Deme Dávid : A Nagy Alma megmentése – X. fejezet

Az els? rész befejez? fejezete…

Boldog Új Évet New York!

 

2010. December 31. 22:25

 

Hogy jöhetett rá? Mib?l tudta meg ez a béna zsernyák, hogy a Kérdés gyerek nem fogja megölni a királylányt? Ennyire nem lehet okos, ennyi esze csak a Kérdés gyereknek van!

 

– Ennyi esze csak a Kérdés gyereknek van!!! – üvöltötte rám elvörösöd? fejjel Kérdés.

– Tévedsz, épp hogy a saját csapdádat állítottad fel. Nem tudsz kimenni, nincs túszod, és ha megpróbálsz rám támadni, akkor egy laza mozdulattal elvágom a lány torkát. Gondolom, azt nem szeretnéd.

Nagyon reménykedtem benne, hogy Edyna látja rajtam, hogy blöffölök, de Kérdés nem. Nem akarom elveszíteni és elidegeníteni, most, hogy végre megtaláltam. Balszerencsémre Kérdés ugyan elengedte Edynát, ám ugyanabban a pillanatban egy pisztolyt rántott el?, amivel rám célzott és l?ni készült, erre én sajnos ösztönösen ellöktem magamtól a lányt, hiszen mégiscsak ártatlan. Farkasszemet néztem a cs?vel.

Most vége, ennyi, meghalok.

Hirtelen valaki ledöntött engem hátulról és egy ismer?s hang ordítását hallottam, a Doki volt az, de a lövedék szerencsére csak a lábába fúródott. Ekkor Kérdés elkáromkodta magát, ugyanis ez az észlény csak egy golyót tartott meg a fegyverében, de az adu ásza még hátravan:

– Megnézted már a Kérdés gyerek levelét te lökött zsaru? Ugyanis a mögöttünk lév? raktárszobában egy nagy durranás vár rád.

El?vettem és kinyitottam a levelet, a következ? szöveg állt benne:

 

„Ha tervemre rájöttél már közel a cél,

Ha nem, akkor elvesztél kicsi egér.

Rajtad áll vagy bukik a Nagy Alma sorsa,

Az ég és a vér színei közül kell választanod ma.

De vigyázz mit diktál eszed és szíved,

Mert nem mindig igazak az amerikai filmek.”

 

Mikor felnéztem, láttam, hogy el?vesz egy detonátornak t?n?, távirányítóhoz hasonló szerkezetet. Kacagott hozzá és azt mondta:

– Most szépen elengeditek a Kérdés gyereket, ugyanis a Kérdés gyerek kész meghalni, de van egy olyan érzése, hogy ti nem.

Azzal elkezdett hátrálni mindenkit otthagyva a teremben, de az ajtóból még hozzátette:

– Az atombomba már be van indítva, éjfélkor nagy t?zijátéknak nézünk elébe…

Ezzel nevetve elrohant.

Utánamentem volna, de tényleg meghallottam a pityegést, a Doki pedig megragadta a lábamat és átnyújtotta a fegyveremet.

– Gondoltam hasznodra válik majd.

– Kösz Doki.

Azzal rohantam is az átlagos kis szobába, benne a nem túl átlagos és ketyeg? atombombához. Edyna behozta a Dokit és nekidöntötte a rettenetnek. Lassan elkezdtem foglalkozni a gépezettel, nagyon reméltem, hogy szívem hölgye kimegy, de maradt és törölköz?t nyomott a doki lábához azzal az utasítással, hogy szorítsa rá er?sen.

Lassan már egy órája szenvedtem a bombával, amikor végre két drótot találtam, ami talán a megoldást jelentheti:

– A kéket vagy a pirosat Doki? Melyiket vágjam el? A kéket vagy a pirosat?

– Nem tudom fiam, tényleg nem tudom.

Ez a válasz úgy ért, mint egy hidegzuhany… ha már a Doki is tanácstalan, és Edyna sem szól.

– Tényleg ki kéne mennie, Doki… és Edynát is magával vihetné.

– Fogd már be fiam, úgysem tudunk eléggé messzire jutni, úgyhogy itt a szilveszteri bónuszod: nemcsak egész New York-ot mentheted meg, de engem is kihúzhatsz ebb?l a lyukból és hogy biztos legyek abban, hogy elég motiváció legyen benned, még a barátn?det is itt tartom. Ha nem jön össze… ez van… legalább megpróbáltuk – és ezzel rákacsintott Edynára aki elmosolyodott és bólintott hozzá.

Ez mosolyt csalt a számra, ami nagy szó, ugyanis az elmúlt 3 hétben nemcsak az alvást és a borotválkozást, de a jókedvet is er?sen hanyagoltam. Ahogy jobban körbenézek, a kis szoba átlagos, na jó, majdnem átlagos.

