Kovács György : Túl az álmokon

Már-már nyárba hajlott az ?sz

az út úgy tartott vele, miként

el?z? éj tartotta fogva a

sötétít?n túli világot, mikor

még táncolt és szüntelen

mulattatott szomorú bohóc

a vágy tagadhatatlan hunyta le

hangosan szemét, akrobatái

szöcskeként hágták a teret,

– a „szép új világ” magáról

megfeledkezve érkezett.

 

A véráram menekült, a villanyoltás

és a hang egyszerre árulta el álmaim

Legutóbbi módosítás: 2010.01.13. @ 06:55 :: Kovács György
Szerző Kovács György 74 Írás
"Harmincas éveimben még azt vallottam, hogy amíg Dosztojevszkijt nem olvastam végig, nem veszek könyvet a kezembe. Idővel azért lejjebb adtam, köztudott, hogy akkoriban a kor szelleme és szellemisége kettészakadt, a nap huszonnégy egyforma órából állt, s ars poeticára gyakran csak a huszonötödik maradt. Évtizedek teltek munkába temetkezve csak azért, Àžhogy legyenÀ. A rengeteg lélektelenül (csak azért is) betöltetett vágy, a pillanat idézte bűnös elrugaszkodások valódi számlája most fizettetik. A maga idejében elmulasztottak pótlása már nélkülözik a mindennél fontosabb varázst, ráadásul befordítanak az ördögi körbe, amely kíméletlenül szembesít a ténnyel: mindez, csak az aktualitáskori helyénvalók rovására történhet.." http://www.kovacsgyorgy.iweb.hu/