Mind ajtók vagyunk,
élünk mezsgyéjén
e ’lapos-égalatti’ fénynek,
vermek lángjainál olvastalak
Isten,
nyers ujjaimmal követlek,
hagyd hallanom a csöndet!
Akár a csöndes ölelés,
visszahúzódik az est,
lankákba bukdácsoló fény
pattan a tegnapok élén,
s a titkok terme magába ereszt.
Fagyos eső fut az úton
tompa színeket rezgetve,
egy álmos fűz töpreng a múlton,
beleremeg teste-lelke.
Elfáradt a hótiszta remény,
lombtalanul zilált a pillanat,
tűz álmodik az ablak négyszögén,
megmoccan a fénylő vaslakat.
Tomboló hallgatásra keltem,
a hiábavalót zörgő fájdalomra,
nélküled csattant az ébrenlét
egy térben ordító ostora.
Még álmaimban össze-összeraklak,
hisz’ a lusta idő minden zizzenése fáj,
szerteszakít hiányod szüntelen,
s ami bennem érted kiabál.
A ködbe mosódunk mind,
de messzi zárványokon
másikjába forr a lélek,
sodorja enyém a tiédet,
s meglehet,
hogy a nem létező fellegek
majd körülöttünk zenélnek.
Nem lesznek csillagok,
Nap, sem Hold,
nem halad tovább az idő,
hogy számold
mi volt,
és épp’ mi nem volt.
Egy csillogó folyamban lesz otthonunk,
egymás irányába örvénylünk,
létezünk és nem halunk.
Elmordult a reggelre kelt tegnap,
egy késő nyár illata pang
a bokrok tövei alatt,
csendjére ébredt a lét,
az Ősz megfogta a Nyár kezét.
(:::)
A csönd lába a korláton himbálódzik,
még mocorog a játék és a gyűrt papír,
holnapra már a füzeted is betelik,
de most elnyúlt rajta a toll és a radír.
Anya finom főztje a hűtőben kuksol,
Apa sem egyenget már több görbe szeget,
a Hold sarlója végleg haza bandukol,
zsákjába szedi az álom a gyerekeket.
Fazekas Micuról bármit el lehetett mondani, csak azt nem, hogy jóképű. Szalmaboglyára emlékeztető hajával már szülei sem tudtak mit kezdeni. Immáron harmincéves korára végképp megállapítható, hogy születésétől kezdve egyik frizuradivattal sem találták telibe az elkeseredett fürtöket. Mivel meglehetősen hanyag hozzáállással vette ki részét teste karbantartásából, elpetyhüdt úgy kívül, mint belül. Jövőképe megfeslett, jobban mondva soha nem is volt. A gimi befejezése után nagy nehezen kapott állást. Azóta is újságárusként keccsöl reggeltől késő délutánig a város pályaudvarán. Jelentéktelen fizimiskáját sokan ismerik, úgy, mint a templom tornyát, a főutat szegélyező fasort vagy, mint a parkban ásítozó padokat. A fején illetlenkedő rőzserakás egy pillanatra kibillenti az utazók egyik-másikát a megszokottságban ringatózó gondola-magányukból, de miután a friss hírek birtokosaivá váltak, a kiszolgálójuk végérvényesen tárgyiasul.
Micu, mint a földbolygón élők többsége, vágyott a szeretetre. Naphosszat ábrándozott a vele átellenben tüsténkedő pénztáros hölgyről. Néha mintha össze is akadt volna a tekintetük -vagy lehet csak ő látta úgy? Egy részeges krampácsoló jóvoltából, már a lány nevét is kinyomozta. Mimi… még a nevük is összecseng, vajon véletlen ez? A sors mit tervez kettőjükkel – morfondírozott a hősszerelmes, de a bátorság elhagyta mikor arra gondolt, hogy meg kellene a lányt szólítani.
Már-már egymáshoz közeledett a vágy és a tett, egy arasznyi kellett volna még…
A Covid 19 elrebbentette az félszeg lepkékből tákolt álmokat.
A sors nagy spíler. Végletekig kivár, és mikor már a körmök tövig lettek rágva nagyvonalúan ajándékot oszt.
