dr Bige Szabolcs- : A Hold és a kölyök

(Dan Banu írása, megjelent az Atelier LiterNet / Proză scurtă oldalán 2021. 04. 23.)

 

A kék dzsekis kölyök fütyörészve közeledett a másik oldalon. Ahogy figyeltem, egy pillanatra eltűnt a szemem elől, aztán megláttam a vascső előtt guggolni, próbált a belsejébe belekukkantani. Úgy fordult, hogy belelásson, de a fény mégis behatolhasson a csőbe. Egy vascső volt, amit az emberek azért helyeztek oda, hogy az autók ne állhassanak fel a járdára, az erkélyük alá. Igazából három állt ott, egymástól egyenlő távolságra a folyosó bejárata előtt, s így nem lehetett a háromemeletes tömbház udvarára behajtani. A lakók számára biztosan létezett egy hátulsó bejárat, amit csak ők ismertek. A gyerek nyújtogatta a nyakát, hogy beleshessen a csőbe és megpillanthassa azt, ami ott rejtőzik.
– Mit keresel? Elveszítettél valamit? – kérdezte egy hatvanas-hetvenes úr, fején széles karimájú kalap, kezében csontnyelű sétabot, nyakában selyemsál, kezei nyugodtan hátra téve.
A fiú nem válaszolt, el volt foglalva, hogy találjon egy hosszú, vékony pálcát, amivel bekotorhat a cső belsejébe. Nem talált és abbahagyta.
– Valamit beejtettél, fiam? Mi van ott, bent? – erősködött a kalapos, sétapálcás, selyemsálas úr, és megpróbált ő is bepillantani a kalapálással összelapított végű cső belsejébe.
A fiú csak ekkor figyelt fel és válaszolt kényszeredetten.
– A Hold.
Aztán látva, hogy a férfi megdermed és összeráncolja a homlokát, így folytatta védekezve.
– Nem én ejtettem bele, ott volt már amikor ide érkeztem!
– Ugyan, menj már, ember! Ne beszélj hülyeségeket! – válaszolt a férfi félre tolva sétabotjával a fiút, aztán kétrét hajolva próbált bekukucskálni a csőbe.
– Álljon a háznak háttal és szembe az úttal – magyarázta a fiú széttárt karokkal. – A fény onnan, a tenger felől jön. Vigyázzon, hogy ne takarja el a cső nyílását, mert úgy egy csepp fény sem jut oda. Úgy kell nézni, negyvenöt fokos szögben.
A férfi éppen így tett. Alig pillantott oda, elkapta a tekintetét, megdörzsölte a szemeit, újra odanézett, elhúzódott, tisztuljon a látása, majd megint belenézett.
– Igen, bizonyisten, úgy tűnik az a Hold. De hogy a jóistenbe került oda, a járdába levert csőbe? Komolyan, fiacskám! Még azok vérfoltok is látszanak, amiről azt tartják az emberek, hogy hegyek. És nem is egész, hiányzik egy darabja, éppen, mint egy félhold.
A férfi lehúzza a bőrkesztyűjét, leveszi a kalapját és a sétabotjával együtt leteszi a cső mellé. Aztán újból belenéz.
– Nem tudom, fiacskám, mi lehet, de az biztos, hogy a Hold semmi estre sem.
– Miről van szó? – szól közbe egy piros kötényes asszonyság, a haját egy tarka kendő fogja össze, megáll mellettük, egyik kezében egy poroló a másikban zöld műanyag vödör, benne úgy ficánkol egy rövid szőrű kefe, akár egy halacska.
– A Hold, asszonyom! Ott van a csőben! – int a fiú az állával a vasdarab felé.
Az asszony kuncog egy rövidet és cső fölé hajol.
– A fenébe is! Mintha a Hold lenne! – kiált fel lelkendezve. – Becsületszavamra, a Hold a fellegek közül. Hogy csináltad ezt, drágám? – kérdezi huncutul mosolyogva.
– Nem csináltam én semmit, asszonyom, csak játékból egy gyufaszálat dobtam volna oda és láttam, valami pislákol bene. Akkor jobban megnéztem és fedeztem fel a Holdat ott bent.
– Miféle Holdat, öcskös, ide jöttél a negyedünkbe, hogy fehéren-feketén bolondítsd az embereket? Tűnj el innen, mindjárt fenéken rúglak és visszazavarlak oda, ahonnan jöttél! – támadt rá durván egy fekete képű, vastagnyakú férfi, olyan, mint egy kazánfűtő.
