H.Pulai Éva : 90 éve született Gross Arnold

 

„Annyi gond, baj, bánat és szörnyűség vesz körül minket, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni.” Gross Arnold

*

Valakivel beszélgettem nemrégiben a munkáiról. „Mind ugyanolyan, csak ismétli a motívumokat…” mondta ismerősöm.
Milyen igaza van. Gross Arnold minden munkája a csoda motívumait ismétli. Csak a csodák megszámlálhatatlanok…
Engem mindig, minden alkalommal a szép csodák, a valóság-mesék világába repítenek.
Ma lenne 90 éves az elrepült Művész.
Sajnálom, és megbocsájthatatlannak tartom, hogy ott, a halhatatlanságban, nem alkothatnak újat nekünk, halandóknak.

*

Csoda Milánóban

„…akkor velem olyan kis csodák történtek ezzel kapcsolatban, amikor a filmet láttam.
Én akkor Szentendrén dolgoztam – azon a napon, amikor először láttam -, egészen furcsa módon egy kollegámmal munka közben odajött egy fehér galamb az ablakpárkányra, és amilyen még nem fordult elő – utána sem, soha -, én azt a galambot megfogtam és hazahoztam, egy ilyen kis szatyor szerű zsákban. És aznap láttam ezt a filmet, ahol mindenféle csodák történnek, és ahol ez a galamb tulajdonképpen a főszereplője a filmnek. Mert valamiféle szeretet-barátságról szól az egész, és ez indítékul szolgált nekem, hogy lehet ilyesmit talán grafikába átültetve is ábrázolni.” – Gross Arnold (Játékfilm – Portréfilm Gross Arnold grafikusművészről)

Gross Arnold: Budapest, a kék álmok városa
színes rézkarc, 26×15,5cm

 

Csudavilág, Gross Arnold

 

Gross Arnold Munkácsy-díjas grafikus, a mai magyar grafika egyik legegyénibb képviselője volt.
Gross Arnold Torda [Turda, RO], 1929. november 25.– Budapest, 2015. január 22.
Gross Arnold családja a II. világháború vége felé költözött Nagyváradra, Gross innen szökött át 1947-ben Magyarországra. Érettségi nélkül felvették az Iparművészeti Főiskolára. 1949-ben a grafikai tanszék átkerült a Képzőművészeti Főiskolára, itt szerzett diplomát. A főiskolán Hincz Gyula, Kádár György, Konecsni György és Koffán Károly voltak mesterei, de erősen hatott rá Van Eyck, Kondor Béla és Szabó Vladimir művészete is.

A Krakkói Biennálé díját kétszer nyerte el; 1955, 1967: Munkácsy-díj; 1987: érdemes művész; 1995: Kossuth-díj. 1947-ben szökött át Romániából Magyarországra. Tanulmányait igen fiatalon kezdte a Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei mellett nagy hatással volt rá barátja, Kondor Béla, valamint Szabó Vladimir. Édesapja nyomdokain haladva, aki festő és rajztanár volt Erdélyben, maga is festőként kezdte pályafutását.

