Keresési eredmények a következőre:

Ragyogó időnk van. Fényvérű délutánját ringatja a nap, és a hajlott hátú csipkebokron pókok munkáját dicsérő hajszálvékony hálók izzanak. A szomszédos telek máskülönben magasba nyújtózkodó füvei reggel óta nem tértek magukhoz, s bár a hátuk domborul még, a fejüket megcsípte [… Tovább]

Hozzám szaladt, gondterheltnek tűnt, és mondta: Hét éves leszek. Csak azért ilyen a szemem, mert nem tudok aludni éjjel. Mindig arra gondolok, hogy barátok leszünk vele vagy szerelmesek, és majd egymás szemébe nézünk. (távolabb szalad, visszanéz, nevet) – Kérem, ne [… Tovább]

  Van, hogy úgy érzed örök vagy, és van, hogy illékony mint a szél, van, hogy lent ülsz a pokolban és van, hogy a mennyország peremén, néha, alkut kötsz az Úrral, vagy Luciferrel, de önmagaddal mindenképp, mindennap kezet rázol az [… Tovább]

Aprócska pillangó szállt kézfejemre, hártyavékony szárnyain a színes por remeg. Milyen remek, kis súlytalan csoda – ráfújok és ringatózni kezd a potroha. Nem rebben el, bizalma bennem ép – nem járja át a félelem, hisz tudja ő; az ember nagy, [… Tovább]

Reszkető őszi ágról tizenhárom bús haldokló levél utószor még egy célért megremeg, és aztán büszkén földet ér. Test szerint kavicságyba ernyedhetnek hőseink, de szellemük előtt, amíg csak él a nemzet, népe sírva tiszteleg, s jőhet évre év, őszre szállhat ősz, [… Tovább]

Táncol a fény az ablakon valóság illatú a reggel, lassan mozdulok melletted, kedvesem, még látom a napot ahogy felkel, lágyan, valahol a víz fölött és a rőt fát az ablakunk előtt, mi az éjben, osonva őszbe öltözött. Most koronáján át, [… Tovább]

Még világomat sem tudtam, ismertél már engem. Igazságaidat oltottad belém a lelkülettel. Felkészítettél arra, hogy mivé kellene lennem, betöltöttél igaz Szent Szellemeddel, s aztán utamra engedtél, de mindig itt maradtál bennem – szeretettel oldoztál fel, ha megátalkodtam szívemben. Gyümölcseidnek elérésére [… Tovább]

A fény ott ül a padon, bár mögötte valahol táncol az éjsötét, settenkedik, lábam körül érzem hidegét, ölelése vágytalanul fonódik rám, kezed, oly súlytalan a vállamon, lecsúszik, hagyom, illatod bőrömre ég, hurcolom, hangod elöl futok. Belém költözött, szavad csattogva vág [… Tovább]

  Mert levegő vagyok és fény, atomokra szedett éjszaka, de egy-egy mézálmom ködén, halk zenétől fűt az Agora. Gyöngyözik a kopott kő, a holdsugár selymeket bont,  megtorpan egy bús  felhő,  ablak mögött szakad egy gomb…

  Pedig több voltál, lelkem passiója, különbség szülte levegő, a nagy kékségben, más, tengernyi csönd, ahonnan beköszönt a jelen, s múltjába dereng a puha zaj.   Zivatart ígérnek a porok,   világgá futnak a szelek, ám bennem édes dallamot zeng [… Tovább]

  (1) Bárhol élhetsz, ha magyar vagy, mindenhol magyar maradsz, mint a virág, amelynek magját messze hordja a szél – attól még hű marad a fajta, csak barázdákat szánt az Isten ujja, de végül bárhová is érsz, Himnuszunknak dallamára folynak [… Tovább]

  Lépteid sorjáznak a füvön, szíved dobban, egyre sebesebb futsz önmagad elöl, de lehet, hogy éppen önmagad keresed, nyomodban liheg a múló idő, néha beér, majd megragadva vágyad, kergetőzve, köddé válnak. Lépteid sorjáznak, a tüdőd reszketeg a levegőt kapkodod, szád [… Tovább]

    Már egy jó ideje nézlek,  ülsz az édesvizű tenger peremén, mint kirabolt fészek, s hullámaid zörgeti a fény, az álomtükör bakancsai nyomán. Sovány, lila mosoly lettél, mezítelen könnycsepp, de  néhány kóborfelhő majd felcserél, s te leszel a legszeretettebb!

