Keresési eredmények a következőre:

Micsoda megkönnyebbülés, hogy nem a saját észjárásom szerint bírál az Úr! Akkor néha talán a semmiért is megfeddne, máskor meg bűnben tündökölve nyomorodnék a fel sosem vett vétkeim miatt. Milyen jó, hogy olyan mélyre láthat bennem, amilyenre én képtelen lennék [… Tovább]

Az illanó lét valósága megérint, látod az őrületbe szédülő világot szívedben némaság terem, lelkedben a félelem magja nyit virágot, tágra nyílt szemekkel nézel az égre, várod a tavasz első sugarát, és bár tudod, hogy átok hull az emberiségre, melyben önmaga [… Tovább]

    Kívül szemérmes hidegség ölel, Belülről lángoló tűz éget el. Elmondanám. De tudod, nem fogom. Arcod tükrében magam mosdatom. Szavam szavadba öltve nászdalom. Öledbe bújtatott bábod vagyok, S ha pillangóvá szül a szerelem, Felhő-habjában veled rejtezem.

A valóság kényelmesen felzabál, szivárog az elmém, ködfoltot képez, valami botot fabrikál a halál, ismerem, félmunkát sohasem végez! Vészjósló lények integetnek felém, sziluettjük sejtelmes homályba vész, mostanában az abszurditás erény, hallom, amint szót kér Arisztotelész. Álnok eskük ütlegelik a létet, [… Tovább]

Bár szétoszthatták földjeit, az álma megmaradt magyar. Bölcsődalt dúdolt magában, ha magányos volt, mert a dal határtalan. Szülők, nagyszülők sorsát kutatta – fel nem száradt könnyeikben arcát mosta meg, és a Napnak felkeltétől annak szendergéséig az életén elmélkedett. (Mi lenne, [… Tovább]

Ma lennél hetvenöt. Nem tudhattam, hogy meddig köszönthetlek még, hiszen biztos voltam abban, hogy az anyák nem halhatnak meg. Még tanulnom kell. Aludj nyugodtan! Ha oda- értem, felébresztelek.

Most már elég! A gyermek nem megy háborúba, és itt mindenki az, akit anya szült e földre, amíg csak él. Istentől való joga az élet, és ezt nem írhatja felül földi lény. Elég volt ebből bőven, már egyre hatalmasabb a [… Tovább]

Lágy reggelre ébred az élet eső szitál halkan, csendesen, nem számít, hogy szürke a táj, csodát vár, most minden ember, szívükben hó hullás van, nyugalom, valami kecses báj, és a remény, esendően, szitálva, csak egyre száll, mint hófehér paplan, tisztán, [… Tovább]

Micsoda zűrzavarban kényszerül békességért imádkozni az ember! Még a várható lépések sem kapnak parancsot a mozdulatra, de máris nyomot hagynak a létezésben, s bár nem érthetjük még egészen, hatalmas erejű titokzatos oldalát próbálja felfedni a hit; jót remélj, hogy jót [… Tovább]

Hát, nem hiába feküdtem annyit itt a fűben, bámulva a halványkék eget, már tudom legalább, milyen a szeretet. Hasonló az érzéshez, mint amikor meg- pillantom a Holdat az égen, pedig a Nap még éppen csak lemegy. Nem volt hiábavaló a [… Tovább]

Micsoda gazdagság! Ma nem csak a gerlék várták, hogy feltöltsem az itatót, két szarka is bámészkodott a kőkupacnál. Mintha éppen csak erre lenne dolguk, szerették volna elhitetni velem, de átláttam rajtuk, s hitemből merítve kaptak inni ők. Hogyan is hagyhatnám [… Tovább]

jégsivatagban szkafandert görget a szél: tiéd lehetett?   szíved visszavonz, ha a Hokodzsi szentély nagyharangja kong (Borgesnek Kiotóból)

  … régen volt, vagy nem Önmagam árnyéka túlmutat rajtam. Most minden ragyog, mert így akartam. Álmodom a fényt, minden éjjel benne fürdik a lelkem. Villanás, egy- egy pillanat mindent mutat… Mit tennél értem, hogy lásd a ragyogást? Siker, álmok, [… Tovább]

Tavasz jön lassan, csöndrajok támadnak a szavakra. Kiégnek a csapzott szótövek – árva lesz a hangalak, az ajkak csókig árulása nesztelen marad. Megtorpan a tél, szerelmet sző a meztelen tudat, Isten áldását remélve kalimpál a szív, s míg hűségért rimánkodik [… Tovább]

Lelkem, te borulj le helyettem az Úr előtt, ha hömpölygő tömegben az utcán megyek, hogy ne nézzék bolondnak személyem, legfőképpen miattad, s amit képviselek! Hogy képmutatóvá ne váljak, te vess bennem keresztet, amikor az útszéli feszületek mellett elrobog a busz [… Tovább]

  Megmutattad ma már a valós arcodat, levetted magadról kényszerű múltadat. Ha sokat beszéltél, nem mondtál igazat, majd választott társad a némaság maradt. A leírt betűd is fázósan kesereg, mindig azt vallottad: hogy a világ beteg. Majd gúnyosan mondtad: ez [… Tovább]