– Hagyd csak, öregem, inkább nézd meg, miről van szó, lehet, hogy igaz! – kelt a gyerek védelmére egy asszony, mindkét kezében egy-egy hatalmas, zöld csíkos, fehér szatyorral, tele minden jóval, mi szem-szájnak ingere.
– Istenemre, ilyent még nem láttam! Kutya legyek, ha nincs egy Hold ott lent a csőben. Igazán az!
– Na, látod! Hiába bámulod ezt a fiút és ijesztgeted minden ok nélkül. Engedj engem is, vessek oda egy pillantást.
– Jééé… Igazad van! Ott a Hold! Látom, rendes ember vagy, az Istenre kérlek, mondd meg, hogy történhet ilyesmi? Éppen oda essen a Hold ebbe a csőbe, amit Niculae vert le, hogy az autók ne mehessenek be az udvarba!
– Nem a Hold ez, jóasszony! Hogy lenne a Hold! Valami más, nem tudom micsoda.
– Adj csak ide egy botot! – fordult a tarka kendős asszony a gyerekhez, aki még mindig a holdas cső mellett térdelt, de aztán jobb ötlete támadt. – Hagyd a botot. Fruzsinaaa… hozzál csak egy ötös kötőtűt, mert Hold a csőben van, amit Nicolae vert le, s nem tudjuk kivenni.
Pillanatokon belül jött is a válasz egyik fenti erkélyről: „Jövök!” – és meg is jelent a maga húsvér valóságában a hang tulajdonosa kezében az ötös kötőtűvel. De senkinek sem engedte át. Mindenkit félretaszított, benézett a vascsőbe, és kezdett kotorászni, mintha egy olajbogyót akarna a befőttesüveg alján villára tűzni. Hirtelen felrikkantott.
– Nincs közel, nagyon mélyen van, nem érem el a kötőtűvel.
– Semmi baj! Georgeta!!! – szökik ismét talpra a tarka kendős nő tölcsért csinálva a kezéből, mert Georgeta a tömbház másik felén tartózkodik. – Gyere csak ide és hozzad az a hosszú drótot, amivel a férjed szokta a WC-t kidugaszolni.
Georgeta nem válaszolt olyan gyorsan, mint Fruzsina, de végül csak megjelent egy kissé szakadt, fehér csipkés, rózsaszín köpenyben, kezében egy tekercs vékony dróttal.
– Add csak ide azt a kígyót, mestere vagyok! – ugrott oda egy rekedt hangú, ráncos képű alak, aki eddig valahol hátul lapított.
Az emberek lélegzet-visszafojtva figyelték, ahogyan bedugja a férfi a drótkígyót a cső keskeny száján, amíg az teljesen el nem tűnik és kezdi forgatni, mintha a vattacukor pálcikáját tekergetné. Egy szusz sem hallatszott.
– Mi történik itt, kérem? – töri meg a varázst Ghiţă, a körzeti megbízott, aki mintha a föld alól jelent volna meg.
– Ilyet életedben nem láttál, Ghiţă! – válaszolt a rekedt hangú férfi, állával az aszfaltba ágyazott cső felé intve, melybe már mélyen belehatolt a WC kidugaszoló drót. – Nézz oda! Látod mi az?
Ghiţă előrehajol, hosszan vizsgálja a szóban forgó tárgyat, mint egy igazi rendőr, majd felegyenesedik és az állát kezdi dörzsölni.
– Ez a Hold – dünnyögi végül ijedten, attól félve, hogy téves következtetésre jut és tartva a felfedezés következményeitől.
A rekedt hangú szélesen elvigyorodott, bagósan köhögött, majd folytatta a munkát, próbálva a drót hegyes végével eltalálni a Holdat.
– A fene tudja, uram, olyan, mint egy olajbogyó, nem akad meg. Vagy el sem éri, nem tudom, fogalmam sincs már, hol van…
– Mondja csak kisasszony, hogy kerülhetett a Hold egy ilyen csőbe? – fordul Ghiţă, a körzeti megbízott egy iskolás kinézetű lányhoz, aki most állt meg az egyre növekvő csoport mellett. – Hiszen tanulnak ott az iskolájukban ezt-azt, nem hiába koptatják az iskolapadot – folytatta, s láthatóan zavarta a Hold alkalmatlan helyzete a csőben, és éppen az őkelme körzetében. Szinte látni lehetett, ahogy fogalmazza a jelentést, tanukat hallgat meg, feltevéseket boncolgat, megoldásokat javasol …
