Balogh Arthur : Matuzsálem

 

Ma milyen nap van? Nem tudom. Ma. Minden nap egyforma, a hétfő olyan, mint a csütörtök. A nap keleten kel fel, és nyugaton nyugszik. Változatlanul. Sokszor esik az eső, máskor meleg van vagy havazik. Végtelen ismétléssel.
Mikor gyerek, vagy fiatal ember voltam, minden más volt. Új. Barátok, szülők, ismerősök vettek körül. Szerelmek és barátságok. Olyan voltam, mint a többiek. Mint mindenki más. Növekedtem és felettem is szálltak az évek. Semmiben nem különböztem a többi embertől. Kezdetben a változás alig észrevehető volt. A 45. életévem betöltése után nem öregedtem. Senki nem tudta, én sem. Csak néhány év múlva vették észre az emberek, hogy nem változok.
„Örökké fiatal maradsz, milyen szerencse!” – ismételték a barátok, mert ők megváltoztak. Öregedtek. Fehéredő haj, ráncok, nehézkes test, betegségek.
A barátok, szerelmek és az emberek eltűntek, és egy szép napon arra jöttem rá, hogy nincs már ismerősöm. Múlttá váltak. Eltűntem saját jelenemből. Senki nem ismert, mint gyermek vagy fiatalember. Örökké 45 éves férfi lett belőlem.
Idegen voltam mindenütt. Hamis papírokkal nevem és születési dátumom megváltozott, és mindig a jelenről beszéltem, mert múltam történelemmé vált mindenki számára. Csak nekem nem. Számomra a múlt volt a fiatalság, az örök jelen.
Nem tudom, hogy miért nem voltam és vagyok beteg. Soha semmi baleset, senki nem akar megölni. Éveken és századokon átsiklom észrevétlenül.
Mert egyedül vagyok.
Reménytelenül.
Morzsolom az időt. Ma, vagy holnap. A tél és a nyár. A szürkeség. Az ismétlődés. A magány.
Én vagyok Matuzsálem a hosszú élet börtönében. Az emberiség vágya.

 

***

 

 

Legutóbbi módosítás: 2021.07.09. @ 18:38 :: H.Pulai Éva
Szerző Balogh Arthur 32 Írás
Párizsban élő író vagyok, több könyvem jelent meg. Sci-fi, fantasztikus novellákat írok.