Gross Arnold A barátkozások országútján, 1969.
olaj, 1,20 m x 2,40 m

Korai akvarelljei rendkívüli tehetségről és kompozíciós, valamint kolorista készségről tesznek tanúbizonyságot. Főiskolai évei alatt a Szépművészeti Múzeumban behatóan tanulmányozta a régi mesterek, különösen Rembrandt és Dürer rézkarcait, s maga is ezt a műfajt kezdte művelni. Ennek nyomán Gross Arnold műveit páratlan technikai tudás, finom vonalvezetés, összefogott kompozíció és tartalmi-formai tisztaság jellemzi. Az 1950-es években alakította ki egyéni, senki mással össze nem téveszthető stílusát. Gross Arnold művészete a rézkarc teljes megújításán alapszik. A korábbi egyhangú, fekete-fehér műveket a szivárvány színeiben pompázó, sodró lendületű, mégis nyugalmat és harmóniát árasztó képek váltották fel. Rézkarcain egyetlen négyzetmilliméternyi terület sem maradhat szabadon, a lapokat sajátos tündérvilágának városai és lakói népesítik be. Reális elemekből alkot irreális, a szürreálison is túlnövő világot. Valós részletekből felépített, sokszor látomásosnak tűnő világa már-már groteszkbe hajlik, de képein nyoma sincs torz vagy deformált alakoknak. Az elrendezés szokatlanságából adódik a stílus definiálásának bizonytalansága. Szimbolikája egyedi, nem oldható fel sem a középkori olvasattal, sem az ismert kódokkal. Az enigma feloldására ott a mű egésze, amelynek láttán a szemlélő sohasem jön zavarba. Hiszen Gross Arnoldnál minden az, aminek látszik: a fa fa, a kert kert, a manó manó. A képek látszólagos zsúfoltsága nem hat zavaróan, inkább egy díszes karácsonyfára emlékeztet minden egyes lap, nem véletlenül nevezte Szentkuthy Miklós “karácsonyfa-opusz”-nak Gross Arnold művészetét. Mindez az összefogott kompozíciónak, kivételes, szinte organikus egységbe olvadó belső koherenciának köszönhető. A gazdagon illusztrált lapokat monokróm vagy polikróm színezéssel nyomja papírra Gross Arnold, hogy azután kézzel igazítsa ki a színezést. Ezt a technikát a nagy elődök közül William Blake alkalmazta.

Gross Arnold: Kertvége játékai, 1988
színes rézkarc

 

Ágh István: Virágosat álmodtam

Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó-
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.

*

Tematikailag művei kilenc kategóriába sorolhatók: tájképek, fák, virágok, kertek, városképek, műtermek, művészet, emléklapok és az ún. klasszikus kompozíciók, ahová a legismertebb, legnépszerűbb, immár szinte klasszikussá vált rézkarcok tartoznak. A tájképek és a fák a rembrandti hagyományt folytatják. A rezzenéstelen, örök békét sugárzó tájban azonban elő-előtűnnek a leheletfinom tündéralakok; hol az égen, hol a távoli messzeségben. Gross Arnold fái szinte meditációs képeknek nevezhetők. Időn és evilágon túli bölcsesség szunnyad ezeréves kéregráncaik között. A virágok már pajkos lányokká alakulnak át, s ezzel kezdetét veszi a Gross Arnold-féle tündérvilág. A kertek átmenetet képeznek a természet alkotta és az ember szelídítette világ között. Beengedik a természetet, de ez már az emberek rendezett világa. Ezenfelül szimbolikus értékkel bírnak, elég csak az Édenkertre vagy a tiltott-titkos kertekre gondolni. A városképek egyszerre mutatják be ismert és elképzelt utcáinkat, múltunk tereit, jelenünk házait és jövőnk sugárútjait. Olyanok ezek a lapok, mint az egymásra exponált film vagy a kirakatüvegben látszó tükörkép, amelyben feltűnik civilizált környezetünk, de önmagunk képe, sőt jól elrejtve a mester önarcképe is. A műtermek mélyebb, intimebb zugait általában lilás homály fedi, s ezekben az enteriőrökben néhány pillanatra megáll az idő. A művészetről szóló lapok a nagy elődök tablói mellett bemutatnak mindennemű művészlelket, a csepűrágótól Michelangelóig. Az emléklapok nagyon fontosak Gross Arnold életművében. Ezekkel állít emléket szeretteinek, például édesanyjának vagy Kondor Bélának és a régmúlt idők nagyjainak, Jan van Eycknek, Andersennek és Bachnak. Nem véletlen e három személy kiválasztása. Festőileg nagy hatással volt Gross Arnoldra Van Eyck. Az ő képeinek hátterében fedezhető fel az az aprólékosan kimunkált, gazdag miniatűrvilág, amely Gross Arnold képeit teljes egészében borítja. A fantázia világába kalauzol Andersen, és Gross Arnold rézkarcai is meseszerűek, de olyan tisztán és fennkölten szólnak hozzánk, mint Bach zenéje. A klasszikus kompozíciók közül a legismertebb a Beszélgetések a barátságról, amely már témájánál fogva is egyik legjelentősebb műve. Főként tájképeiben, de egyéb műveiben is hű marad a természethez. Az utóbbi időkben színpompás ásványokat gyűjt, amelyek nagy hatással vannak rézkarcai színezésére is. Gross Arnold ars poeticája, hogy annyi baj, gond, bánat és szörnyűség vesz körül minket a világban, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni. Szerinte a művészet arra való, hogy felmutassa a szépet, a maradandó emberi értékeket, ezáltal könnyítve lelkünkön, és remélhetőleg jobb emberré téve bennünket.

