Keresési eredmények a következőre:

  fűszál se rezdül madár se moccan emlék-maradt otthonok romokban könnytelen kiégett szemű ablakok vakok lettünk… nagyon vakok

  Hiányod egybemossa a földet és az eget, összepödri a száraz faleveleket, hajnalban deressé varázsolja a füvet és az áradó folyó fölé hideget lehel. Hiányod leszűkíti az ereket, megdermeszti a szívet, jéggé fagyasztja a kezeket, a lábakból ellopja az erőt [… Tovább]

Már nem írsz szavakat érintetlen papírra, a betűk eltűntek, csendes az értelem, a hangok apró fonálra szakítva úsznak, ökörnyálként az éterben. Már nem mondasz kéréseket süket füleknek, kezed nem mozdul, halott benne a simítás, szádat, nem hagyja el a szó, [… Tovább]

  Nézd Drágám, hull az eső, álmot sirat az Úr, enyémet vagy a tiédet, ki tudja, de látod, valahol mégis vigyázz ránk, a világom atomjaira hullt, mégis ott talállak benne téged, egyetlen perc sem telik el életünkből, hogy ne szeretnélek, [… Tovább]

Halk léptű éj közeleg palástján, tört fényű csillag ragyog lágyan terítí be vele a kihunyó tegnapot, lassan mozdul, az eltűnő este még beleremeg, koldusként tereli maga előtt, a csendes vágyat, szerelmet, számukra itt már élet nem terem. Halk léptű éj [… Tovább]

Diófád árnyékában állok kezem fejfádon pihen, mondd, ott ahol vagy, még követnek az álmok, vagy minden itt maradt, itt lent. Diófád árnyékában állok, a temetőkertben felsikolt a csend, dió koppan, a porhanyós földön halkan, az avarban zizzen. Vörös lángot virágzik [… Tovább]

sűrű életem volt, vége is talán, képek villannak fel, egyik sem csalás. bodzafák a kertben, orgonabokrok, vidám labdajáték, úsztunk a folyón. kivel emlékezzek, magam sem tudom, sorra égbe szállnak barátok, tanúk. mesélhetnék bármit, rossz emlékeket, múltba csavarodik kérges életem. nincs [… Tovább]

Este van, lopva közeleg az alkony, bőrömön még illatod pihen, ölelésedből, mint kábító mákony, lelkemben ott maradt a csend. Fényt sikolt a lemenő nap fénye, riadtan hull le a megperzselt sugár, az est leplében fényre vágyva járja násztáncát, egy megriadt [… Tovább]

Mostanában mondják: „Működik a kémia.” Tanítottam kémiát. Akkor mást jelentett… Kémcsőből öntve Onnan,  ide – akkor rég. Erősen gondolkodom, Most érezni  kellene? Hogy is van?  Öntve, vagy cseppentve? Működik? – kérdezem, S nincs  felelet… Változó világunkból – visszatekintek. Régen hallottam, [… Tovább]

  Ujjaid közt szökik az élet lassan elpereg csendesen, nincsen nap mikor ne szeretnélek így telik az életem, ujjaid közül a pergő percet két tenyerembe felfogom, bőrömbe olvad, lényemmé válik, magamba ölelem, jól tudom, szívemben egyszer mind összeérnek és az [… Tovább]

  Ma angyal szállt felettem, egyetlen pihe a tenyerembe hullt, egy angyal, ki lelkemet vezette, hogy majd ha az este a mélybe hull, engem csak szárnyára kaphasson, suhanva, mint az idő mi percre percet vár, melyben minden történés, csak a [… Tovább]

  Pipacsok vérébe borult mezőn állunk, nézd kedvesem, pár csillag éppen kél, lábunk előtt terül el az alkony illékony a könnyű esti szél, megborzongok… Hallod magyargenerikus.com? Valahol egy tücsök hegedül, ciripel, talán párját hívja, hogy ne maradjon ő sem egyedül… [… Tovább]

Sokáig voltam távol  – de a slágernek vége; Az évek futnak  ló halálból a következőbe, Futottam én is  velük, nem bakon ültem nem szekéren,  gyalog kapaszkodva lósörényben;   Minek írom le nektek? Valaminek, talpam égett Nem érdekes, csak valaminek a [… Tovább]

Ma minden ködbe veszett. Túlpörögtem. Ülök a fotelben, S legszívesebben fel se állnék. Lököm magam egyik helyről a másikra. Csak elindulni lesz nehéz – gondolom. Unottan, kedvetlenül felkapom a ruhát, a színekre most nem figyelek, majd kilépek a kapun. Végigveszem [… Tovább]

