Szögedi Judit : Disszonancia

Nyomtatás

                  Egykedv?en k?röz? tömeg között

                 tipródom.

        Emberek. Annak „játszanak”.

         Keresem a jelet magam,

                magamon.

           Nem enyém a hely.

               Nem vonz,

         nem kell ez a homogén

               ál-nyugalom!

          Az összeoldódásban

          disszonancia vagyok.

         Szememben dacos fény

         – azért is – tüze lobban,

       s a mormolás fölé repítem

             lázadó-dalomat.

              A tekintetek

      éleskörm? ujjak kíváncsisága.

         Sebeket karistolnak,

        kín-vonalakkal szántanak

         ég? barázdákat rajtam.

         Lelkem fájón vajúdik,

       csalódott sikolyokat szül

         az értetlen csendnek.

            Arcomra pajzsom

            viaszmosoly feszül.

      S elnémulva összekuporodok

         mélyrezuhant-legbelül.