  Lassan már elvonul a vihar, komor kékségét váltja az ég – a fenyő sűrűjében tollászkodó galamb szárnyához óvatosan préselődik zsenge tűlevél. * Most értek a dombhoz az ég méhéből kiszakadó tejfehér habok, s bár alaposan szét- széledtek, jönni látom [… Tovább]

    Becsülj meg mindent, mit ad a nap, mert könnyen lehet bármiből Egy csalóka pillanat. * Öreg idő, múló idő hozod, viszed a gondolatot. * Hulló levelek havában tétova utakon járok. Előttem a valóság, mögöttem az álmok.

  Lángolás álmodás parázs hamu szárnyalás lélektánc maradás illat kéj lobbanás szél kotor libbenés éji nász ébredés hajnali fény napsugár beteg szív ütve jár dobbanás lélegzet rajtad múlik hogy éled meg elmúlás suhanás menj itt már nincs más.

  Utolérte a Nébó-hegyről lefelé menet. Ne gyászold! – tette vállára kezét az irányt ő találta meg, és úgy hiszem, egyedül ő ért oda. Mikor majd átkelünk a folyón – ahogy azt sokszor elmondta – az út ott ér véget. [… Tovább]

    Mint forró aszfalton fáradt esőcsepp, nyom nélkül, folyton  követtelek, ahol nem létezik tér és az idő, egymásból alkottunk képeket. A Hold súlya alatt fáztam veled, majd rugaszkodtunk egymásnak, (…) van, hogy mindentől féltelek, és rácsok mögé zárnálak. ­* [… Tovább]

  Nézzétek, én nem beszéltem jól az idegen nyelveket, de szükségét sem éreztem soha – nem húzott más hazákba el palóc szívem, itt dúdolt anyám, és a plébánia felé vezető úton az eperfa gyümölcsöt itt termett nekem. * Nem hazudtam. [… Tovább]

Tisztelt Asszonyom! Írásbeli megkeresésére ezúton tájékoztatom, hogy az ön által keresett sír, úgynevezett rátemetés miatt, özvegy Lovassné (született Otrantóy Matild) sírhelye alatt található (megfelelően a vonatkozó szabályzatunknak). Amennyiben megemlékezni kíván, megteheti az említett parcellánál, a kegyeleti szabályok szigorú betartásával. Javaslom [… Tovább]

(Ajánlom az évforduló tiszteletére! Az egerszalóki mésztufadombot tápláló gyógyvízkutat 1961-ben fúrták, így a település 2021-ben ünnepli a Sódomb 60. születésnapját.) Ez a nyár a Sódombé, a Mátra, a Bükk ölén szemlélős óráké, sötétzöld fenyőké, fecskecikázós égé, tóvá nőtt vadregényes kifolyásé, [… Tovább]

(1) Már majdnem a ház falához ér a hátam – a levegő közöttünk olyan langyos, mint a tűzhely felől érkező fortyogás megszülte pára, mielőtt leszáll és rátapad a konyha ablakára. Izzó az égbolt az orgonabokorra kapaszkodó bodzavirágok felett, gyermek- tenyérnyi [… Tovább]

Úgy van az, hogy nekem valóban öröm madárdalokban dallamot találni kint a kertben, s fejtegetni csicsergéseikbe rejtett szavaik hosszas sorát, de titkos nyelven szólnak ők, kik ékes tollakkal ruházva fel, kicsit sem gondolkodnak úgy a szárnyalás felől, mint én szegény [… Tovább]

Belopakszik, talán a bőrön át, cseppenként, mint a lágy eső, atomról atomra, sejtről sejtre jár, oly alapos, mint a teremtő, végképp elfoglalja létedet, életedből falja az éveket, csápokat növeszt, nem ereszt míg úgy nem érzed, fejfádon a kereszt, megváltás. És [… Tovább]

Anyámtól anyámig létből a halálig menetelek bölcsőtől ravatalig mindenhol mindenkiben kerestelek néha megtalállak néha elveszítlek mindenkor szívemben szememben vastagon hever az álompor egyszer majd felébredek a körforgásra ránevetek lélekből mi csúf volt széppé válik a hiányod szerte mállik nem félek [… Tovább]

a háttérből nézem tükörképét eltűnik a borotvahab alatt mindig ámulatba ejt ahogy a borotva serceg s tűnik a szakáll a hab meglett mondja büszkén mint egy isten hej a célját hát elérte bódultan hullok vigyorgó ölébe