Egy kis íróasztal, egy szék, a sarokban három doboz tele értéktelen dokumentumokkal, a plafonon egy egyszer? villanykörte lóg le, hiányos szigeteléssel  és a szoba közepén egy nem teljesen átlagos és kevesebb, mint 5 perc múlva felrobbanó atombombát találhatunk. A Doki ül, nekitámaszkodva az atombombának, Edyna mellette telepedett le, míg én kezembe veszek két drótot, egy pirosat és egy kéket.

Közeledik a számláló a nullához, cselekedni kell, itt a választás ideje: legyen a kék…

Általában azt gondolná az ember, hogy most lefut el?tte az élete, de e helyett egy kérés ugrik a fejembe: Mi a fenét keresek én itt? Na, erre kitört bel?lem a röhögés!

– Mi olyan vicces fiam? – nézett rám a Doki kérd?en Edynával együtt

– Úgy t?nik ennek a lököttnek egy valamiben mégis igaza lett.

– És mi az?

– Nincs mindig igaza az amerikai filmeknek. Reménykedtem, hogy az életem lefut a szemem el?tt, de helyette megkérdeztem magamtól, hogy mi a fenét keresek én itt? Simán itt hagyhatnám ezt a helyet, hagyhatnám egész New York-kal együtt felrobbanni

  …de úgyse fogod, fiam, az nem te lennél…

– Igaza van, Doki. Nem hagyom, nem hagyhatom… ha elmennék, akkor ? nyerne és te nagyon jól tudod, hogy mennyire útálok veszteni.

– Na ez a beszéd! Vágj el egy drótot, de gyorsan, mert ha nem én esküszöm, hogy úgy seggbe rúglak…

Nem tudta befejezni, mert ? is elkezdett nevetni, Edynával és velem együtt. Szívesen megkérdeztem volna, hogy a l?tt lábára támaszkodna, vagy azzal rúgna belém. Erre valami újra bevillant, abbahagytam a nevetést, de az arcom a legszélesebb mosolyra húzódott.

– Gy?ztünk!

– Megbuggyantál fiam? A drótot még nem vágtuk el…

– Az nem számít!

Mi? –szólalt meg a Doki és Edyna egyszerre.

– Megtaláltuk a bombát, mindjárt hatástalanítjuk azt…

– De optimista lettél fiam!

– Mert vége van. Igaz, még nem kaptuk el Kérdést, de legy?zzük, legy?ztük! Itt a bomba, a nagy rejtély meg van oldva!

Nem tudom, hogy Edyna miért nem szólalt meg, talán csak félt, ezért odamentem hozzá, átöleltem és megcsókoltam, a helyzethez képest egészen lassan. Nagyon jó érzés volt, de abba kellett hagynom, hiszen ott ketyegett még a bomba… az id? sürget, el kell vágni az egyik zsinórt. Hát elvágom a kéket. Persze becsuktam a szemem, de érzem, hogy konfetti repül az arcomba…

– Azt hiszem, kell egy új gatya… és nem a vér miatt.

– Rendben Doki, azt hiszem az nekem is elkelne.

– Ennyire beszariak hogy lehetnek a rend ?rei? – jegyezte meg Edyna csíp?sen.

Úgy t?nik a csók kicsit feloldotta. Mi pedig rámosolyogtunk. Aztán ránéztem a monstrumra…

Még soha nem fagyott le mosoly olyan gyorsan az arcomról, mint abban a pillanatban, amikor megláttam egy újabb borítékot ugyanazzal a ronda kérd?jellel, de ennek egy üzenet van a hátulján: BUMM!  

– Mi a jó… Ez meg mi?!

– Maga szerint mi lehet Doki?

Erre meghallottuk a tömeg üdvrivalgását, mindenki örvendett az újévnek és annak kezdetének, ám a világ legnagyobb ünnepe sem tudna minket felvidítani.

 

Most érkeztünk el a jelen pillanatához. A történet részleteit már nem fedi homály, de a kérdések csak tovább gy?lnek. A jó hír az, hogy legalább egyet képes leszek megválaszolni, úgyhogy kinyitom a borítékot:

 

Bombámat lehet, hogy hatástalanítottad,

De ellenségeid addig kereket oldottak.

Ne aggódj, a Nagy Durranás el fog jönni,

De addig még sok b?nöst meg kell ölni.

A következ? áldozatom nem lesz kisebb személy,

Rend?rkapitányodnak lesz vége, újév elején.

 

Ahogy azt már korábban leírtam…Kérdés egy pocsék rím gyáros…de legalább lényegre tör?…

 

 

 

Vége az els? résznek

 

 

Legutóbb szerkesztette - Deme Dávid
Szerző Deme Dávid 42 Írás
Egy egyszerű lélek vagyok, akin néha úrrá lesz a vágy, hogy egy őrült gondolatot, vagy egy álmot papírra vessen és addig csűrje csavarja, amíg valami érdekes alkotás ki nem sül belőle.