Sinóros Szabó Katalin
artportal.hu

 

Gross Arnold: Művésztelep, 1964
rézkarc

 

Gross Arnold: Római házak, 1965

„Sokáig De Sica volt A rendező számomra. Egyszer, később életben is láttam. Közel a Római Magyar Akadémiához, ahol laktam, filmet forgattak. Ott állt De Sica egy romos ház tetején. Állt, és tölcsér alakú hangszóróba ordítozott. A színészei lent szaladgáltak a téren. Már itthon, emlékezetből elkészül az élmény – rézbe karcolva. Senki sem áll rajta tölcsérrel a háztetőn, a bálvány nem karcolható rézbe.” (Gross Arnold)

Varázsige: a mozgás (Bársony Éva)
Filmvilág folyóirat 1980/03 32-34. old.

Forrás: Gross Arnold Galéria Kávézó
(https://www.facebook.com/GrossArnoldGaleria/)

*

„Gross Arnold megformálja mindannak a szépségét, amiről azt hisszük, hogy szóra sem érdemes, ami pedig kimondva kimondatlanul mindannyiunk számára egyszeri és megismételhetetlen. Lerajzolja mindazt, amit a gépiessé vált, hajszolt világunkban nagy erők el akarnak takarni, le akarnak tagadni, hogy minden hétköznapian szükséges erőfeszítésünk és igyekezetünk mellett az embernek természetesen kell a nyugalom, a szépség, a szeretet.”

Dr. Kovrig Nagy Ádám muzeológus

*

„Gross kiváló forma- és egyensúly érzéke, rafinált színkultúrája érvényesül a biztos, ám leheletkönnyű kézzel rézlemezre karcolt vonalakban éppúgy, mint a puhán egymásba omló szivárványos színekben. A teremtett világba szervesen illeszkedő, annak törvényeit tisztelő emberi tevékenység produktumait is átlényegítő harmónia árad e művekből. Ha kellő figyelemmel szemléljük e lapokat, lassanként oldódnak a napi gondok, bosszankodások során ránk rakódott feszültség, és talán mi is megtanuljuk derűsebben látni a világot.”

Dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész

 

Gross Arnold: Játék-vonat
rézkarc, 6.5 x 13.5 cm

 

Hová tűntek a mozdonyok?

 

Pintyek és vonatok között érzi jól magát. Gross Arnold Kossuth-díjas festő és grafikus nyolcvanévesen is nyughatatlan. Bár sokfelé járt a világban, legszebb emlékei mégis erdélyi gyerekkorához kötődnek. Csodás alkotásain édenkertek, apró manók, picinyke madarak, megannyi felfedezni való részlet tárul elénk. Nekünk a művész ezúttal régi fotográfiákat mutatott.

Gyerekkor

Együtt a család… Édesapám festőművész volt, édesanyám a háztartást vezette. Sokáig a Kolozsvárhoz közeli Tordán laktunk, emlékeimben ma is őrzöm a vadszőlővel befuttatott verandás házat. Szerény körülmények között, de jól éltünk. Apám műtermében kisebbfajta művészeti iskola szerveződött, hat-nyolc növendék mindig volt ott, én is közéjük keveredtem.
Gyakran jártuk a vidéket a Tordától tíz-húsz kilométeres körzetben. Kiültünk a fűbe, rajzoltunk, festettünk. Ezek voltak az első alkotásaim, sajnos nem maradtak fenn. Aztán 1940-ben elköltöztünk Nagyváradra, majd 1947-ben átszöktem a zöldhatáron és Budapesten kezdtem el fiatalkori életem – de az már egy másik történet.

A (…) fotó tordai otthonunkban készült: a szülők óvó pillantásai közepette Tivadar bátyámmal ülünk egy hajlított gyerekbútorban. Képzelje, ez az ősrégi darab még ma is megvan, nemrég láttam egy ismert tordai családnál. (…)

 

Portré

Hogy milyen reményekkel néztek a jövőbe az ötvenes évek elején, amikor ez a fénykép készült rólam?… Még nem láthattam, hogy le fogják bontani az idealista értelemben vett szakmai tudást, úgy, hogy írmagja sem maradj annak, ami a magyar képzőművészeti kultúrában a folytonosságra emlékeztetne.