  Csillagrendszerek dallama gyűl benned, az Ős hangtalansághoz szokott tér éneke, fonnyadó tükrök zsibbasztják  fényed, magamba sóhajtalak, de vajon kellek-e ?!   Tarka zarándoklat az élet, bátor és a torz, egy ugyanaz úton, ki padon  dunna alatt  ébred, várja, hogy  [… Tovább]

    Néhány felismerhetetlenné zsugorodott évtized vagyunk,  egy-egy tempózott nap (!) százszorosa, nyugtalanságunk partját a jelentelenség  mossa,    mardos minden éj. Kéj-zavarodott az idő, irány nélkül keményszik, majd puhul, az esti  lüktetés mérséklődik, lélek nélkül zizeg a rend valahol.  Pergamenek [… Tovább]

    (1) Túl kevés esőt kapott, önmagába zárkózik az orgonavirág – ki akart nyílni, látom az ágak végén függő lila gyöngysorát. Nem imádkoztam esőért, talán az én hibám, hogy nem pattannak szét a szirmok – esetleg érdemem, ha örömükre [… Tovább]

    A könyv lapjai közt nem Levél, hanem egy lepke Töredezett szárnya; Simogatásra hivatott kéz Jobbára ökölbe zárva Rázza dühét a világra, És ami eddig volt árva, Az jobb sorsára még Várhat, mert annyira relatório completo Még nem fordult [… Tovább]

Hervadt magnóliák hevernek az úton, szirmuk törött, lágy és hófehér, minden álmuk a szürke porba hullott, szívükből, eltűnt a remény. Én itt ülök még várlak, a napfény már rőt vörösen süt le reám és a magnólia szirmok, csak peregnek, peregnek [… Tovább]

  Nem jött közelebb a tavasz, ajándéka is elmaradt, a hallgatás méhébe úszott. Megszokott tónus – vitáink elmaradtak, lassan vége a napnak. Nomád intéssel üzent az éj, ostorába harap a féltő erély, cafrangolt álmok bölcsessége jön lees een recensie. Fénnyel [… Tovább]

Nem maga a kép. A közeg takarja ki a modellt tényleges helyéről. Őt látod, de csak egy konstruált helyzet díszleteként. A felülírt rész kínálja fogyasztásra kész egészként magát. Hol vagyunk már a puszta látszat pofonegyszerű csapdájától? Amit ma reménytelenül kerülgetsz, [… Tovább]

    szeretett engem mamám onnan tudom hogy bár csak a hasznosat kedvelte mégis sütött-főzött ha nála nyaraltam kecske nyulak tyúkok veteményes voltak büszkeségei a vakond kártékony – mondta s üvegeket ásott a földbe ellenük egyszer a konyha ablakán át [… Tovább]

  Mondd, mitől lesz néma a száj és válik halottá a mozdulat és a lélek, mi csapongva szállt, mint a lélegzet bennragad és mitől lesz mázsányi a súly a szívünk legmélyén és szárnyunk, mélybe hull, lassan, mint szép hóörvény, és [… Tovább]

Nincs semmi kézzel fogható javam, csupán csodákból kapok néha egy kicsit, de azokból szívesen adok neked, bár nem tudom, hová tegyem – nem ismerem a tenyered. Jó is, hogy csak madárhangból adhatok, s még zizegéséből füveknek, de ahogyan harapom az [… Tovább]

    Szikrázva ébred a hajnal tűzfészkéből rebben a szél, rózsaszín felhők úsznak az égen, a horizonton, még ott a derengés. Jég uralja a hófödte tájat fénylő csillámtól hemzseg a rét, a maró hideg a téli világból, rád teríti köntösét, [… Tovább]

(1) Uram, az hogy én vétkeztem egészen világos. Bocsánat- kérésem hozzád elért? Ki tudja, hogyan érkezett a magasba… azóta kevesebb csillagot hordoz éjszaka az ég. (2) Hogy megbánás van bennem, tisztasor ez is, mégis érint vala- mennyi árny – Nem [… Tovább]

(1) Szécsényben jött a gondolat, az esti, hatos misén, hogy ott most, ha majd Jézussá lesz a pap, én áldozni fogok, de apám otthon van, ágyban fekszik, és beteg; Vajon ostyával a számban meddig érhetek? Nem mondta akkor senki, hogy [… Tovább]

Csak mondta, mondta! Tanácsot várt tőlem talán, de szólni nem hagyott. Gondoltam is magamban; jó hazugság ez, az álmait feladni fél, és közben egész jól beszél, lenyűgözhetne tán a bölcsessége is, de ő most bántva van, ő a sértett, ő [… Tovább]

