Nap: 2010.01.21.

kettő közt, az vagyok.*     Erdő, mi szeles télbe nő, s rám hullatja ágát, Ki vakon bólogatva meghajol, elhallgatva álmát, lomb vagyok.   Játszik velem a létem, de mit sem ér, hisz vérzem, A föld alatt van minden reményem, [… Tovább]

csak egy álomnyi suhanás varázsaként  maradsz meg nekem örökös hit várakozás hogy jössz majd lázas éjeken   forrón lángolón öleltél mégis átutazó voltál dús lombjaim közt lettél néma gyümölcstelen holt ág mely kihajt ha tavaszt érez   de akkor is [… Tovább]

Ha kezem sem kell nyújtanom, nem is kívánom, s megkapom az égből, és nem tudom, hogy mért vagyok, nem válik el a rút dolog a széptől, ha sosem lennék nyugtalan, ha nem adhatom fel magam, ha nem rúgathat csillagot a [… Tovább]

Az ablakpárkány ferde bádoglemezén puha mozdulatokkal igazította el az ennivalót. Árpát, búzát, nagy néha reszketeg, tanácstalan ujjai között morzsolt kenyeret.                       (mikor már mindegy, hogy sok, vagy kevés                     mit fölhalmoztál világról-magadról,                     lassan lefoszlik a fölösleges,                     mint korhadt kéreg hullott ágdarabról, [… Tovább]

                                                            Váltott lovakon, váltott futárral.                                                             Fehér kesztyű magasában                                                             — fensőbbséges gesztus —                                                             végül a pecsétes levél.                                                             Profán úrfelmutatás.                                                             Szórványos taps, de                                                             fütty is innen-onnan —                                                             az úri közönség csalódottsága.                                                             Ideges szerelvényigazítás zaja                                                             (feleslegesen, mint [… Tovább]

 Ha süvít a téli szél kabátod összerántod, kezed zsebre vágod, nem kell fáznod, semmi baj. De lelkeddel mondd mit teszel?

  Gyakran ölembe hullanak szavak. Összeszedegetem, bibliapapírra szórom őket. Felállni csupán így tudok.  

Hol lészen az új, háromszín hajtott oltártükör helye? A boltozat homályába gy?rve talán a Darkóczy kép fölött? A n? még kérdezett volna a fallal párhuzamként járta a teret felváltva szólt kért majd újra kérdezett egyetlen volt mi nem érdekelte – [… Tovább]