor visszautasító mozdulata. Így hallgattak, míg a vonat újra fékezni nem kezdett a már ismerős csikorgással, nyikorgással. Ekkor két bőszoknyás asszonyság szállt fel, s jött be a kupéba. Ez az állomás biztos Kóródszentmárton lehetett, mert kicsivel tovább állt, mint az előbbi megállók alkalmával, bár a falu nem látszott, mivelhogy az állomás messzebbre esett.

      — Mi van a zsákodban Gyorgye? — kérdezte az egyik asszony.

      Ismerhették egymást a pásztorral, aki a hozzáintézet szóra elfordult az ablaktól, s mintha egy csöpp kis mosoly bujkált volna a szája szögletében.

      — Állat — mondta, s felhúzta a szemöldökét mintegy jelezve, hogy ne kérdezősködjenek feleslegesen.

      Nem is szóltak többet, hanem elhelyezkedtek az ülésen, kosaraikat a lábuk elé téve, s jó egyetértésben szundikálni kezdtek, vagy legalább is úgy tettek. Egyikük azért odasandított a prémgalléros emberre, majd a pásztorra, de az tüntetően újra az ablak felé fordult.

      — Eladó a bárány? — folytatta az úrforma ember a kérdezősködést.

      — Milyen bárány? —– kérdezte vissza a pásztor.

      — Ami a zsákban van.

      — Ez? — emelte meg a zsákot.

      — Az, az! — erősítette meg az ember.

      — Kettőszáz lej — jött a rövid válasz.

      — Adok érte százötvenet — alkudozott emberünk.

      — Legyen százhetven — egyezkedett a pásztor.

      — Megadom! — és nyúlt máris a pénztárcája után.

      A pásztorember fölállt, hátára kanyarította nagy kényelmesen a subáját, eligazgatta, felszedte az átalvetőt is, majd a csihánzsák került sorra. Azt is felnyalábolta az állattal együtt. Közben a vonat közeledett már Kelementelke megállójához a megszokott csikorgás, nyikorgás közepette.

      — Legyen hát — szólott a zsákot nyújtva.

      A pénzt átvette, s már lépett is ki az ajtón.

      A vonat alig állt meg, szállott is le, és indult a kijárat felé. Az állomásfőnök szalutált, a mozdony sípolt egyet, a vonat pedig hirtelen rándulással megindult.

      Prémgalléros ember nagy boldogan kibontotta a zsákot, de abból bárány helyett egy juhászkutya ugrott ki egyenesen neki a még félig nyitott ajtónak, s ugrott le ügyesen a töltésre.

      Gyorgye pásztornak lám, így hozott szerencsét a „húsvéti nyuszi”!

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.04.10. @ 13:00 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 619 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.