Deme Dávid : Fáradt Mosoly

A mai ébredésem egy érdekes kettősséggel indult. Egyrészről a testem tudni akarta, hogy mennyire létfontosságú számomra a lélegzés, mert jelenleg még a szükséges oxigén bejuttatása is fájdalmas volt. Másrészről egy olyan bárgyún boldog mosoly terült szét az arcomon, hogy aki rám nézett, azt hihetné, szerelmes vagyok. Sajnos románc oldalról még van mit javítanom, de legalább az első lépést megtettem. Pontosan, tegnap kiszabadultam a négy fal közül és végre nyakamba vehettem a fővárost.
Miért vártam ennyit? Legyen elég annyi, hogy van otthon valaki, akit gondoznom kell, és szerencsére az elmúlt napokban elegendőt javult az állapota ahhoz, hogy egy napra kimehessek.
Szóval délelőtt felutazom, egyik ismerősömmel megebédelek, aztán a nap hátralevő részében összerántom a baráti társaságot és iszunk egy rakat limonádét. Igen, csak limonádét. Kérem, ne zavarja önöket az, hogy az italok színe eltér és különböző méretű poharakban tálalják fel elénk. Itt szigorúan csak limonádéfogyasztásra kerül sor. Aztán az esti vonatot még elkapom, és éjfél előtt otthon leszek. Bombabiztos terv, az ettől való eltérés lehetősége nulla.
Az első eltérésen igazán meg sem lepődtem. Tudniillik az ebédpartnerem még a saját születéséről is két hetet késett, és ezt a szokását világrajövetelét követően is büszkén megtartotta. Percre pontosan csörrent a telefonom, ahogy leszálltam a vonatról:
– Mondtam már, hogy mennyire…
– Azt mondd, hány órát késel – vágtam a szavába nevetve, a hamis bókokat sosem díjaztam.
– Csak egy órát. Cserébe a hamburgered felét én állom!
Nem kellett sok győzködés, viszont lett egy felesleges órám. Normális emberek ilyenkor tömegközlekedéssel elmennek a megbeszélt bevásárlóközpontba, és a fennmaradó időtöbbletet egy könyvesboltban, esetleg ruhaboltban töltik. Én, ezzel ellentétben fogtam magam és elkezdtem sétálni a célpontom felé. Nem volt nagyon meleg, az aszfalt csak annyira izzott, hogy maximum egy rántottát tudtál volna elkészíteni rajta. Később még meg is dicsértem magam, mert a sétám pont egy órámba tellett, és kellőképpen megéheztem, illetve megszomjaztam.
Bánatomra nem tudtam sokat beszélgetni évek óta nem látott barátommal, de örültem annak, hogy legalább ennyire jutott időnk. A hamburger pedig egészen finom volt, legalábbis addig, amíg nem emlékeztetem magamat arra, hogy mennyibe került. Mentségére legyen szólva, a nap hátralevő részében nem voltam éhes. Igaz, ezt lehet, hogy a folyékony kenyér, akarom mondani a limonádé okozta, amit a fővárosban, fennmaradó tartózkodásom alatt fogyasztottam. Fontos a megfelelő folyadékbevétel, pláne ilyen hőségben.
Mivel a másik barátom nem késett el a születéséről, ezért vele pontosan tudtam találkozni a szokásos – és egyben jó ideje nem látogatott – helyünkön. A lassabb időszakokban a pultosok is leültek mellénk, miközben taglaltuk világuralomra törésünk terveit, majd egy kis idő elteltével két régi/új arc is csatlakozott hozzánk. Elmagyarázom: Az emberek többségének az agya és a szája között van egy szűrő, ami felfogja az esetleges kérdéseket, mondatokat, amiket teljesen idegen embereknek mondanánk. Én – valamilyen genetikai hiba következtében – ezzel a szűrővel nem rendelkezem, ami miatt be nem áll a szám. Ennek mellékhatásaként az esetek nyolcvan százalékában leszólítok valakit/valakiket, és mire észbe kapunk már barátok is vagyunk. Asztalunk két friss tagja pont ilyen ismeretségből alakult ki, és amikor megláttak engem hazafele menet szó nélkül leültek mellénk, aztán ontották magukból az élményeiket.
Azt gondolom nem kell elmesélnem, hogy később a fél várost bejártam, legalább öt másik limonádéstandon megfordultam, és a biztonság kedvéért az egyik barátomnál hajtottam álomra a szemem, olyan hajnal három környékén.
Most jutottunk el oda, ahol a történetet kezdtem. A fáradtság elleni mosolygásomnak pedig egyszerű indoka van. El sem tudom mondani hány hónap után, végre társaságban lehettem. Nem telefonon, vagy világhálón keresztül, hanem élő adásban, reklámok nélkül.
Ajánlom mindenkinek, hogy egyszer mindenképp próbálja ki, nekem is jót tett.

Legutóbbi módosítás: 2021.08.21. @ 19:11 :: H.Pulai Éva
Szerző Deme Dávid 59 Írás
Egy egyszerű lélek vagyok, akin néha úrrá lesz a vágy, hogy egy őrült gondolatot, vagy egy álmot papírra vessen és addig csűrje csavarja, amíg valami érdekes alkotás ki nem sül belőle.