Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Elhunyt Jagos István Róbert
H.Pulai Éva, 2018. február 10., szombat, 17:45

„Az ember végül homokos, / szomorú, vizes síkra ér, / szétnéz merengve és okos / fejével biccent, nem remél.” (József Attila)

 

 

 

 

  

Elhunyt Jagos István Róbert.

 

 

„Verseim ajtók. Bennük és általuk újraéledek - élek újra. Oldok és kötök - megtartok és elengedek. Pillanatot, indulatot, vágyat, szerelmet és gondolatot. Életet és halált. Büszke esendőként vagyok ember, férfi és magyar.” (Jagos István Róbert)

 

 

Elment Jagi…

44 éves volt.

 

 

Nagyobb fájdalom nincs mint a halál...

Halál fiatalon, halál a családban, halál után maradt betölthetetlen űr az itt maradókban…

Elharapott mondatok.

Pedig szeretném…

Szeretném, ha azokat a szavakat írhatnám le, amiket megérdemelne, ha élne, is kijár neki a méltó szó most és itt, amikor már csak utána küldhetem a szavakat.

 

 

Fájdalommal írom le, hogy meghalt – pedig élnie kellene!

 

Nem is tudom mióta volt a Héttoronynak is tagja – ki gondolta volna, hogy egyszer visszanézek: mióta is ismertem -, hiszen az a dátum ami most a bemutatkozó oldalán van, nem valós…

Talán 2009-ben regisztrált?

Nem emlékszem.

Fontos ez?

Verő László-díjat kapott…

Meglehet, nem ez a legfontosabb tudnivaló Róla – de most szeretnék emlékezni!

Írásait, szavait nagyon sok oldalon lehet olvasni – és hallani? Nem tudom!

Tagja és moderátora volt a Poet irodalmi oldalnak is...

És megalapították a Dél-Alföldi Művészeti kört…

Kapkodok, keresgélek… Ha jól ismertem, most kinevetne.

És üzenet jön, hogy nekrológ kellene – de én olyat szeretnék… olyat, amit nem barátnak ír az ember, hanem annak, aki jó és szép szavakat érdemel meg! Meg tisztelte benne azt az embert, aki jött a kisvárosból, a nagymamáéktól és eljutott... És hova juthatott volna még?

De nagyon szeretném, ha legalább pár méltó mondatot tudnék utánad küldeni, Jagi!

Hiszen erre sincs soha többet lehetőségem!

Lehetett téged nem szeretni, lehetett úgy szeretni barátként mint testvért, és lehetett veled vitatkozni…

De az vitathatatlan, hogy helyed volt, helyed van, és ott lesz a kortársirodalom első sorában.

 

Nem sorolom fel megjelent köteteidet, a szerkesztésedben segítségeddel megjelent antológiákat.

Munkásságod nagy részét meg lehet találni… Köteteidet meg lehet még venni...

Szerencsére.

És döbbenetes, hogy most nekifogok, és lementem mindazt az írást, verset, amit nem tettem meg még eddig.

Mert minden elérhető volt, minden majd bővül még, és holnap majd újra nap jön…

De most már kell… mert már nélküled…

 

Nézem a google keresőjén a kiadott találatokat, amelyek megjelentek miután beírtam neved a kereső mezőben:

Cikkek, a megjelent köteteteid, Arcél önvallomással – Beszélgetés Jagos István Róbert költővel, Emberkáromlás, A dér foga, Jagos István Róbert versei – Holdkatlan,  Jagos István Róbert – lokal.hu, DOKK – Jagos István Róbert versei, Tegnapi eső – Jagos István Róbert versei (drót)…

Meghaltam, majd visszajöttem: interjú Jagos István Róberttel 

Olyan sok helyen vagy, csak itt, az élők között nem vagy már…

 

„Ő a XXI. századi Juhász Gyula, punkosabb kiadásban. A versei zseniálisak, figyelemre méltó a munkássága. Érdemes olvasni tőle, kemény témákról ír, szívből, lélekből. Csak ajánlani tudom!” (Ismeretlen olvasó)

 

 

Jagos István Róbert:Elringatott

 

 

 

„1974-ben született Orosházán. Másfél éves korában az anyai nagyszüleihez került Hódmezővásárhelyre. 15 éves volt, amikor megírta első versét. Több alkalommal is nevelőintézetbe került, ami később rányomta bélyegét a verseinek témáira is. Több verse szól az elhagyatottságról, illetve a magányról. 24 éves korára felhagyott a költészettel. Saját szavaival élve kiégett. Ebből az korszakból kevés vers maradt fenn, bár néhány utólag nyomtatásba került a Múló percek sínjein kötetében. 2007-ben kezdett el újra írni, egy lelki trauma után. Azóta három önálló kötettel rendelkezik és 22 antológiában szerepel szerzőként. Több verseskötet, antológia szerkesztője, a Dél-Alföldi Művészeti Kör (DéeMKá) egyik alapítója, a hódmezővásárhelyi Kárász Kör alelnöke. Két fiúgyermek apja.”(wikipedia)

 

Hamis jelen idő…

 

 

Nagy Horváth Ilona: ...