Hulló levélen sárgába hajló erezet, idő ladikjában utazó, meghunyászkodó képzelet, a valóság tükrében egyetlen pillanat a balta, mi belesújt, szilánk, mi itt maradt időben, létben elveszett szeretet, jól elbújt, kutatod keresed, letűnt fény, káprázat nyoma az ablakon, libabőr futása a [… Tovább]

Ne bántsd az egyetlen igazt magadban, ki saját lelkedet magad helyett az Úr elé viszi – hogy jó ő, szép és tiszta, s a bűnös test sanyargatásának százezerszer bátran ellenállt, bár gyönge most, akár gyufaszál végén a soványka láng, mely [… Tovább]

Mi semmit nem tudunk megoldani erővel, a fontos dolgok lágyak és csendesek megdobhatlak szóval vagy kővel, de az még nem nyitja fel a szemedet. Vakság mi üldöz az élet útján, téged, vagy engem, még nem tudom, de lehet egyikünk sem [… Tovább]

Itt vagyok. Párnámra hajtottam fejem, s aludni készülök. Bennem háború dúl. Tudom, kedvesem, a te lelked csupa szomorúság és kétség. Elfogadom, – mást mit is tehetnék – de megérteni nem tudom. Minden múltbéli percemet – amit nélküled éltem – olyan [… Tovább]

Csak átsétálsz a parkon könnyedén, és senkit sem kérdezel, de mégis jól tudod, hogy mennyi titkot hordoznak az első festés óta megkopott padok. Szerelmi vallomások nyugszanak a háttámlákra vésve – szálirányba szív és dátumok, s hiába áztatták utólag könnyek annyi [… Tovább]

Őrangyala voltál gyermeki létemnek, egyetlen csillag az éjszakában, galambbá váltál egy vasárnapi éjben, mikor lelked szép csendben elsuhant, elfáradtál, kilencvenkettő éved, minden súlya egyszerre rád zuhant. És lelked, mégis oly tiszta volt még mindig, nem szennyezte be a háború száz [… Tovább]

…mert én magamban hordozlak sejt szinten szeretlek veled álmodtam s ha a bánat pántja kötözi is szívem még ma is hangodra nyitottam ki szemem Pedig a nagy ágyon egyedül feküdtem magányos nem voltam mert ott voltál velem mélyen az ölembe [… Tovább]

Uram, lehet, hogy minden sokkal egyszerűbb annál, mint gondolom, ha lényed fürkészem temérdek gondolat között, hisz legtöbbször örömben vagy bánatban érezlek közel. Talán nincs is annyi időnk valójában, amennyi van, és minden nélküled eltöltött időnk csak valami furcsa létfelesleg. Ezt [… Tovább]

Repülni szeretnék úszni a szélben, fürdeni a nap melegében, pillangó lennék tarka-barka, nagy szárnyú, erezett, sok színnel rajta, könnyű, fényes és súlytalan, mint mikor minden pöttyön, Isten ujja van, könnyedén kibábozódva születni, újra és újra hernyóból lepkévé válni és csak [… Tovább]

sebes sodrású fényed időtlenségbe kavarná szívemet emléked olykor felsebzi szavam most nem hullhatok ölnyi reménybe ezért kérem a szádat hangtalan Mindegy. Alkonyat. évszakonként bátorítalak monogramonként megsiratlak halovány lépteimből aprócska halad feloldozásod szabaddá teszi eltúlzott bátorságomat Mindegy. Alkonyat. minden égvirágos csillaggal [… Tovább]

  Csillanás vagy a tükörképben, apró fodor a víz tetején, száz ragyogás a hajnali szélben, sóhajtás mi viszi az éjt, az utolsó csillag búcsúzó fénye, mely gyengéden lassan eltűnik, madárdal, mellyel ébred a reggel, mikor az éjsötét halványulva megszűnik, fellibbenő [… Tovább]

  Én vagyok soraid között az elrejtett gondolat, beszédedben a befejezetlen mondat, én vagyok mellkasodban a meg nem szűnő üresség a reggeli fény, amely lágyan simogat, én vagyok két lélegzeted között a szív dobbanás, imbolygó lépteidben az egyenes út. . [… Tovább]

(1) Ha nem küldtek volna hozzád, nem ismerhettél volna meg, s ha nem mondták volna, hogy szóljak hozzád, nem ismernéd a nyelvemet. Ha nem súgták volna, hogy a szeretetre meg- tanítsalak, te ma szegényebb lennél, és én sem lennék nálad [… Tovább]

