Csillag Endre : A „festmény”

 

Házunk puritán, kívül, belül fehérre meszelt vályogfalán belül semmilyen díszítmény, festmény sem mórikálta, kínálgatta magát. Bezzeg a vékony repedések hálózta mindenféle alakzatokat öltött a képzeletemben.
Különösen szerettem nézni a mestergerenda és a folyófák által megosztott mennyezetet, amiről néha pókok ejtőernyőztek lefelé, versenyezve a légyfogó ragacsos szalagjával, melyikőjük fog meg több legyet. Mindig a légyfogó győzött.
A petróleumlámpa sárgás, gyenge fénye, amit a sárgaréz színű hátlap okozott, nem sok részletre világított rá, különösen a távolabbi sarkokban.
A búbos kemencés, utcai nagyszobában, amit nappal három apró, négyes osztású ablakszem világított meg úgy, hogy keletről reggel, délről kora délelőtt világított be a Nap.
A szoba nyugati falán, a kettős ágy fölött, középen – 60×45 cm-es keretben -, jó szüleim esküvői képe nézte komoly, jövőbe látó tekintettel, mi történik a nagyvilágban. Most az én hátamat fürkészik. Talán olvassák is, amit írok róluk.
Mint később megtudtam, anyám apacs galléros képe lánykorából, apám nyakkendős, zakós, bajuszos, kis alakú portréja szintén korábbról, házasságuk előttről származott. A korabeli fényképész az akkori falusi/vidéki technikai eszközökkel, komoly „művészi” bravúrt hajtott végre, hogy grafikai módszerekkel élethűséget varázsoljon a sokszoros nagyításba, amivel szüleim – a korabeli zsánernek megfelelően -, egymás mellé kerültek, mintha szolidan összebújtak volna.
A pitvarban értelemszerűen semmi sem volt a fehér falakon, kivéve a lámpából és a szabad kéményből származó korom kimondott privilégiumát, amin csupán a kátrányszerű fekete lével osztozott, esőzések alkalmával.
A művészi összhatás tekintetében a kamara vezetett, mert a benyíló ajtóval szemben, a falon ott díszlett a máig ismeretlen eredetű „festmény”, ami természetesen csupán egy reprodukció volt, és ami idillikus környezetben ábrázolt egy feltehetőleg holland „ihletésű” szélmalmot.
Ez a kép hosszú ideig rejtegetett egy számomra kedves titkot, ami a napokban került napvilágra.

Először azt reméltem, a repró egy ismert, hazai szélmalmot ábrázol, vagy valami elismert, huszadik század eleji vagy korábbi művész munkájának másolata.
Hát, nem. Hiába kutattam az interneten, a hat-hétszáz egykori szélmalom közül egyik sem lehetett ilyen. Ennek az oka magán a képen látható. A zsuppszalmás vagy netán nádas fedésű ház nem tipikusan magyar építmény. A felénk közeledő asszonyság feje úgy van bekötve, ahogy a magyaroké aligha, és a lábán, uram bocsá’, hollandus faklumpa sárgállik. Vagyis az anyám festménye holland tájat ábrázol, szélmalommal, ügyködő szélmolnárral, nyári fellegekkel.
Mindez nem a titok. Ez most következik.
Anyám még nem töltötte be huszadik életévét, amikor valamilyen színes lapból kivágta, megcsonkítva balról ezt a képet, és egy megfelelő méretű kartonnal üvegezett keretbe szegezte, foglalta az így kialakult „festményt”. Azonban a mostanra megsárgult, megbarnult kartonra a következőt írta:

„1931 Június 4. Biharnagybajom”

Mindez alá pedig teljes nevének kezdőbetűi kerültek egymásra, áthatással, iniciálészerűen. Ezt mutatja a második kép, alig olvashatóan.
Miért éppen Bajom, azt már soha nem fogom megtudni, ám kézírását felismerem.

Legutóbbi módosítás: 2024.02.07. @ 08:11 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Csillag Endre 194 Írás
Amatőr módon írogató nyugdíjas vagyok. Követek el verset is, de igazán a kisprózában érzem jól magam.