Nap: 2010.04.03.

  Tavaszt borzong a víz, borostyános fák alatt apró arany tavak, körös körül sír, majd vállamra borul langy öleléssel a nap. Bizonyos helyekről másképp látszik minden. Távolabb vonat siet dolga után, földre zuhant felhőkön simít a szél, ágak fodra ring [… Tovább]

*       Felejts, ha tudsz! Látod én mindent megteszek, hogy ébredjen a gyűlölet, közöny takarjon bennünket, felejtés unott szürke fátyla boruljon tétova, néha még ébredő gondolatokra.   Töröld le mosolyod arcodról, szemedben oltsd ki a csillagok fényét, ne [… Tovább]

Mióta elmentél, s hagytál magamra,hányszor kelt ajkam sok hajhra,bajra, jajra? Ma elhagyom.Hallgatásod megaláz, és fáj nagyon. Nagy es?k j?nek!Én nem megyek ma se: merre?Szép öledbe menekednék,s nem vacognék melegedve, mikor fázomdideregve: de rámreccsen a való:nem, nem: soha! Ugyan! Hogyan? Sehogy!

    Honnan is tudhatnám én, milyen idők jönnek, szakadhatnak-e láncok, bennem megkötöttek, születnek-e új mesék a régieken túl, nyugtatóak lesznek-e vagy megráznak vadul. Nem tudom, majd mit kínálhat nekem a haza, vérterítőt kíván-e még földünk asztala. Tavaszunkra jöhet-e még [… Tovább]

* Az én időm valami Más. néha oson, de mindig gyalogosan jár. Tutyimutyi órák mind elromlottak a karomon és a falakon elhagyva, elfeledve sok-sok víg napom. Elsirattak engem, mert eretnek-nóta dalol ereimben -fel-felszökkenő artériasugár- libben a tavasz loccsan a zápor [… Tovább]

Lerángatsz egy csillagot az égből, farkasok közt tompa sírás készül. Ott mélyül a hangod, ahol már nem sokallod, hogy magadra hagynak. A vonítás ősi csendje a dal. Lelkedben szikra a zaj. Mi elröpít s leejt egyszerre, azt a lélek magasztosra [… Tovább]

bolond vagyok, tudomarcomra hull korom,s hagyom,a földön rugdaloma tegnapom,a sáros gondokat most eldobom,a napfény itt szánkáz az arcomon,s én sugarait számolom,a szél majd porraltemeti be lábnyomom (hiába keresnélaz utamonnem is marad itt más,legfeljebb illatom)