  Kereslek minden világban, a szálló felhőkben az éj fekete egén, kereslek a Hold sugarában, éjjelente, mikor nem alszom én, kereslek az álmok között, a szívverések lágy dallamában, kereslek a múltban, a jövőben, a mában, lélegzetem monoton lüktetésében, a be [… Tovább]

Látlak téged önmagadban, és leheletnyire magadtól távol… engedelmességben lelve békédre a világ zajától. Látlak téged elszakadva a hamisságtól. Óvatosan átölel a fény, míg fátyol- könnyű sejtjeidbe ivódik a balzsamos illat – Csak a világ bűzös, te benne illatos vagy! Látlak [… Tovább]

  Csendesen oson el az esztendő, mint hűtlen szerető melyben nincsen szégyen, csak suhanó perc, benne pár pillanat, így adja át helyét a múló időnek és mégis, lázító kérkedése, hogy indul e karácsonyi esten, mint nehéz illat, a bőrt átrágva [… Tovább]

  Olyan egyszerűen fordul ki kézből a mozdulat, egyszer még a kilincset szorítja, majd a plafonon matat, keres fel nem fedezett világokat, amiket visszalöknek a felhők, de ahogy halványul az íriszben a csillogás, úgy menthetetlenül felnőtt a bordák és szívkamrák [… Tovább]

  Égben bomlik az idő,  és a lelkekben,  hogy mennyire igen és nem,  e roppant világon túl, a jelen fürtjeit tépkedem. Szaggatom a másodpercek örömeit és bánatát, hogy sistergő hiányodra fonjak ékes koronát. A haldokló múltat engedem, s helyet adok [… Tovább]

[/videoE

(1) Csendesnek tűnik most a kert, és szótlansága mellett bőven szólhat ok, de mégis, ha a Nap felé csukom szemem, hallani; ölén a bokrok kontyát bontó sápadt ősz szuszog. (2) Sok barátom van, de még sincs egy sem – ezen [… Tovább]

  Még álom illatú a reggel, de hogy nem vagy itt, már jól tudom, még magzati pózban fekszem, helyed az ágyban, valahogy mégis belakom, szememben az utolsó álomkép, állóképpé fagy, benne voltál. Most rajta kívül vagy, elmentél. Szívemben ma reggelre, [… Tovább]

  Szemedről a ködfátyol lehull, szívedből kizuhan a csend, elméd rendet bont, benne száz gondolat reng, körmöd tenyeredbe mar, ökölbe szorul a kezed, szemhéjad mint lágy lepel, zuhan, egyre lejjebb, míg nyomtalanul nyel el, minden álmot. Új hajnal jön valahol, [… Tovább]

Túlsugároztok. Kicsordul és átfolyik belőletek másokba a hála. Elég csak rátok nézni, és szavak nélkül hívtok imádkozásra. Egyeseket talán csak mély sóhajtásra ösztönöz az élmény, mások fejében ezer szó terem, de nem hiszem, hogy volna ennél meggyőzőbb varázslat; Jézus vonásait [… Tovább]

Közeleg már az egyetlen teljesség – újra megszületni készül bennünk a bölcsőt ringató tudat; egyedül a szeretet által üdvözülhet a halandó, mert a szeretet nem ismer határokat.

    Lombtalan fák közt suhanó árnyak, versenyre hívnak, némán cikáznak, egymást szorosan csomóba fonva fénytől kábultan, tépve karolnak.

  A ritka lomb között járt, s mint gyertyaláng a kanóc körül, úgy pislákolt a fénye kiülve egy vastag ágnak csupasz tetejére. Mintha koronázni jött volna az ágat, hosszú sugarakkal dőlt neki a fának. A lábaimat csak pár percig lóbáltam [… Tovább]

Gyere testvér, most tartsd a vállad lábam megrogyott, elveszek! Szívem heggyé vált, porba ránt, kérlek, add a kezedet! Haragom elillant mi bennem itt maradt az semmi, csak az üresség, Csendben imádkozom, Uram nézz reám, itt vagyok, láthatod! Irgalmazz esdeklem, el [… Tovább]

Még utoljára simítom arcodat zárt szemedre pénzérmét teszek, borotvált arcod sápadt ma, jajj, el ne felejtsem a cipődet melléd tenni, majd, mezítláb mégsem gyalogolhatsz, a végtelen vizeken Kharon ladikjában vár… És kezedet kulcsolva a melleden fektettem keresztbe, ujjaid közé még [… Tovább]

Jössz te bolondos ősz, hűséges társaid csak égtengernyi vijjogó madár. Széltutajról hadonászva bontasz lombokat, míg egészen meztelenre vetkezik a táj. Jössz, itt zizegsz avarban, lábad bokorba botlik, és a torpanó időben megreccsen az ág. Levelek peregnek amerre mész, csúnyán becsapsz, [… Tovább]