Kezdődik. Hőség van újra. Szomjazom. A leggyöngédebb szellőt is áldásként fogadja lelkem, s úgy üdvözli azt, mint szántóföldeket az első éber fénynyaláb, mit hajnalonként tájra szór a Nap – édes csiklandozás, míg mind a földre hullanak. Anyámat juttatja eszembe, a [… Tovább]

        Rönkre kapaszkodva sodor az áram, fogaim tépte gallyak íze még a számban,    messze a part. * Négykézlábra esett a Nap, mennyek alá csordogált, már nem permetez fényt, a lelkekben formát vált. *  A semmiből leltem ide, [… Tovább]

  Keskenyre húzod a szádat szorosra, hogy a szótlan imádat bent rekedjen, és vigyázol, hogy lelkedben a vágy, csendben lebegjen, mert súlya van, miként a kiejtett szónak, az aranyba foglalt mondandódnak is, szívedben, ott marad a bánat elbírhatatlanul. Felismerésed, pillanat [… Tovább]

Éjbe szórt szavakkal engem el nem érsz – mély az éj, sötét, bizonytalan, de hozd csak napvilág elé, mit szánsz nekem, ha szólsz, s kinyílok, szirmaim kibontva várom, megcsodálj! Érj utol a fényben, az való nekünk! A Holdra esküdöznünk már [… Tovább]

Mag vagy a testemből, gondolat, lélek, keresed magadat, a földi létben, tanulsz tőlem és tanítasz engemet, a hit vagy, mi táplálja lelkemet, és álom vagy tündöklő valóság gyermek vagy, elesett, felnőtt ki jobbá vált, ajándék, nekem, lehetőség a világnak, a [… Tovább]

A férfi kő hogy kell legyen, a nő erős kötőelem, mert a kő, ha egyszer meghasad, a nő sebére szépen rátapad, és összeforrva így, vigyázza nő a kő szívét.

(1) Nézd csak, milyen aprócska vagy – soványka tested mégis szép nekem! Csodálva néztelek, a szél sem bírt veled, hiába hajlott hátad százfelé – szégyenében a domb mögé eredt, csak én bámullak itt tovább… megyek, meg kell érintselek! (2) Hiszen [… Tovább]

    Mert lépcsőkön dacolsz, és árkokat faragsz velem,  múltammá tagadlak, megkapsz (-) nélkülem. Tiszta csend az, ami vár, a fájdalom rendje, kiabál  egy sérült madár, suhog a fényes jegenye. Áldott vagy, én is az, két áldozott, e roppant világ [… Tovább]

A szellő csak rebben szárnyaszegetten zuhan el az avaron, zúzmara hullik az éj sötétjében, gyémánttá válik a hajnalon, hullott levélen, szikrázva fénylik kirajzolva az élet ért, napsugár fényén szökken az égbe diadém lesz az Úr egén, jókedvvé válva hull a [… Tovább]

Éjszaka. A Hold teli. Idő az arcomon már ráncait szedi, de a világ bennem egyre gyermekibb – nem tékozolja el a nap reményeit.

Tudhatnád, hogy nem volt vicces – ki maszatolná össze sárral szeretetből a másik haját? Halastavat terveztünk a kertbe – mért’ kavartad fel a pocsolyát? A kiskaput is nyitva hagytad, össze- túrta valaki a várat – most aztán már nagy a [… Tovább]

Esteledik, elcsendesült a szél, és a Nap vékony, narancssárga szalagot húzott a repcedomb fölé. A folyó melletti fák ifjú virágai óvatosan hullanak a mélybe, szirmok százát sodorja ár – a hátukon sok megszeppent bogár várja, hogy partot érjen a gyönge, [… Tovább]

Szép este ez, bár bevallom, hogy napközben a hőség erősen meg- viselt, és sajnálni kezdtem minden embert, növényt, és állatot, akiket hasonlóképpen hozzám gyötört e bágyadt állapot. Áldás persze bőven rejtőzött a napban – a függőágyból néztem végig, hogyan mocorog [… Tovább]

Hallom, hogy a tavaszi levelek hullanak, A szél, virággal díszített falon áthalad. Köszöntsük együtt ezt a gyönyörű évszakot, Űzzük el a telet, s kívánjunk szép napot! Rengeteg csodával! Rengeteg csodával! Tavasz hozza magával az ízt, csínt, és a tüzet, Villámmal [… Tovább]