Nap: 2010.06.02.

vattacukornak t?nik pedig csak felh? talpam alatt sár   kés?bben fekszem korábban kelek közben cigarettázom   néha meg félek amiket elvesztettem nem találnak meg   kezemben pohár a hetedikr?l nézek le a városra   nem néz vissza rám magány cigaretta [… Tovább]

  Drága, fényl? Nap, égen tündökl?, perzsel? t?zgomoly, szárítsd le arcomról cseppekben gördül? bánatom! Melegítsd fel reszket? szívem! Világítsd meg utam, vezess ki eltévedt félelmeim sötét rejtekén lapuló romjaim közül! Hozz fényt! Újra és újra jöjj vissza még! Várj, nem, [… Tovább]

mint a szentháromság; alkotó-m?-olvasó, fölibe borul a kor. az alkotó kijátssza, de le nem gy?rheti – a m? bennereked, de úszik, az olvasó belevész a távlatba – és létrejön a találkozás, pedig még mi sem vagyunk egy id?ben, egy helyen, [… Tovább]

Adtam én is, amit nekem adtak. Pofont, élcet, és akkor mi van? Amikor gyerek fejjel meséket hittem, s két kezemmel kantákat vittem, nem gondoltam, milyen egy érzés, mikor anyám okozza a legnagyobb vérzést szívemben és számban egyaránt. Nekem ezt hozta [… Tovább]

      Vacsora a gázon, kih?l bennem a nap. A rutin póráza enged, az este szabadabb.   Villámon hideg hús, bent eld?lt keresztek. Ülj mellém, ha éhes vagy: magamba eresztlek.   A magány gönceit mind tisztára mosod. Ülj mellém, [… Tovább]

Gyönyörű volt a kézírásod.A gy betű különösen, azóta sem,soha senkinél nem látott.Emlékszem, csak néztem és kedvtelvekóstolgattam, ízlelgettem,ahogy betűid, mint patak hullámai,fodrozódnak, kapcsolódnak…vizuálisan érzékeltem azéleterős indák, folyondárok,kódexbe illő kacsok egyértelmű,logikus és esztétikus áradását.Az ember úgy érezte, aki kézzele sorokat írja, egyszerűen [… Tovább]

*       Minden hűvösre csiszolt pillanatot, magam alá rejtettem, Rideg szélbe loptam könnyeimet, mert szívem elé ejtettem, Mint táncra váró napfény a tetőn, rejtőzködve, kalibába, De megtalál az árnyék engem, és menekülök a… hiába. Lélek, üresen kopogó képek, [… Tovább]

Engedj be… Hangod kopogtat szívemen, Testem hangszer, Idegeim húrok, Jól pengeted, barátom.   Hangom kopogtat szíveden. Hallgatsz, Ajkadon félmosoly játszik, Engedj be, barátom!

útjaink elt?ntek karanténban a város se ki se be kiált ránk most bíráink szava       miért küzdesz? -hasztalan- nem kell már harcolni jó ügyekért verejtékes háttal lopni csalni hazudni koldulni szakadt kabátban -nincs miért- útjaink elt?ntek karanténban a [… Tovább]

Kövek a parton, Beléjük rúgok. Könnyez? szemmel Valamit súgok.   Nem hallja senki, Egyedül vagyok. Körülnyaldosnak Tajtékzó habok.   Ölel a tenger, Elnyeli szavam. Úgy fáj az élet, Kisírom magam.   Kövek a szívemen, Nyomják a lelkem. Ott égnek bennem, [… Tovább]

Néha rémlik életem ködéb?l régi nóta, tarka délibáb, és kit?nik éji vaksötétb?l régi arc, ki vágyakozva vár.   Ház el?tt, a gömbakácok árnyán homlokára esti fény borúl; meggyes ajka b?vkörébe látván, balga szívem szenvedélyre gyúl.   Otthonába térve, kisszobában, szép [… Tovább]

    Esik,a palán visszacsapódnak az es?cseppek, érzem, ahogy felázik a föld. -Visszhangzivatar,- kapualjban megbúvó lassú elnémulás. Mélyre zuhant az ember.

        Egészen kívülállóvá zsugorodtam ölelésed súlya alatt– de t?rtem – s nullpontot keresvén tekintettem a végtelen felé,hol megannyi hulló szikra csak gyertyalángnak hat. Két hatalmas ?r találkozott akkor.Sehol egy árva galaxis. Lelkünk milliméterr?l milliméterre forrt össze, hogy [… Tovább]

                                     Ahogy szemed földre mered, mintha hullám csúcsán szállnál, nézel, fejed nem emeled, zsugorpont lett pupillád már.   Látogatók váltják egymást, kényszermosoly, feldúlt arcok, infúzión függ az idő, s visszhangoznak fantomhangok.   Vinnék neked nyárillatot, körbeburkol morfiumszag, víz partjáról [… Tovább]

  Anyám, olyan meggyötört vagy, te, aki maga az Erő voltál! Elcsuklik a hangod, suttognak megnyúlt ráncaid, melyek a mi gondjainkat hordják arcodon.   Anyám, te vagy a legszebb asszony a Földön! Szemedben pillantásaink, bőröd fehér homokozóján barna kövek hevernek, [… Tovább]

A nagy kerék, a félelmesnek látszó, a lendületből ölő szecskavágó, úgy aprított a kukoricaszárból, hogy egy lendítés körbevitte százszor, s mint nehezen bírt jót akármi vésztől, úgy tartották távol a gyerekkéztől, de bennem néha meghagyták a merszet, s a nagy [… Tovább]

“Bent, az anya körül harminc foknak kell lenni akkor is, ha kint ugyanennyi van mínuszban. A méhek a királynő körül örvénylenek: akik belül vannak, azok kifelé sodródnak, és fordítva: ez az állandó mozgásban lévő varázsgömb, ez a gomolygás óvja az [… Tovább]

– Kezicsókolom! – Köszönöm, nincs mit! (a milói Vénusz)     Nem írtam verset mióta… Napok teltek el, hetek. Remélhetek még valaha ihletet? Érzékeny voltam mindenre, mi embertelen – vagy emberi -, de nem veri már szinte semmi a lécemet… [… Tovább]