Pogány Gábor : A mi utcánk 2010./II. – A Pista párt

Tar Sándor tiszteletére *

 

Összeszedhetnék néha a kölykök is, mondja félhangosan magában, s papucsáról törli a kutyapiszkot, kezével a kerítésbe támaszkodva, miközben az utca elejét kémleli, látni a postást. A kistermetű kutya nem győz örülni neki, ugrált, a lábát nyalja, a rúgások után pedig csak vinnyog kettőt, majd megint csak örül a gazdasszonynak. Olyan kis idétlen fajta ez, pedig jó drága pénzért vették, de a korábbi, amit az utcáról fogadtak be, sokat ugatott, meg a szomszédoknak se lehetett mutogatni, mert az nem volt olyan tiszta fajta. Ez az, pedigrés, de ez idétlen, nem is tudja, minek a fenének tartják, gondolja Aranka, de rögtön feledi is a kis hülyét, mert felugatnak a kutyák az utca elején, s felzöldell a postás a biciklijén. Későn jön, mármint a szokásoshoz képest, de mivel most hordja a segélyeket, így be volt ez kalkulálva Arankának is, aki anyaságin van egyébként otthon, mert a három gyerekre megigényelték, mert az a huszonnyolcezer is több, mint a semmi. De ezt a szomszédok nem tudhatják, mert azoknak azt kell mondani, hogy ő nem is dolgozik, mert keres annyit az ura, hogy itthon legyen a gyerekekkel. De így a férje fizetése előtt azért már nagyon is kell az a pénz is, úgyhogy kiáll ide a kerítéshez, mert a gyerekek úgyis óvodában, iskolában, estére pedig valamit csak kéne tenni az asztalra. Jöhetne is gyorsabban a postás.

Nálunk a postást Pistának hívják. Amikor a pénzt hozza, akkor többnyire István, kérem; mikor pedig a számlákat, akkor meg Pista, b… meg, mit hoztál má megint. Segélykor, nyugdíjkor a szegényház előtt is várja kisebb tömeg biciklivel, néhányan kocsival, a többség párjával, családjával, hogy tudjanak is menni vásárolni, meg a kamatos ember se tegye rá a kezét mindenre. Persze az is ott áll, de a szegényház előtt mégsem mer úgy fellépni, mint a telepen, tehát marad valami. Szóval segélykor, nyugdíjkor, csépékor mindig lassabban jár a postás.

Most sem győzi már Aranka a várakozást, menne már nagyon, mert azután mehet a gyerekért, és így nem lesz ideje rendesen szétnézni a teszkóban. Kell vennie kólát is, mert azt imádják ilyenkor a kölykök, meg a pudingot. Tavaly még tellett danonosra, de az idén már csak teszkósra futja. A postás meg még sehol… Ott beszélget azzal a szemét burzsujjal, mert azoknak mindenre telik, az ő kis pénzével meg nem halad. Na végre, most elindult, de megint csak alig haladt, mert most meg azzal a nagyképű faszival áll meg dumálni. A kutya meg majd szétszedi a kerítést, gyere már…

– Szevasz Aranka – támasztja le Csepel bringáját Pista, közben leveszi sapkáját, törli homlokát, mert meleg van már ilyenkor, különösen, ha teker az ember. Jól esne egy fröccs, vagy egy sör, de ezek az újak itt sose kínálják meg semmivel. Ráadásul sose lehet tudni, kifélék, mert a múltkor kiderült az egyikről, hogy valami fejes a nagypostán. Mindenesetre rágyújt Pista a piros prilukira, komótosan odaballag Arankához, a táskáját közben a biciklin hagyva, látszik, hogy mást akar most. Nem ideges típus, öreg már, negyven éve az utcát járja. Korábban azért jobb volt, mert több volt a borravaló, volt bőven bor is, pálinka is. Hú de sokszor volt, hogy a lánya hordta ki délután a leveleket. Odaballag a kerítéshez, a túloldalt Aranka nyúlik el, aki ideges, nem tudja, mit akar ez a vén hülye, nem érti, miért nem veszi már a táskát, nyúl a tollért, számolja azt a kis pénzt. Pista postás felkönyököl a kerítésre, megfontoltan szív kettőt a prilukiból, Aranka azt hiszi, hogy a postás valami személyeset akar, nem biztos, hogy visszautasítaná, ha öreg is, de benne csak harangozni tud már a férje, ennek meg olyan jó nagy fülei, kezei vannak, hátha.

– Kire szavazol, Arankám? – kérdezi Pista rekedt hangján, de olyan hangsúllyal, mintha ő is inkább máshova kéredzkedne. Aranka lenéz, vizsgálja a papucsát, felfedez még rajta egy kis kutyapiszkot, zavarban van, másra számított, lesütött szemmel kérdezi, hogy miért. – Van egy pártunk, mi alakítottuk néhányan, én vagyok az elnöke – mondja Pista büszkén.

– Sokan vannak? – kérdezi Aranka, kissé csodálkozva, közben a kutyát figyeli, ami éppen a postás lábához igyekszik a dróton keresztül, s alig hallani tőle valamit.

– Tízen, meg majd a lyányom, ha elmúlik tizennyolc – húzza ki magát Pista s elkezdi mondani a tegnap este bemagolt kortes szöveget, miszerint ők a magyar nép, a dolgozók és a kispénzűek megmentői. – Gyurcsányt, Orbánt, Bajnait pedig be kell kóterolni. És Torgyánról sem szabad megfeledkezni, azt is be kell. Úgyhogy, szavazz ránk. Kaptál ilyen ajánló cédulát? – kérdezi végül Pista.

– Kaptam – rebegi ijedten Aranka, továbbra is papucsát vizsgálva, felmérve minden grammnyi kutyapiszkot.

– No, akkor hozzad kifele, majd kitöltjük, meg egy pohár vizet is hagy kérjek – gyújt rá a postás újabb prilukira.

– Eltüzeltük, suttogja szemlesütve Aranka és lassan emelve kezét rámutat a szemközti házra, hogy ott van szabadon a kerti csap, tessék inni ott.

– Na szevasz – legyint a postás, biciklijét hagyva átballag a csaphoz, megereszti a vizet, jó hideg legyen, iszik, de megmossa arcát, tarkóját is, majd indul a ház ajtajához, kopogni, ajánló szelvényt gyűjteni. Homlokára csap, megfordul, majd átkiált az utca másik oldalára.

– Aranka, b…meg, a pénzt meg elfelejtetted.

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.