 

Kávézok. Ölemben a macska.
Annyi mindent tudok. Te egy hűtőben. Semmi színed.
Már a kezed se lila. Nejlon zizeg, ahogy beindul a gép.
Négy fok. Nem hallod.
Kék szatyorban a cuccod. Cipő, ruha.
Azzal mi legyen.
Kabátod fönt a lakásban.
Egy hetes záró, meggyógyultál, szevasz.

 

Buszon ülök, nekem csak egy megálló.
Közben a telefont nézem, kiraktál-e már valamit,
amivel ma is megalázod magad.
(Te közben halsz.)
Elmegyek a fenyők mellett, befordulok a sarkon,
hülye idő van. (Te közben halsz.
Fel kellett volna vennem. Te közben halsz.
Válaszolhattam volna. Halsz.
Hívom Ágit, megint egy fenyő. Nevetünk
valamin.
Nudlit főzök, fiam a kvantum-szuperpozícióról beszél,
megkérdi, hogy vagy, legyintek.
Picit odakap a zsemlemorzsa. Délután
cukrászdába megyek, a süteményekre gondolok,
sima vagy paleo legyen. Te közben halsz.
Csak verset akartál tőlem, tudom, de
talán felvehettem volna. Minek.
Hazudni. Elmaradt a süti.
Kávét főzök, vendég jön. Ülök a kanapén.
Te közben halsz.
Besokallok. Kereslek. Halsz.
Sétálok. Várok.
A sarkon állok egy zacskó kutyaszarral.
Hoztam telefont. Huszonegy perce tudom, hol vagy. Te halsz.
Kereső. Ezt nem mondom el Áginak.
A gépnél ülök. Te egy ágy mellett fekszel.
És éppen halsz.
A földön ülök. Te az ágy mellett fekszel.
Az ágy szélén ülök. Te éppen halsz.
Majdnem tegnap volt.
Ülök. Te pedig halsz. Végtelenül halsz.

 

 

„Hiszem, hogy a legjobbarátságok utunk végén lesznek megnevezve, addig csak találgatunk, ezért nem akarok a legjobb barát szerepében tetszelegni, hiszen talán nincs is jogom hozzá. Rokonnak választottuk egymást, de nem egy vérből csak egy múltból valók vagyunk, így a megtört rokon szerepét se vehetem magamra. A Héttoronynak tagja vagyok, nem különb másnál.” (Nagy Horváth Ilona)

 

 

Verseiből:

 

szerepjáték

 

nézd az eget

a magasztos óceánt

a felhők párnás ágyát

összegyűjti a fehér bodrokat

és haragot dagasztat belőlük

régi elfeledett istenekkel

 

feküdj hanyatt és hidd azt

felette lebegsz

 

emlékezz anyádra

ki egykor fekete hajával

borított rád szelíd éjt

hangja távoli ködös tájra vitt

emlékezz apádra

az örök csavargóra

szerencse patkóját szorongatva

lepattogzott festékes padokra dőlve

aludta ki magából a hajnali dér fogait

 

 

hazafelé

 

sorban akár a kunyhók

egy elfeledett hitt faluban

úgy szállnak át a varjak

őszes fejem felett

 

zavaros víztükörré válik

minden esőzés után az út

lépteim összezúzzák

az idilli képet

zsebemben apró

műanyaggomb

feszít a magánya

 

 

boldogság

 

amikor boldogok voltunk

bontottunk egy üveg bort

ettünk hozzá sajtot az ágyban

kimentél az erkélyre előtte

majd utána is s még megvitattuk

a gender-elméletet előhoztuk

a nagy költőket a kis költőket

Forgó nénit és a nevetőgörcsöket

 

de a legboldogabb egy buszmegállóban voltam

amikor felhívtál hogy apa leszek

 

 

sorry

 

összesepertem a széked alatt.

megtaláltam a szeretlek cédulát.

elnagyolt SZN. kövér szív és a nagy Á.

első reflexből zsebre tettem, majd

rájöttem, másfél hónapja ez nem aktuális.

fogtam egy tollat, és a fonákjára írtam:

egy kicsit késtem a felsepréssel. sorry

 

 

 


 

Sajnálom.

Kimondhatatlanul sajnálom!

 

 

 

 

 

 

 

Címkép fotó forrása: poet.hu

 



Olvasva: 1667 alkalommal