Nekem a Képzőművészeti Főiskolán még zseniális tanáraim voltak, hogy csak Konecsni György, Koffán Károly, Hincz Gyula és Kádár György nevét említsem. Mára minden gyökeresen és visszafordíthatatlanul megváltozott. Én sem leszek már olyan fiatal, mint ezen a felvételen. De nem is akarok, jó nekem úgy is, ahogy most nézek ki…

Grúziában

A fénykép hátoldalára ezt írtam: „Ez az utolsó rólam készült felvétel Grúziában, 1957 karácsonyán.” Egy magyar képzőművész csoporttal jártam ott. Festőket, szobrászokat, grafikusokat vittek ki repülővel, voltunk vagy tizenöten. Megnéztük Leningrádot, Moszkvát (természetesen láttuk Sztálint és Lenint együtt a „tepsiben”), majd elvittek bennünket Grúziába, ahol megmutatták Sztálin szülőházát is. Egyik este operába mentünk, grúz táncművészek fellépését néztük meg. Grúzia fővárosa, Tbiliszi egyik negyede engem az óbudai tájra emlékeztetett, leültem hát a parkban és lerajzoltam az elém táruló látványt. S itt született meg életem legnagyobb rézkarca! Erről a félméternyi művemről még soha nem készült reprodukció…

Vonatszerelem

Mindig vonzódtam a vonatokhoz. Amikor átszöktem Magyarországra, sokáig sóvárogva néztem utánuk, ahogy útnak indultak Nagyvárad felé, ahol a szüleim éltek. Csak kilenc-tíz kilométer a határtól, de én nem mertem hazamenni, útlevelem sem volt. S féltem, hogy felelősségre vonnak, mint szökevényt. Egyszer egy negyvenfős képzőművész csoporttal Bulgáriába utaztam, szüleim Nagyváradon felszálltak a vonatra: kilenc év után(!) ott találkoztunk újra…
Amikor Albertfalván laktam, kijártam az állomásra mozdonyokat csodálni. Adtam pár forintot a vasutasnak, aki felengedett a mozdonyra, máskor meg segítettem neki a rakomány kilapátolásában. Egyszer lefényképeztek a kedvenc gőzösömmel, amint ezen a fotón látható. Nem véletlen tehát, hogy kicsi terepasztalt építettem a lakásomban. És kortársaimat is sikerült megfertőznöm: Kondor Béla szívesen játszott nálam, Pilinszky János pedig csak nézte. Egyébként Kondornak is volt kisvasútja, s repülőmodelleket faragott fából.

 

Borzák Tibor
2009. június 02
szabadfold.hu

 

 

Játékfilm – Portréfilm Gross Arnold grafikusművészről

 

BIOGRÁFIA

1929. nov. 25.-én született Tordán, (Turda, RO) Erdélyben. Édesapja Tordai Gross Károly, ismert szentkép- és tájképfestő, rajztanár; édesanyja Kovrig Ilona. Édesapjával és bátyjával, Gross Tivadarral gyakran járták a természetet, a Tordai-hasadék és környékén akvarelleket és rajzokat készítettek és festettek közösen. Édesapja tanította fiait a mesterség alapjaira, és arra, hogy “nem baj, ha valami szép”.

1940-ben a család a Nagyváradra költözött.

Iskoláit Tordán és Nagyváradon járta.

1947. aug. 11.-én 17 évesen, a zöldhatáron gyalog szökik át Magyarországra.

Még ebben az évben, érettségi nélkül, rendkívüli hallgatóként, a bemutatott rajzai, akvarelljei alapján fölvették az Iparművészeti Főiskolára, ahol Kádár György és Hincz Gyula voltak a mesterei.

1948. Édesapja, bátyja, kolozsvári és tordai művészek társaságában részt vesz műveivel az „Expoziţia artiştilor progresişti. Haladó művészek kiállítása.” című csoportos kiállításon, Tordán.

1949-ben a grafikai tanszék átkerült a Képzőművészeti Főiskolára, itt Konecsni György, Koffán Károly voltak emlékezetes tanárai. Mesterei mellett nagy hatással volt rá barátja, Kondor Béla, valamint Szabó Vladimir.

