Halász Enikő : Lépteid

 

Lépteid sorjáznak a füvön,
szíved dobban, egyre sebesebb
futsz önmagad elöl,
de lehet,
hogy éppen önmagad keresed,
nyomodban liheg
a múló idő,
néha beér,
majd megragadva vágyad,
kergetőzve, köddé válnak.

Lépteid sorjáznak, a tüdőd reszketeg
a levegőt kapkodod,
szád széle megremeg,
légtelen a múltad
fojt a gondolat,
futsz,
kergeted önmagad
a semmibe.

Lépteid sorjáznak az út menti porban,
a rétről halál illata száll
föl,
és te eltűnődsz
van még eljövendő időd?
és átrendeződnek a vágyak
sok mi fontos volt,
most porba rántva
tűnik el a semmiben,
míg lelkedből
pillekönnyűvé válva hullnak a kövek,
megfelelésvágy, félelem,
semmiből a semmibe.

Lépteid sorjáznak a füvön,
könnyű szellő lebben a talpad alatt,
suttogva, csendben
lélektől lélekig hallható a dal:
,,Várj, ne félj, fuss bátran,
én örökkön megtartalak.”

Legutóbbi módosítás: 2021.09.19. @ 16:39 :: Serfőző Attila
Szerző Halász Enikő 52 Írás
Hiszem, hogy mindnyájunknak van dolga és feladata az életben. Ezeket a feladatokat igyekszem felismerni, megragadni. Útkeresési, a világ megismerése iránti vágyamat, talán még gyermekkoromból, Nagyváradról hoztam magammal. Mára megértettem, a valóban fontos pillanatok az életünkben oly illékonyak, mint a hajnali pára, de néha sikerül egy-egy mozzanatot, rálátást, csendpillanatot rögzítenem versek formájában. Kérlek tarts velem, ha kedved, időd engedi ezen az úton.