Micu főnöke jó üzleti érzéktől vezérelve kihasználta a vírusjárványt, az újságos pavilonjában különféle maszkokat is kínált az utazóközönségnek. A szigorítások egyre nőttek, már az utcákon is kötelezővé vált a védőmaszk viselése.
Miután a reggeli roham lement, Micu arra lett figyelmes, hogy az imádottja száját egy megfakult babos kendő fedte. – Lesz ami lesz, belevág. A csarnok számára üresnek tűnt, amíg a pénztárablakhoz ért. Átnyújtotta Miminek a gondosan csomagolt maszkot, és nyomban a helyére inalt.
Megtört a jég. Reggelente integetés, napközben többszöri összekacsintás, majd nemsokára mozi látogatás – persze szigorúan csakis maszkban. Bensőségessé vált a kapcsolatuk. Micu otthon elkezdett edzegetni, és a saját higiéniájára is egyre több figyelmet fordított.
Eljött a várva várt nap. Az udvarlás bőven megvolt, ideje a testiség rejtelmes birodalmába is utat törni. Pandémia ide, pandémia oda, a vágyakra nem lehet hámot lökni. Sisteregtek mindketten, szemük előtt a beteljesedés pillanata lebegett.
Micu napokig csinosítgatta picinyke lakását. Mimi érkezéséig percenként az órát és a tükörben saját magát fixírozta. Háromszor mosott fogat és egymásután kétszer is megborotválkozott. Illatozott, mint egy parfüméria. Még a haját is feltüskézte – nem is állt neki rosszul. Felajzott volt, mint egy holsteini tenyészbika.
Megszólalt a csengő, s az ajtóban állt a nő, aki a világot jelentette és hozta el az otthonába.
Mimi a táskájában kotorászott néhány másodpercet, majd hideg nyugalommal az asztal sarkára tett két egymás utáni negatív tesztet…
Késő van, még felszisszen a horizont,
hogy a Nap telesírt fényének intse
égtől-földig égő szomjamat.
S miután elvonul a füstölgő zápor,
fakóra festem a rossz csillagokat.
*
Az est csendre szólít,
puha, mély hallgatásra,
álomba csobban a zaj-zene…
Kedves Toronylakók!
Jó hírt hozok, tehát helyezzétek magatokat kényelembe és nyissátok meg a tudatotokat!
Hosszas egyeztetések után dőlt el, hogy a soron következő Torony-találkozónk 2020.09.12.-én lesz Debrecenben.
Mivel a házam szép nagy kerttel van megáldva, ehhez a nagyszerű eseményhez felajánlom a területet némi bográcsozással megspékelve.
A Verő-díj is itt kerül majd átadásra.
Kérem, aki részt tud venni e jeles eseményen, valamilyen formában adja tudtomra!
A mielőbbi viszontlátásra
Attila
Figyelem! Itt a szeretett táblázatunk! Folyamatosa frissítjük!
sorszám
Szerző
Mű
Előadó
1.
Serfőző Attila
Iram
Serfőző Attila
2.
Nagy Horváth Ilona
3.
Rózsa Ibolya
4
Kőműves Klára
Bontogató
Bereczki Gizella
5.
Radnó György
6.
Csillag Endre
7.
Bereczki Gizella
8.
Thamássy Nagy Géza
Csak neked gyónok, Uram!
Bereczki Gizella
9.
Kovács Ági
10.
Szulimán Eleonóra
11.
M. Fehérvári Judit
12.
Thököly Vajk
13.
Jelena Jefimova (Verő Léna)
14.
Bátai Tibor
Elvirágzott
Bátai Tibor
15.
B. Mester Éva
Sirály
B.Mester Éva
16.
Péter Erika
Gyerekzet
Péter Erika
17.
Horváth István
Látogatás
Horváth István
18
Lente- Tóth Zita Emese
19
P. Tóth Irén
20.
21.
22.
23.
24.
25.
26.
27.
Mindenestől zártalak magamba,
hogy aztán úgy folyj bennem,
mint sejtelem az álmok mögött.
Jusson nélkülem neked én,
a július tűzén állj ellen,
majd az összes szellem
hozzád idomul!
Könnyű ujjammal érintelek,
míg felszikkad a jelenbe hitt való,
szétgurított elemek vagyunk,
én a lábadozás, te a szó.
