Szilágyi Erzsébet : Egy tolmács emlékirataiból

…a tehén beteg…

 

 

A híres szovjet író új háborús regénye az Európa Kiadónál jelent meg.

(Hogy az évszámot illet?en ne tájolódjunk el, elárulom, hogy ma ugyanezt a könyvet internetes oldalakon fillérekért árulják.)

Ez alkalomból a Magyar Írók Szövetsége egyhónapos magyarországi látogatásra hívta meg az írót és feleségét.

Meg is voltam illet?dve, ha nem inkább megszeppenve, amikor “jött a parancs”, hogy én leszek a kísér?jük, tolmácsuk, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kisinasuk. Jelzett híres író munkássága ugyanis szigorlati anyag volt negyedéven.

A pályaudvaron az Írószövetség ifjú és rendkívül buzgó munkatársával vártuk a moszkvai vonat érkezését, mialatt pontos információkat kaphattam az általa összeállított programcsomagról.

– Tudja Z, hogy mennyi fogadás és utazgatás vár rá? Vagy ez mind az ? kívánsága volt? – kérdeztem.

– Ó, nem. ? nagyon szerény volt. Csak azt kérte, hogy szervezzünk meg neki egy gyárlátogatást, meg egy termel?szövetkezetet is szívesen megnézne élményszerzés céljából. De ha már itt vannak, gondoltam, lássanak egy-két szép helyet is, no meg várják ?t az Európánál, meg több vidéki lap szerkeszt?ségében is.

Mondanom sem kell, hogy a nagyszül?korú házaspár, bár igyekeztek nem szégyent hozni hazájukra, és úgy viselkedni, ahogy az “nyugaton” szokás, egyre gyakrabban kérdezték meg t?lem, hogy nem hagyhatnánk-e ki egyik-másik “kultúrprogramot”.

A gyárlátogatás – legnagyobb örömömre – nem jött össze, de a tsz-t nem tudtam megúszni.

Szegedig utaztunk vonattal, ott aludtunk egy szállodában, másnap reggel jöttek értünk a tsz-b?l teherautóval. A teljes vezet?ség ünnepélyesen felsorakozott a nagy író fogadására, természetesen megfelel? mennyiség? vodkát és pogácsát kikészítve az asztalra. A feszeng?-udvariaskodó beszélgetést egy vékony, türelmetlenked? férfi szakította meg, mondván, hogy ideje már indulni, körbenézni a gazdaságban. Ó volt az agronómus, aki alig várta, hogy elbüszkélkedjen mindazzal, ami itt, úgymond, az ? m?ve.

Néhány perc alatt kiderült, hogy képtelenség vele összhangban dolgozni. Egyfolytában be nem állt a szája, a magyarul egy szót sem tudó vendégekhez intézte szavait, rám csak id?nként mordult egyet, hogy miért nem fordítok. Kénytelen voltam felvilágosítani, hogy nem vagyok szinkrontolmács, ha legalább kétmondatonként szünetet tartana, megpróbálnám röviden oroszra fordítani az amúgy teljesen felesleges mondatait. Mert ugyebár, ha az ember elhalad egy kukoricatábla mellett, akkor nem kell vele közölni, hogy ez itt a mi kukoricánk, az pedig – humán beállítottság esetén – abszolúte érdektelen számára, hogy ez milyen fajta kukorica, és mekkora a tábla mérete. (Ezzel természetesen vérig sértettem.)

Tudtam, hogy a mez?gazdasággal kapcsolatos szókincsem még magyarul is sok kívánnivalót hagy maga után, ezért a szegedi szállodában fél éjszaka állat- és növényneveket kerestem a magammal hozott szótárban.

Ott kezdett elszakadni a cérna, amikor az amúgy is nagy nyári h?ségben (nem is beszélve a belülr?l melegít?, udvariasságból lenyelt vodkáról) felvitt minket egy emeletnyi magasságban megépített, természetesen fedett csirkekeltet?be, ahol még a kinti h?mérsékletnél is melegebb volt, ott pedig hosszú szakmai el?adásba kezdett arról, hogy egy négyzetméteren hány csirke kel ki, milyen tápszerrel és milyen gyakran etetik ?ket. Bár már az ájulás kerülgetett a melegt?l, fordításban megtettem minden t?lem telhet?t. Vendégeim egyre sápadtabban csak azt mondogatták, hogy “menjünk, menjünk”.

Az agronómus szerint még feltétlenül be kellett néznünk a tehénistállóba. Itt a szörny? h?ség mellett még (városi ember számára) elviselhetetlen büdösség is fogadott. Végigmentünk a sorokon, majd megálltunk egy tehénnél, amelyik a földön feküdt, és szemmel láthatóan vemhes volt. Szakemberünk itt arról kezdett hosszan értekezni, hogy ennek a tehénnek méhel?reesése van, gond lesz az elléssel.

Ekkor elsötétült el?ttem a világ.

– A tehén beteg – motyogtam oroszul, majd még miel?tt elájulok, sürg?sen elhagytam a tetthelyet.

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Erzsébet
Szerző Szilágyi Erzsébet 227 Írás
Az ELTE orosz-latin szakán végeztem. Voltam az Akadémiai Kiadó szerkesztője, a szegedi JATE Klasszika-filológiai Intézetének oktatója, a Semmelweis Egyetem nyelvtanára. Versfordításokkal már gimnazistaként próbálkoztam. Magyar verseket, novellákat csak néhány éve kezdtem írni.