Nagy Horváth Ilona : SZERKESZTŐSÉGI FIGYELMEZTETÉS!

Teendők komolyabb veszélyhelyzet elkerülésére:


1. kárpitos bútorok, szőnyegek, függönyök, fölösleges terítők eltávolítása a jobb akusztika elérése végett (kopogás esetére)

2. próbacsengetés azonnali elvégzése családtag segítségével

3. házörző (kutya, anyós, zsémbes feleség)hangképző szerveinek blokkolása szigetelő szalag és göngyölt frottírzokni felhasználásával


Ezek valamelyikének elmulasztása esetén ugyanis fennáll a veszélye, hogy nem halljátok meg, amikor postás megérkezik a negyedik Héttorony antológiával!

 

Nem viccelek. Egyetlen napotok van felkészülni, a csomagok elkészültek, és holnap… holnap elindulnak felétek!

 

Felkészülni, vigyázz,  mert KÉSZ!


 🙂


(Akihez megérkezett, kérem, kommentben közölje ezt velünk.)

Utóirat:

Őszinte sajnálattal jelzem, hogy az antológia kötet 14. oldalán Bakkné Szentesi Csilla verse hibásan jelent meg. A vers helyesen:

 

Szavak…

 

őszinte

hazug

vagy néma

fogak közül sem nyíló

béna

két ölelés között

is fázó

megkopott

mégis

hiányzó

 

a kimondottól

gyakran

mérges

“hamvadó

cigarettavég”

 

beszédes

sötétben

tévelygő

sóhaj

örökké

veled

óhaj

 

ott élnek

vagy inkább

fájnak

minden

elfelejtett

virágban

éjbe bugyolált

vágyban

hajnaltól

bizsergő

szépen

 

egy meg sem írt

Grimm

mesében

 

Drága Csilla, megértő elnézésedet köszönve kérem, bocsáss meg a szarvas hibáért! A továbbiakat (következményeket) megbeszéljük…

Pápay Aranka

 

Legutóbbi módosítás: 2014.12.22. @ 19:51 :: Nagy Horváth Ilona
Szerző Nagy Horváth Ilona 314 Írás
Bemutatkozó /DÉEMKÁ - Elágazások antológia/ Hozzávetőlegesen 2008-ban dezertált konyhaszolgálatos: Nagy Horváth Ilona. Precízebben: született Nagy Ilona, elálélt úgy száz évig, majd egy mérsékelten csendes lázadással újjászületett mint Nagy Horváth Ilona, amikor is klaviatúrt ragadva elkezdett önkifejezni vagy mi. Lőn forradalom, szabadságharc, szabadság… harc… Kívülről nézvést valami ilyesmi. Bentről bonyolultabb. Azt hiszem, leginkább mégis szabad vagyok. Egyedül magam határolom magam, ugyanúgy tartozom mindenkihez, ahogy senkihez. Nem hiszek sem a korban, sem a vérben, az emberekben hiszek, s ennél fogva semmiképp nem nekik, egyedül magamnak. Emberi természetem szerint ezért aztán magamhoz és a magaméihoz tartozom a legszilárdabb kötelékekkel, így ha finoman akarunk fogalmazni, márpedig egy antológia megtisztelő mezőnyű sűrűjében miért ne tennénk, kötődéseimből – egy sima, egy ordított… - nem jönne ki túl hosszú sál, még lustával szedve sem. No ezen rövid, mondhatni szűkre szabott sál fojtogatásában hörgöm, hajigálom, szerkesztem, álmodom, illesztem, jajgatom, bogozom, szaggatom össze írásaim, csapongó – fentebb cizelláltabb megfogalmazásban szabadnak aposztrofált – valómnak megfelelően mindenféle jármódban, ahogy épp a kedvem hozza, időmértékben, szabadlábon, szimultán, spontán és mindenhogy, azért a korty levegőért, amit ilyekor nyerek. Vezérelvem, hogy az embernek ne legyenek elvei, gondolatai legyenek. Katonagyerek voltam – szoktam még elmondani, látszólagos, de leginkább időszakos terminátorságom soványka magyarázataként, hiszen mikor még csak én tudtam, hogy vagyok, anyám, apám katonaként szolgálta a hazát. Suttyomban fogantam és állítottam össze magam belőlük, lett is meglepi: nem elég, hogy a testvéremnek csak féltestvére lettem, még csak nem is keresztelhettek Jóskának. Némi vállvonogatás után anyám nevét kaptam, meg a nővérem ruháit. Ilyesformán a már igen korán igen alacsony népszerűségi indexemre való tekintettel hamar természetes lett, hogy a fegyvert mindig, minden körülmények között fel kell venni, és nem tenni le, amíg egyvalaki is áll. Nagy meggyőződéssel szoktam bemutatkozó gyanánt lerángatni magamhoz József Attila sorait: „ s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz”, mert noha az őzet eleddig nem látta senki, jelentem, én hiszek az őzben. És bár a külvilág számára még ez is felfedezésre vár, mondhatni, titok: valójában királylány vagyok.