Szergej és az összeesküvés elmélet
Szergej kinéz az erkélyen és sok egyforma betonkalitkát lát, sőt látja a benne szorgoskodó emberkéket. Szergej vihog rajtuk, de csak addig, amíg fel nem figyel egy gyerekre, aki a szemközti erkélyen – az erkély rácsai közül – őt nézi. Szergej szívesen meghívná a srácot egy sörre, hogy kitárgyalja mi is az a felettes hatalom, ami ilyen csúnyán megszívatta őket. Ki az ismeretlen teremtő, aki elérte, hogy az emberek egy betondzsungelben 40 m²-es dobozokban, önkéntes rabságba vonuljanak. Mert ugye szabad akaratukból ilyet nem tennének, mert ugye józanul nem gondolhatják komolyan, hogy ez egy elégedett és boldog élet színtere. Biztos sugározzák őket! Ez biztos! Aztán Szergej felderül, hiszen rádöbben, hogy ő nem rab. Őt nem köti semmi ide, csak fogja a bakancsát és a kocsi kulcsát, s már szökik is… …de mégsem szökik, hiszen dolga van itt. Vagy csak be van sugározva?
Szerelmi történetek
Szergej nem minden szempontból kultúrált esti szórakozását követően meglehetősen vidám vasárnapra ébred. Mindazon túl, hogy gyomrában egy óceánjáró luxushajó készülődik kikötéshez és szájából heveny mocsárszag kíséretében kilóg a hínár, örömmel veszi tudomásul, hogy csekélyke vérveszteséggel élte túl az egyébként maradandó egészségkárosodás okozására alkalmas kalandtúrát. Szergej agyában az előző estéhez kísértetiesen hasonló paralel események sorjáznak mindenfajta szelekció nélkül, nem mellőzve formai, vagy időrendi hasonlóságot mutató elemeket. T. szerelmes. T 16 éves, s mint oly sok kortársa szüntelenül szerelmes. Nap mint nap átéli azokat a borzongatóan izgalmas és szívdobogtató pillanatokat, amikor szerelmének tárgya fel-fel tűnik az iskola folyosóján az óraközi szünetekben. T már hetek óta szüntelenül keresi a lehetőséget, hogy szívének titkos szerelmét, akár csak egy pillanatra is láthassa, vagy a folyosón mellette elhaladva egy apró illatfoszlányt elkapjon. T titokban verseket ír és elméjében romantikusabbnál romantikusabb mozzanatokat kreál a kedvessel történő lehetséges megismerkedésről. S mint ahogy a vad romantikus történetekben mindannyiszor, T számára is elérkezik az a pillanat, amelynél a legfantáziadúsabb forgatókönyv sem teremthetne ideálisabb lehetőséget a megismerkedéshez…, az iskola menzáján. T egyedül ül az asztalnál, s elfogyasztva a csontlevesnek nevezett sárgás színű meleg csapvizet, rátér az étkezés fénypontját jelentő paradicsomos káposztára. Ám ebben a pillanatban az asztal túloldalán helyet foglal ő. Azaz Ő! T egyszerűen nem hiszi el, hogy ekkora szerencséje lehet. T egyszerűen szóhoz sem jut, gyomra görcsbe rándul, fülei lángrózsákat vetnek. Agya vadul szikrázni kezd és lázasan keresgéli a lehetséges ismerkedési formulákat kezdve az időjárás, a közelgő nyári szünet, vagy épp az aktuális slágerek területén. Míg végül megcsillogtatva határtalan intellektusát egy „Szia! Hogy vagy?” kíséretében lenyűgöző mosolyt röpít át az asztal felett. T legnagyobb meglepetésére – a viharvert kezdés ellenére – az imádott válaszol, sőt ő – azaz Ő – maga kezdeményez beszélgetést. T kezében megremeg a kanál, hirtelen lassítani kezdi a táplálkozás tempóját, hogy tovább nyújtsa a romantikus együttlét időtartamát. T lassan kezdi felfogni, hogy az a pár perc sorsforduló az életében, hiszen mostantól kezdve naponta köszönhet, és ismerősként üdvözölheti a kedvest, sőt hovatovább felnyitván a kommunikáció mázsás kapuit, akár továbbszőheti szerelmi törekvésének fonalát. Ám ebben a pillanatban a kedves – azaz a Kedves – egy tréfás megjegyzést tesz a menza specialitását jelentő csontlevesre, minek folyományaként T – nem is annyira a megjegyzés humorosságának okán, mint inkább feszültségén – kuncogni kezd. Összeszoruló rekeszizma a tüdejéből levegőt présel a száj és az orr irányába, azonban a száj épp egy kanál paradicsomos káposzta befogadására készül, így az apró légtömeg az orrán át távozik. Magával sodorva egy némileg nyúlós halmazállapotú „zöld ászt”. T érzékeli a tragikus fordulat és villámgyorsan megpróbálja visszaszívni, azonban döbbenten veszi tudomásul, hogy a zöld ász elérve a szájához közeledő teli kanalat, magával ránt egy szál vöröses káposztacsíkot. T rádöbben, hogy a „zöld ász” mellett a káposzta is beugrott az orrába, azonban terjedelménél fogva, annak fele kilóg az orrából. T sorsa megpecsételődött. A másodperc tört része alatt a mennyországból a pokolra jutott, s mindezt fejvesztett meneküléssel koronázta meg. Szergej a mesélő hitelesítése alapján igaznak véli a történetet, sőt a tegnap este után pontosan tudja, hogy ennél tragikusabb történetek is megesnek a szerelmi csatározások frontján, s oly sok embernek lehet igen „vidám vasárnap”-ja.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Bűdi Gábor