  Apa hazamehetnék hozzád? Itt ősz van, hideg, kopaszak a fák, hajnalonta ólomból van az ég, nincs kezdet, nincs vég, csak végtelen köd hever a tájon, ez a világ fénytelen, nem terem benne öröm, pedig újra és újra futom minden [… Tovább]

Egyre többen jártok ott, ahol nem látható a lépések nyoma, sőt, testetek sincs, képzelem, mégis tündököltök, mint a glória. Már egyre többen értitek, hogy értetek szólt minden itt, csak úgy akarta fent az Úr, már megmutatná kincseit. Már egyre többen [… Tovább]

Anyám hozott e földre, Évák közül a nékem egy, kinek méhébe a jóságos Isten kegyelme engem ültetett. Felcseperedni engedett szép, áldásos családban, száz utamra mindig féltő, kedves szó kísért – családtagjaimnak hangján érkeztek meg hozzám bölcs tanácsai, s bár túl [… Tovább]

    Egy messzi világ csöndje után, roppant mélyről szüremlő harmónia szórja vallomásaim, Csillagmedrekig érő üzenetem, a lélek ujjhegyein eléd terem, s átkarol, mint szivárvány az eget,  szomjas titok az üvöltő tengereket, mint szeretet az elmúló éveket.   Egyik éjjel [… Tovább]

      Fogd a megmaradt szeretetem, tedd átlátszó üvegbe, zárd le jó szorosan. Meglátod, majd melegíteni fog ha fázol, fénye útba igazít ha eltévedsz, lámpásod lesz az életben, csak simítsd rá két kezed, emeld magad elé, és én itt [… Tovább]

Engem éljen túl az összes kőhalom, és kinek neve jól csengő Faludy, otthonos vagyok magányos kőpadon, nem kell úrilak sem fénylő Audi. Engem ne éljen túl egy kőhalom se, őseink felé mutató piramis, nem leszek én az Isten páciense, csodálatos [… Tovább]

Most sokkal több szeretetre van szüksége a világnak mindannyiunktól, és nincs kivétel. Itt nem gyógyít se pénz, se gúny, se büszkeség, se dac – nincs igaza se egynek, se másnak, most szeretni kell nagyon, csak ez a feladat. * A [… Tovább]

  Hogy vagy apa? Képzeld, Lórinak deresedik a haja és a mosolya, olyan mint neked! Te látod ezt? Éppen olyanná vált, mint te voltál, még mielőtt kettétört az életed, csak ő, talán ma boldogabb lehet leggi l’articolo completo. És képzeld, [… Tovább]

Ágyam mellé botorkált egy álom, puha léptein vérembe osont, nesztelen, mint a szerelem, sugara csillant a számon. A tehetetlen űr magába zárt,  és a mélyen kéklő fény (…) várt a szálló pillanat, fonte ufficiale majd hátára vett a remény.

    Hárman az ágyamban éjjel: a párna, a könnyek és én. Ringó révület légkörében testem mozdulatlan, lelkem kavargó tény. „Csak egy kortyot még, kérlek!” –  puhaságával súgja, majd szomjas párnámba csöppen a gyász újra. Újra. Fölfelé nézek. A levegő [… Tovább]

  Összefércelheted az űrt mit benned hagytam, idegen illatú éjszakákkal, hízelkedő szavakkal, felszínes, ágyra járó vággyal, ölelésekkel, melyek simítják a bőröd és azt sugallják, ,,minden rendben van”, de ha lehull az álarc és megérint az álom, elmédben már nincs harc [… Tovább]

Emlékszem rád a térről. A biciklid sárhányójára piros szalagot kötöttél, és világoskék szívószálaktól csörögtek a küllők. Általában három kört tettél a hinták körül, féked sosem volt, de úgy kontráztál a porba, hogy egyszerre kezdtünk el sikítozni a padon a többi [… Tovább]

  Köd virágok nyílnak a kertben és a zúzmarás ágon sikítva ébred a napfény, jeges csillámláson át látom az arcod, mint illékony áttetsző fény vetülsz ki belőlem. Talán a szememen át, vagy a szívemből? Ki tudja… Gyökereid bennem, mint élő [… Tovább]

  Az Úr elviszi mind kiket szeretünk, kit így, kit úgy, van ki láthatatlan lesz és van kit még láthatunk, vele még néha szót válthatunk ha maradt mondandó, vagy a torokban csak elakadt gombóc lesz a szó és a hang [… Tovább]

  Tenyérbe rajzolt vonalak helyett Magamban hiszek, Hulló csillagok zuhanásában Sem várok csodát, Pitypangot is úgy fújok el, Semmit nem jelent, És gyertyafényekben sem Keresem, mi van odaát. Mint összefonódott ujjaink Ágazik szerteszét a mi, mint egész, De az együtt [… Tovább]

    Szép csendben lépdelj a sírok között, látod, amott már minden gyertya ég, szép csendben lépdelj az élet úton lassan te is odaérsz, hol a fény az éjben száz gyertyaként lobban a hideg sír fölött, látod, az imbolygó fényben [… Tovább]