Nap: 2010.01.16.

“Ne örülj én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek.”           ( Mikeás k. 7.r. ) Kiégett fa lettem megrészegít a füst gyökér ujjakkal földbe kapaszkodok a talpra álláshoz hit nélkül kevés egy élet hittel egy pillanat is sok   Nincsennek már [… Tovább]

Kezek nyúlnak kezek után, kiált az élet a romok alól.*   Megrázta hátát a föld, sikolt a kín, a fájdalom.   Rombolt az ősi erő, martalék lett a hatalom.   Kezek nyúlnak kezek után, kiált az élet a romok alól. [… Tovább]

  Fásult hanggal csöndre int a bú,kedvem petyhüdt, mint a holtak ajka,sekély szavam is egyre szomorúbb,amint szép neved lehanyatlik rajta.    A mécs lángja száz mesés színévelma újra és újra Téged ünnepel,míg a keresztek gyilkos s?r?jébenmúltunk foszlányai sírva t?nnek el. [… Tovább]

    Harmatos hajnal varázsa üzen,a zsenge kor hajlamra érett.Nem maradunk örökre szüzen,mert múlnak a napok s az évek…   Szende szüzeknek szerelme szelid,hajnalnak harmata rajtuk.Remeg?, réveteg csókokat csen,gyöngéden tapadó ajkuk…   Míg a rózsának a bimbója zárt,szépsége titkok világa.Ámde [… Tovább]

Megpihen…   Temetőben, hol bátrak az árnyak, rám egyre többen várnak.   Szülők, nagyszülők mondják: Jön ő nemsokára, hisz Ősz lesz minden hajaszála.   Kicsit festi magát, aztán megpihen – ideát.            

Füst kapar tüd?nkbe – Fojtogat, miközbe’——————–miközbe’szemlesütve súgja –Nem, nem én vagyok,ki vesztetek’ sodorja———————kiáltalam felétek! –Csak is ti, emberek, kik————ti—-kikostobán feléltekitt, e Földgolyón———————-itttemérdek oxigént,s  mi ontja – ——————————–mimeg nem ?rzitek – ——————–megkiírtva már ezernyi erd?… —————márHelyükbe gyárakat teremta kapzsiság – de nem [… Tovább]

saját kép *   Ne higgy a szépnek, ne hidd, hogy várnak, ne higgy a sorsnak, ne higgy anyádnak, eriggy az utadon, vissza se nézz, az első pár lépés mindig nehéz. Lassan megszokod, múlnak az évek, magányban torlódó szomorú képek, [… Tovább]

  Távolba vágyódtam álomtalan ágyból, itt hagyni rozsdás rugókat, keser?re sütött süteményt, feledni fényette éveket.   Röppentem volna vadgalambszárnyakon, fehér csillogással, reményt élesztve, gótikus magasságokba fel,   de nem tudlak elhagyni apadó Balaton, malom, tanya, alföld, siet?s röpt? tavasz, Nívea [… Tovább]

Zöldje felejtett fák kérgén kaparásznak, és csak a létfenntartáshoz elég csip-csup ennivalóért bújnak a hóba – én alig ízlelt csókok szünetében sejlem az ízedet édes, télszunnyadt tájaidon hallom a csönd suhogását, s úttalan útjaimat araszolva bóklászok messzi utánad.

      Szagra gy?lnek itt a legyek,      Rohadt a hús a csonton.      Lepratelepnek ?re körbe jár, a dolga csak annyi,      Hogy ne szökjenek innen.         Költöz? madár.      A nomád a röghöz, és a házba kötve, a nyája hullik.      Ordasokkal ?riz [… Tovább]

  Hótakaró ül a tájon, gyermeki énem elér, hócsata víg zaja hallik, nem temet engem a tél.  

Várj rám a völgy ölén, hol az őszi csend avarba hull s fáklyafény se lobban, sóhajod neszének visszhangja sincsen, társa vész a szónak elhagyottan.   Várj rám az éjben, ha csillag se rebben, s merengő taván holtan ring az ég. [… Tovább]

Mondd, miért látom arcom halvány holdján fölfelé kúszni fényed, s mindaz, mi bel?led árad, titokban rám lel, s álmomba égeti léted.   Hangod tengerébe ejtve szemem visszanéz rád, s versbe olvad a szonett. Szavaid gy?jtve építem magam, s lelkem csendjébe [… Tovább]

  Ma lapos volt a Mónika! (Képzavar. Dagadt!) Alig jutott etnika adásba! A babaházba zsenge kisebbséghez nem bújt apja, nagyapja, elmaradt  szokott moleszta’, szóval lapos volt.   Ma laposra sikerül jó Joshi, bunkók bálványa, szegény! Lelkét teszi ki jó útra [… Tovább]

    Ablakomra szállt a pára,mely reggelre megfagyott.Hajnalfénynek pír-szavára,jégvirágok álltak ott.   Természetnek ügyes keze,csodaszépet alkotott.Kel? nappal, fénykristálykéntragyogtak az ablakok.   Látod, a sok jégvirág mostmily fényárban csillogó?Szemeidnek ez a látvány,álomképként megható.   Olyan, mint egy katedrális,színes ablak-képei.Ámde mégis, fehér [… Tovább]