Nap: 2010.01.13.

Saját fotó     Szürke folt az óceán ma, szemüvegemre pára ül, üres kalitka a balkon, gerlém is eltűnt, hűtlenül.   Szeszélyes az óceán ma, csapzott pálmafákat csókol, datolyát nem érlel a nap, földünk fölött homály trónol.   Tajtékos az [… Tovább]

szemetes kapualj fúrózaj kéretlen mozdul a kezem fémbillenty?kön tapogat(rögzült zongoradarab) az öreg a kilencedikr?llép ki a liftb?l kutyája nem szaglász mást vadász gyászhír sötét keretben nem ismertem zötty a hatodikon kulcsok a helyükre bújnak játszódva vidulnak virágzik a pálma csönd [… Tovább]

Szikrát vet szememre az álom,pille-sötét bólint roskatag,s mint tarka, fodros ?szi bálon,feleselnek ezüstszín falak. Homályos, festett-fehér testéngyertyalángot mímel a plafon –hallom csak surranni az estét,illatos viasz ül asztalon. Árny-lábain fut – szalad körbe –a mázsányi, görbe képzelet,odakint, égre fényét törveid?zik megannyi ékezet. Kéretlen [… Tovább]

  a vágy hűvös tárgyává tett réveteg tekintetű lányok látványa helyett ott volna jó ahol azért torpan meg a pezsgőben kavargó kiskanál és vele az epervelő és szirom mert kurva jók a testek a ringyók mindig lángolók tekilás kortyok és [… Tovább]

A betűkkel csak óvakodni mertem, s mert Isten bízta rám az anyanyelvem, ráterelt minden szót egy legelőre, s csak biccentett – hogy legyek őrizője.   Ott álltam árván. Ceruza kezemben, nagy kedvem támadt – íróra hegyeztem, majd minden mondat ballagott [… Tovább]

    Mint filterből szivárgó fű zamata,  örvénylesz bennem, külön-külön hajlok melleidre, majd egyikre sem. –  Vakmerő csókjaidért megszámlálhatatlanul válaszolok. Fényben mosdasz,  belőlem szívod a Napot.      

               PÉTER ERIKÁNAK, szeretettel                Oda a szeretet-pompa, csupasz lett a karácsonyfa! Kidobva a szegény feny?. Ujjé, a jókedvet el?! Maszkarában macska járja, Sziszeg kígyófej? párja. Dob-, fazék- és trombitaszó, bárhogy halljuk, nem altató! Csinnadratta, pezsg? fals hang, javában zajlik [… Tovább]

  Végső állomásom furcsa vallomás, mely azt tudatja, félve ébredek. Az estek is csak vánszorognak itten, melyekben oly sokáig megnyugodva hittem.   Jó utasként ülni itt a szélben, elmorfondírozni láz-igék fölött. Tenyérben élő folyóknak mélyén kézfogásod talpa mély nyomon zötyög. [… Tovább]

Már-már nyárba hajlott az ?sz az út úgy tartott vele, miként el?z? éj tartotta fogva a sötétít?n túli világot, mikor még táncolt és szüntelen mulattatott szomorú bohóc a vágy tagadhatatlan hunyta le hangosan szemét, akrobatái szöcskeként hágták a teret, – a [… Tovább]