Jellemrajzok életemből 1. rész

*

1.rész

 

 

A drámatanár

 

Dallamos kacarászás, fényes gömbölyűség, jóság. Munkamánia minden mennyiségben napszakoktól, évszakoktól függetlenül. Őszinteség, humor, a lélek bája. A gőzölgő étel illata. Az otthon melege. Simogatás. Lágy szavak. Majd hirtelen ritmus, taps. Egy más dimenzió.

Óriási lelkesedés. Valami születik: formát és testet ölt, majd elillan, de itt hagyja nekünk gyermeki énünk minden vágyódását, s a beteljesülés megvalósult álmait.

Ki képes a világ bájait néhány szóba belesűríteni? Azt mondanánk, hogy a költő vagy a festő netalán a szobrász, az építész, a karmester esetleg a táncos, az író, a díszlettervező, a zenész vagy a színész.

Hihetetlen, de nem így vagy! Ezt a komplexitást egyes-egyedül a drámatanár tudja.

Anyaga az ember. Tere a lélek. Gondolata a mindenség. Speciális ismeretei vannak.

Az üres terem varázsütésre megtelik figurákkal: állóképek, szoborcsoportok, cirkuszi mulatság és fájdalom mindez alig néhány perc alatt…

Vigasz a bajban, szépség a szürkeségben, hit a reménytelenségben…

A nagy utazások zamata visszaköszön, és csak mondja és hadarja a telefonba is, hogy hova és mikor és miért…

Akkor szeretem legjobban, ha komolyan beszélgetünk, de ő ezt nem tudja, mert soha nem mondtam még Neki, hiszen úgy tudja, hogy nálam örökös tavasz van, noha már régen az őszben élek én is!

 

 

A tanítvány

 

Tizenhárom éves kamasz egy egész világ fájdalmával testében és lelkében is. Sporttagozatra jár. Állandóan leesik valahonnan, vagy beveri valamijét valahova. Ha nem, akkor vakaródzik, akár egy kutya, esetleg az arcán lévő pattanásait kapargatja menetrendszerűen. Mindig éhes és szomjas. Érkezése előtt az asztalterítők eltávolításától kezdve a bútorok letakarása is szükségeltetik. A haját egyesre vágatja. Nyárra kopasz akar lenni. Lázad.

Ellenem is, pedig amit ma megtanulunk, azt holnapra tuti elfelejti. Szerinte a legfontosabb teendőnk házi feladata megírása. Pontosabban, csináljam meg én, mert ő fáradt. Ezt azért mégsem engedhetem. Így küzdünk. A hangos olvasással legfőképpen. Még jó, hogy kompetenciákat fejlesztünk!

Aztán egy gyors telefon, hogy jöhetne-e azonnal, mert holnap dolgozatot írnak. „Hát persze!”— mondom én, elvileg is Neki mindenképpen vészhelyzet van. És tulajdonképpen nekem is, mert mára minden tárgyból tanítom. S van egy-kettő, amit nagyon nem csípek én sem, mert mi a fenének megtanítani egy magyar gyerekkel annyi ország gazdaságát és a monszunt meg a gyűrődéssel és vetődéssel keletkezett hegyek sorát és sorolhatnám. Elég lenne olvasni róluk valami nagyon érdekes olvasmányt. S haragszom a magyartanárára is, hiszen napról napra tudnia kell minden egyes költő életrajzi momentumát, de egyetlen verset sem kér memoriterként. Így is felcseperedhet egy generáció a Himnusz és a Szózat nélkül is.

Szülei elváltak. Az édesanyja naponta hív, hol tartunk, meg fog-e bukni, mert tavaly jó sok egyest bezsebelt. Megnyugtatom, hogy nem. Felelősségtudata lett a gyereknek mellettem, hogy vannak feladatai, mert otthon csak egy férfit lát az apja helyén, aki egész nap henyél, miközben az anyja mindhárom munkahelyén helyt áll.

S édesapja egy hónapja tőlem néhány házzal arrébb költözött albérletbe, hogy legalább magánóráink után láthassa.

 

 

A hentes

 

Csak én eszem húst. Zoli, a hentes nagyon jó fej! Mondom Neki, hogy egy személyre adagoljuk már ki a megvásárlandó dolgokat, de csirkét azt ne, mert nála az sohasem friss, ellenben a többi hús mindig szép. S hogy miért járok mégis hozzá?!

A receptjeiért. Igaz, általában négy-öt napig is ehetném ugyanazt, ha időben rá nem jövök, hogy csak a negyedét kell elkészítenem annak, amit ő előirányoz.

Ma rablópecsenyét készítettem. Úgy egy hatszemélyes családnak is elég lett volna! Ellenben csodaszépen virított a sütőben, s olyan gyermekkori illatokat árasztott, hogy a szomszédaim egymás után csöngettek be, megérdeklődni, ünnepelek-e ma valamit.

Ha rossz kedvem van, irány a hentes. Morbid is lehetne, de nem az! Itt tudtam meg azt is, hogy a töltött káposztám eddig azért nem érte utol soha édesanyámét, mert az bizony legjobb a dagadóból és kell bele nyúlja, meg a töltelékhez önteni kell egy deciliter meleg vizet, mert akkor lesz olyan isteni!

És igaza volt! Megbeszéljük a világ dolgainak folyását, politizálgatunk is néha, meg autóink állapota is nagyon remek téma.

Ritkán mosolyog. Belülről fakad az összes dala. Egy súlyos balesetben bénultak meg az arcizmai, de a kezei szorgosak és a lelke nagy. Kell ennél több?!

 

40látogató,3mai

Szerző M. Fehérvári Judit 166 írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.

4 Komment

  1. Kedves Ilona! 🙂

    Ez a gyerek egy olyan igazi rejtély…
    Depis és mégsem, ma még vízilabdázik, holnap röpizni fog; ma iskolát akar változtatni, egy hét múlva csak ez a legjobb…
    És nincs hosszú távú memóriája!
    De annyira esetlen, hogy ezért imádom!
    És sok mindent élesebben lát a felnőtteknél, holott épp azok teszik tönkre!
    ÃÅgy látszik, ez a kor nem igazán kedvez a gyerekeknek…
    Hamar felnőnek és sohasem tudhatod, mi lesz hosszú távon a legjobb Nekik!
    Ezt sajnos én is sokszor nem tudtam már eddig, így néha én meg ettől leszek depis!

    Puszi Neked! 🙂
    Az eminenseket sohasem csíptem!

  2. Mindhárom nagyon tetszett, kedves Ditta, a középső különösen. Imádom a kamaszokat. Csupa alkotás előtt álló költő, zenész, szobrász, festő, egyszerűen mindent eltúloznak, és pont ettől olyan üdítően igazak. Nem is tudom megszámolni, hányszor fogadtam meg, hogy nem fogok ráérni a következő alkalommal, amikor jön az Ilcsinéni, holnap dolgozatot írunk szöveg kivertkutyanézéssel nyomatékosítva, de az biztos, hogy pont annyiszor nem fogadtam meg.
    A hentesek tényleg mind kedves emberek. 🙂

Hagyj üzenetet