– Szerintem a Hold nincs a csőben, a Föld túlsó felén van, mivel itt most nappal van, de csövön át, mely áthatol a Földön, oda látunk, ahol most éjszaka van.
– Brávó, kisasszony – mosolyog a kalapos, sétapálcás, selyemsálas úr –, jól vág az esze!
– Vagy lehet, a csőben összegyűlt esővízben tükröződik, s ez az éjszakai tükröződés elfelejtett eloszlani … – motyogta egy meggypiros ajkú szőkeség. – Vagy nem is felejtkezett el, csak állandóan itt akar maradni.
– Mit beszélsz, Tănţico … Hogy állandóan itt akarjon maradni … – nézett rá dühösen Nicolae, aki éppen megjött a munkából. – Maradjon állandóan, ahol csak akar, de nem az én csöveimben, érted Tănţico? Mert az én csöveimnek az a feladata, hogy távol tartsa az autókat az udvartól. Érted, szívem? Egyébként legyen, ahogy akarjátok – hadonászott idegesen, és átfurakodott az emberek között, hogy vessen egy pillantást a csőre.
– Itt a Hold? Ki szedi Nicolae, hogy azt se mondod bikkmakk! – összegezte és eltűnt néhány percre, hátrahagyva az egyre erősödő morajt, mely a vihar korbácsolta tenger zúgásához volt hasonlatos. Hamar megjelent kezében egy flex és a hosszabbító, amit az előbb dobott ki az ablakon, a harmadikról.
Zzzzzz … visít fel a gép, és a vascső a földre dől egy perc alatt.
– Na, gyertek, vigyétek a Holdatokat! – mutat oda büszke tekintettel, mint Achillesz.
Elsőnek a kék dzsekis kölyök ugrott oda. A fény felé tartva a csövet átnézett rajt és sóhajtva lerakta a földre. Olyan cső volt, mint akármelyik másik, üres, Hold nélküli. Aztán lehajolt a vascső megmaradt végéhez.
– Ott van! – vigyorgott csodálkozva és örömmel is, hogy Nicolae mester mégse zúzta semmivé ezt a szép történetet.
Így most jobban látszik. De bármilyen röhejesnek is tűnik, az a sárga gombóc a csőben, semmi máshoz nem hasonlít, csakis a Holdhoz. Nicolae ott maradt, kezében a flex, fenyegetődzve int a csővég felé és zavartan vakargatja izzadó feje búbját, semmiképpen sem értve, miként eshetett ilyen szégyen az ő vascsövével.
– Holnap hozom a pikámert[1]. Feltöröm az aszfaltot, kiveszem a csövet és majd meglátjuk, mit találunk.
– És holnapig, mi lesz? – riad meg Fruzsina. – Ha a Hold nem tud kibújni a csőből, éjszaka nem lesz Hold az égen? Jaj, anyám! Úristen! Csőstül jön a baj a fejünkre!
Hatalmas sóhaj tört fel az összegyűlt emberek lelkéből.
– Én amondó vagyok, hogy maradjunk itt és őrizzük. Megvárjuk, amíg Nicolae megjön reggel a pikámerrel. Nicolae ne maradj bent a műhelyben, hanem fogd és gyere. Ha a Hold visszamegy az égre, mi is megyünk aludni és kész, nem maradunk tovább – összegezte Georgeta, aki a tömbház másik feléről való.

Ameddig ott voltam, a Hold nem mutatkozott az égen, ami csak megerősítette az egyre növekedő tömeg meggyőződését, hogy ott van a csőben. Nicolae a pikámerrel, úgy hallottam, nem jött már vissza, telefonált neki a felesége, hogy nincs miért jönnie, mert megoldódott. Így van: „megoldódott”. Nem tudható, miként, milyen körülmények között, de az első reggeli órában, a lyuk be volt tömve egy marék cementtel. A javítás hibásan és kapkodva készült, de a leghihetetlenebb a dologban, hogy azalatt történt, amíg az emberek jelen voltak egy rakáson a cső körül, vigyázták a Holdat, s egy sem vette észre, hogy miként történt. Ami azt illeti, aki tette, jó munkát végzett, hiszen a következő éjjel a Hold megjelent a helyén, az égen, mindannyiuk megelégedésére.

 

 

Jegyzet:
[1] pikámer – vésőgép

Legutóbbi módosítás: 2021.08.13. @ 18:44 :: H.Pulai Éva
Szerző dr Bige Szabolcs- 620 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.