Balogh Arthur : Afrikai karcolatok

 

1.

 

Én bosszantalak, te bosszantasz… Hogy honnan nézzük a kérdést, ez a lényeg. Az állami hatóság vagy a szegény polgár szemszögéből.
A hatóság – egy rongyos ingbe burkolt rendőr –, fején egy kékre festett, amerikai adományból származó acélsisak, nagy fehér PS monogrammal, mint post scriptum, foltozott civil nadrágban, és egy piszkos zoknival, fekete, magassarkú, spanyol torreádorcipőben. Íme a bosszantó.
És a szegény colon vadonatúj Fordjában gurul óránként negyvennel – az esős évszakban pataknak és a szárazban egy kiszáradt folyó elhanyagolt fenekének tűnő iszonyatos úton –, szigorúan betartva a motor bejáratási szabályait. Íme a bosszantott.
A rendőr fütyül. Mert van egy fütyülője is, egy pár acél bilincs és egy spárgával összekötött fa bot.
A szegény gyarmatos megáll.
– Mi van főnök? – kérdezi kedvesen, és megpróbál barnulni, hogy elfelejtsék, hogy fehérnek született.
– He? – volt a PS intelligens válasza.
– Aha, nem ért franciául – állapítja meg a kliens, és arca egyre barnul. – Nini chef? – kérdezi a helyi szvahili nyelven, és rögtön kap választ.
– Füstöl!
– Mi? – Kiált fel és meglepetten néz körül, de nem lát semmi mást, mint az omladozó bennszülött kunyhókból kinövő elefántfüvet.
– Motocari – válaszol a PS, ami azt jelenti: a gépkocsi.
– Az autó? Hol? Mi? – És a kocsiból kiugorva elvörösödik minden erőfeszítés nélkül. Persze semmit sem lát, a kocsi nem ég. –Teljesen zavart a pasas – dörmögi, de szelíden kérdezi: –Mi füstöl?
– Ott – és a PS kampós ujjait a kipufogóra szegezi, ahonnan – az igazat megvallva – egy átlátszó, éterikus füst száll ki a motor lassú ritmusára.
– Semmi baj öregem – vigyorog. Ez normális!
– Füstöl – állapítja meg újra a rendek őre, egyik zsebéből egy noteszt vesz elő, egy bic-et kér és várakozik.
A  sofőr nem érti, hogy mire várnak és csökönyösen ismétli: – Ez jó, füstölnie kell!
– Büdös – mondja a PS. Közben mellettük csörömpölve döcög egy teherautó, spárgával felkötött fél sárhányóval; lámpáját valahol Párizs és a Marne között veszítette el az első világháborúban. A motorház nyitva, és az egyetlen éppen maradt sárhányón ülve egy jóember önti tölcséren keresztül egy demizsonból a hűtővizet. És ez a teherautó csörömpöl, füstöl és valóban büdös.
A PS nem hall, és nem lát, és nem érez semmit. Teljesen idióta, a noteszt nyújtja, amit a vezető ösztönösen elvesz, átnyújtva személyi igazolványát.
A PS átveszi az igazolványt, és fordítva tartva olvassa, teljesen üres és vérbe borult tekintettel.
– Jó – és visszaveszi a noteszt, visszaadva az igazolványt. – Ötezer frankra ítéllek.
– Te nem ítélhetsz el engem.
– Igen, köszönöm. Én ítélhetek.
– Merci – és a férfi megértette, hogy épp olyan idióta lett, mint a többiek az örökös köszönöm és jó estékkel és a többi négerséggel.
– Neked nincs jogod!
– Fizetsz?
– Nem fizetek. Ok?
– Merci. Akkor adj négyezret!
– Arról szó sem lehet. Ötven frank!
– Jó, száz. Téged elítéllek. Gépkocsi füstöl!
– Nem, itt van ötven – és nyújt egy összegyűrt ötvenest, mert végre megértette a dolgokat.
– Merci Papa – mondja a PS.
– Merci et bonsoir.
A sofőr folytatja útját a füstölő autóval, megszabadulva aprópénzétől, és a PS boldogan folytatja ellenőrző útját mert sikerült felbosszantani egy muzungut (fehéret) reggel nyolckor. És ez így folytatódik.
Én bosszantalak, te bosszantasz… és mindenki elégedett.

 

* * *

 

Legutóbbi módosítás: 2021.09.27. @ 13:02 :: H.Pulai Éva
Szerző Balogh Arthur 35 Írás
Párizsban élő író vagyok, több könyvem jelent meg. Sci-fi, fantasztikus novellákat írok.