A madárhangok között már van mit válogatni. Az egyik csiripelés élesebb a másiknál, némelyik meg erőtlen még, de szebb dallamú a többinél – aztán vannak ritka gyorsan csivitelő hangok is, és akad közöttük egy-egy egészen lenyűgözően felcsendülő, meg itt vannak [… Tovább]

Mennyi év választott el tőle, ő mégis ismert. Már akkor megmutatta neki létezésemet az Úr. Ha földi példázatban szólok, a gondolat mögött sem voltam felfedezhető – Kimondom: semmi voltam, de már a vétkeimet is ismerte ő. Én már akkor is [… Tovább]

Az ágak között a tavasz közeledik nesztelen pattan ki az élet apró gumó a pőre szívben meztelen minden dobbanás és mint vészharang félre félre ver semmi sem marad örökké egészen nagy a csend csak a múlt darabjai hullanak merészen pernyévé [… Tovább]

Mint könnyű pille a magasból száll alá az este, óvatosan borul rá a közeli telekre. Kertünkben még napsugár jár, s bár gyönge már a lépte, még sápadó nyomot hagy a fák gazos tövébe. A kövek közötti virágok szirmaikat zárjàk, finom [… Tovább]

Szomjan halok a forrás vize mellett; Tűzben égek és mégis vacogok; Parazsas kályhánál vad láz diderget; Hazám földjén is száműzött vagyok. (Francois Villon) NEM FELEL Ha Villon kell? Hát itt vagyon, vigyed! Szemed sarkában a sátán bizsereg. Magasztos, fennkölt, csupa-szív [… Tovább]

Mit is tudhatnék én rólad? Csupa sejtelem, ahogy vonulsz – az arcodon öröm, s öledben már kibomló éles fájdalom. * Mit tudhattak volna rólad? A szamár háta ringatózó királyi szék – Ágak, virágok gyűltek bár a láb alá, maholnap feszíteték. [… Tovább]

Lassú lebbenés a jelen, utazol, utad jeltelen, tiéd, vagy másé, már nem tudod, ködfolt hátán ködfolt. Erőlteted szemed, hogy túl láss mindenen, míg múlttalan jövőd, suhan el nesztelen, melletted, te csak nézed, az életed, pőre játék, egy ideig kergeted, illúziód [… Tovább]

Úgy jött mellettem az úton, mint akinek a talpát égeti a forró szurok – néha kicsit kapdoskodva, aztán meg lazán lóbálva lábát és kezét, nekem meg közben jó volt tudni, hogy szeret, pedig ezt akkor nem is tudta még.

A régi mesében hízeleg a róka, A fekete holló étkét is kicsalja. Tán hiúságának engedett a madár? Hangját kiereszti, s rikoltozva danász. Én e mesét hallva mindig azt gondoltam, Milyen kínokat is szenvedett a róka. Amikor a holló énekelni kezdett, [… Tovább]

Különösen tetszett, hogy nem akart mindenáron lenyűgözni a tavasz, csak csendben tette dolgát, míg végül olyan lágyan kibomlott, hogy az ámulattól csobogásba kezdett a forrás. Vízdalok születtek az apró hasadékok között, bugyogásig szól a nóta – ezzel terelgeti magát bele [… Tovább]

Van Gogh, Csillagos éj, olaj, vászon(73,6*92,3cm) 1889, Saint-Rémy-de Provence   kavarognak az éjjeli fények végtelen égbolt a völgy felett a tengerkék látóhatáron naplemente utáni csend vagy a napkelte közeleg   fenn sejtelmes viharfelhők lenn békés falucska nyugalma ablakokból nyáresti mécsesek [… Tovább]

  Vesd le megfáradt lélekruhád akaszd a fogasra csendesen, hallgasd, hogyan lassul a szív, míg valahol fönn egy fellegen, az Isten hív. Halkan szól mint egy susogás, mit valahonnan sodor a szél, lágy fuvallat a lombok közül, gyengéden arcodhoz ér, [… Tovább]

Micsoda megkönnyebbülés, hogy nem a saját észjárásom szerint bírál az Úr! Akkor néha talán a semmiért is megfeddne, máskor meg bűnben tündökölve nyomorodnék a fel sosem vett vétkeim miatt. Milyen jó, hogy olyan mélyre láthat bennem, amilyenre én képtelen lennék [… Tovább]