Fecske Panna : Mama

Kép: Vaszilij Verescsagin – Öregasszony

 

Nálam hagytál valamit, akkor régen. Már nem is tudom, pontosan mikor is volt. Arra még emlékszem, hogy sokat beszélgettünk.

Az öledbe vettél és törökmézzel kínáltál. Akkor utáltam a törökmézet. Keserű volt és ragadt. Féltettem a tejfogaimat.

Emlékszem. Féltem tőled, mert szigorú voltál, zártad a vasaltkaput, nehogy ki tudjak menni, a kiskapun meg túl magasan volt a rigli. Pedig nem szerettem veled.

Apa nagyon hiányzott, bátyus is. Nem voltak barátaim. Az oviban csak titokban játszottak velem a többiek, ha a vagány lányok hagyták. Máskor, ha rájöttek megvertek, vagy kicsúfoltak.

Árva vagy, mondogatták. Se apád, se anyád. Nagyanyád sánta és öreg, mint az országút.

Iszonyúan szégyelltelek, pedig ritkán jöttél értem.

Nem szerettem veled. Nem értettem, miért jársz olyan lassan, miért kell hús helyett szóját enni és miért van minden reggel kakaó. Én teát akartam inni.  Utáltam, hogy ebéd el?tt haza kellett jönni az oviból, bár ott lenni sem szerettem, de ha bezárult mögöttem a vasaltkapu, olyan volt, mint a börtönben.

Emlékszel? Egyszer elszöktem, talán ha voltam öt éves, még annyi se. Kiszöktem a vasaltkapun – ezután kezdted el zárni.

Apa előtte megígérte, hogy eljön értem és elvisz hétvégére magához. Elmúlt ebéd, te lefektettél a rácsos ágyba, majd elaludtál. Alig vártam, hogy elaludj. Apa csak nem jött, én meg nyeltem a könnyem… végül csak kimásztam valahogy. Tudtam ám, hol lakik apa, hosszabb volt az út, mint amire emlékeztem. Odafelé szaladtam, de zárva volt a kapu. Hiába vártam, hiába kiabáltam, nem jött ki senki.

Utána nem mertem hazamenni, helyette elkutyagoltam egészen Magdi néniig. Te addigra már halálra váltan kerestél. Neked nem volt telefonod csak a Godónénak, az meg olyan volt, mint a szélkelep.

Magdi néniék nagyon meglepődtek, ott volt apu is. Addigra már nagyon sírtam.

Te is sírtál, amikor apáékkal hazaértünk, nem szidtál meg, csak szomorú voltál, mert nem akartam veled maradni.

Ezután zártad a fenti kaput. Nem mehettem sehová se egyedül, még akkor sem, amikor iskolás lettem. Akkoriban már nagyon beteg voltál, volt hogy el is estél a verandán, nem tudtam neked segíteni felállni csak kiabáltam apa után. De nem hallotta meg. Ott topogtam melletted, amíg bemásztál az ágyhoz, nem tudtam, mit tehetnék.

Sajnáltalak és féltem tőled, már nem azért, mert fakanállal kergettél. Mindig féltem a beteg emberektől.

Ültünk ketten a sötét szobában, és akkor feltornáztad magad az ágyba és az öledbe vettél.

A törökméz az éjjeliszekrényből került elő, pedig neked olyat nem lehetett enni…

Akkor mondtad először, hogy szeretsz, legalábbis nem emlékszem rá, hogy korábban mondtad volna.

Elmesélted, hogy hamarosan meglátogatod anyukámat, üzenek-e neki valamit. Furcsán néztem rád, az én anyukám meghalt, kint van a temetőben.

Csak mosolyogtál és magadhoz szorítottál.

Nemsokára jött a hír Pestről, meghalt a papa. A te férjed. Apa pedig úgy döntött, hogy elköltözünk, ide, Pestre, mert Ica néni egyedül van. Arra nem gondolt, hogy te is egyedül vagy.

Már szerettem volna veled, de késő volt. Menni kellett. Nagyon rossz volt.

Többet nem láttalak élve.

Hamarosan jött egy távirat. Utazni kell, menni kell. Apám sírva öltöztetett, éjjel vonatoztunk, nagyon fáztam. Hajnalban lekéstük a csatlakozást, két órát vártunk a Zsuzsi vonatra.

Elkéstünk.

A szobád üres volt. Apa sírt.

Én hiába kérdezgettem, hol a mama? Nem válaszolt senki.

 

Emlékszel? Akkor már itt voltál. Beszöktem hozzád, egy nagy asztalon feküdtél, azt hittem csak alszol. Hideg volt a homlokod és fehér, gyöngyözött.

Adtam egy puszit. Akkor még nem értettem, de tudtam, miért vagy itt.

Elmentél anyához, és vele maradtál.

Nem tudtam elmondani, hogy szeretlek, hogy köszönöm.

Valamit itt hagytál nálam, amire azóta, mérhetetlenül büszke vagyok: a hitet, hogy az egyenes szó a legigazabb. A küzdés szeretetét, hogy a fejem mindig a víz felett legyen. A keménységet, hogy az egyenes úton tartsam a fiamat.

És még ezernyi mást.

Köszönöm, mama.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Fecske Panna
Szerző Fecske Panna 247 Írás
27 éves vagyok, eredetileg Annamáriának anyakönyveztek, így mondhatjuk, hogy a Fecske Panna az úgynevezett "művésznevem", vagy "álnevem". Van egy gyönyörű, hatéves kisfiam, tíz éve párkapcsolatban élek, csodák csodájára a mai világban: ugyanazzal az emberrel. :) Kamasz korom óta írok, de a restart csak 2008-ban következett be, azóta erős ütemben "fejlődöm", bukkanókkal, mélypontokkal és fellángolva néha. Több online irodalmi körnek vagyok a tagja, egyre több meghívásos oldalnak is, amire büszke vagyok, mind azért, mert a tagja lehetek, mind azért, mert meghívásra érdemesnek tartottak. Saját könyvem nem jelent meg, de a 2009-es és 2010-es 7torony antológiában szerepelnek verseim. Első éves joghallgatóként az egyetemisták mindennapjait élem, ahogy az már lenni szokott sok tanulással, viszont zéró bulizással. :) Szabadidőmben a revisiTV híreit is szerkesztem, saját cikkeim mellett a mindennapi média és hírcentrumok cikkeiből szemezgetve. Ahol néha megfordulok :) : www.7torony.hu - természetesen www.dunapart-cafe.net www.artpresszo.hu www.karokatona.hu - P.Szabó Máriának köszönet érte ûA Kaszással, ki holnap elragad / Csak úgy dacolhatsz, ha gyermeked marad.ë Shakespeare