1953-ban a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán jutott el a diplomáig.

1955. Munkácsy-díj, a Kilátás a szigligeti várdombról c. képért.

1958. a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Ex Libris pályázatának 1. díja.

1966. a Krakkói Grafikai Biennále első díjasa.

1967. a Miskolci Grafikai Biennálé 2. díja.

1967. Munkácsy-díj.

1968. újabb első díj a Krakkói Grafikai Biennálén.

1969. Pest-budai történetek c. nagyméretű olajkép debütál az újonnan fölépült Duna Intercontinental Szálloda cukrászdájában.

– számos magyarországi és külföldi kiállításon mutatta be munkáit:
Fényes Adolf Terem (1956, Bálint Endre nyitotta meg), Mednyánszky Terem (1964), Dürer Terem (megnyitotta: Kondor Béla,1970)

– önálló külföldi kiállításai közül nagyobb anyaggal szerepelt:
Szófia (1955), London (1956, 1972), Róma (Il Torcelliere Galéria 1965), Tokió (1966, 1967), Amszterdam (1968, 1969), Trieszt (1970), Helsinki (1971, 1982, 1988), Brüsszel (1971), Bergen (Norvégia, 1971), Hamburg, Köln, Los Angeles (1975), Athén, Bécs, Sao Paolo (1967), Újdelhi (1968), Kolozsvár (1992); (Nagyvárad 2006) némelyik városba többször is meghívták. Közös kiállításokkal pedig még ennél is több helyre jutottak el művei. Pl. Wittenben Chagall- Dali- Gross közös kiállítás volt. Rendszeresen állít ki közösen Gajzágó Sándor festő és rézmetsző művésszel. Magyarországon a fővároson kívül is számtalan kiállításon szerepelt vidéken, “hivatalos” kiállítótermekben, művelődési házakban és magángalériákban, sőt kávéházakban, mozikban is. Kiállításain, ha csak lehet, kirakja játékait, ásványait, de madárkákat is, szenvedélye relikviáit.

Illusztrációi megjelentek:

Gergely Ágnes: Glogovácz és a holdkórosok (Magvető Kiadó, Bp.)

E.T.A. Hoffmann: MURR KANDÚR életszemlélete, valamint Johannes Kreisler karmester töredékes életrajza. (Európa Könyvkiadó, Bp.)

1967. Goda Gábor: Volt egyszer egy család (Magvető kiadó, Bp.)

1979. Adamis Anna: Versek és képek (Corvina Kiadó, Bp.)

1973-ban a Corvina Kiadó két kiadásban is megjelentette 12 lapos mappáját Körner Éva előszavával

1979-ben ugyancsak a Corvina Kiadó kiadásában Adamis Anna dalszövegeivel jelent meg a „Versek és képek” című album

1980. a Magyar TV bemutatja portréfilmjét Gross Arnoldról; rendező: Sós Mária, operatőr: Márk Iván

1985-ben a Móra Kiadónál „Gross Arnold Emlékkönyv” címen jelent meg grafikáival, miniatűr tárgyakkal berendezett enteriőr fotókkal ― fotó Szelényi Károly ― a századforduló emlékkönyv-verseinek válogatása

1987. Érdemes Művész elismerés

1993. a Dunakönyv Kiadó Gross Albumot jelentetett meg Sinóros Szabó Katalin szerkesztésében és előszavával, két kiadás

1993. MSZOSZ-díj

1995. Kossuth-díj

1996. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai sorába választja; akadémiai székfoglaló kiállítását Budapesten az Iparművészeti Múzeumban 18000 regisztrált látogató tekinti meg

2008. Több mint száz művét bemutató albuma jelenik meg a saját kiadásában

Príma Díj

2009. Pro Urbe Budapest Díj

2009. Torda város díszpolgárává választják,

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola főépületének nagytermét Gross Arnoldról nevezik el

2014. A Nemzet Művészei közé választják.

2014. Megnyílik saját galériája és kávéháza a Budapesten, ARNOLDO néven.

2015. január 22-én hunyt el Budapesten.

Forrás: Kovrig Nagy Ádám, Keszeg Vilmos, www. artportal.hu, wikipédia,

 

ARNOLDO
Galéria és Kávézó:
https://www.grossarnold.com/gross-arnoldrol

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1133 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva