Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
December 31.
H.Pulai Éva, 2016. december 31., szombat, 13:59

"Adjon Isten békét, kedvet / Asszonyoknak, embereknek, / Sok örömet mindenkinek, / Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet." (Ady Endre)

 

 

 

 

 

Rakovszky Zsuzsa:

Dal az időről

 

Fésű földben, karóra víz alatt,

madártetem a hóban…

Száz év előtti karácsonyi lap

a bombatalálat érte fiókban.

Fényképcsomag: aki már nincs sehol,

vízparton áll, gyerek fölé hajol,

sötét haja lobog a nyári szélben.

Szilánkok egy ház romjai alól,

amely leégett az idő tüzében.

 

Fakó zseblámpafény erőlködik,

hogy kimentsen az éjből valamit.

Kölcsön-létre lobbantsa, ami nincs.

A múlt kihamvadt évtizedeit

villantaná törött tükördarab.

Ahogy a kő fölött beforr a hab,

ahogy a gyűrű szétfut a hangtalan vizen –

a végén ránctalan nemlét marad,

mintha sosem lett volna semmi sem.

 

 

 

Tompa Mihály:

Búcsú az ó évtől

 

Hogy már egyszer valahára

Neked is végbucsút mondunk!

Elmehetsz Isten hirével,

Nincs egymással semmi dolgunk!

Sok csinyt tettél, szökve mégy el,

Meg sem várva a viradtát,

Csak condráid hagyva rajtunk:

Emléked, - s az ócska naptárt.

 

A tavasz szép volt te benned:

Felszökkent a bunda ára;

A rózsának ajka éjjel

Ráfagyott a violára;

Annyi volt a sánta gólya,

Ki elhullt a sima jégen!

A sirásó- meg a papnak

Nem volt annyi pénze régen.

 

Nyárban, a harmat hiányát

Dérrel pótlá Árva, Zólyom;

Mózes nélkül, száraz lábbal

Jártunk tengeren, folyókon;

Kiment az eső divatból,

S fútt a szél két hétig néha,

Igaz, nem lett búza s áldás:

De lett üszög és - poéta.

 

A gyümölcs-szedés bajától,

Őszre megmentett a hernyó;

A regényes cserebogár

Ette azt is, ami nem jó;

Vig szüret volt, kádra szürtük.

Annyi volt a drága lőre, -

Hej csak téged, aki adtad,

Tarthatnálak jól belőle!

 

S az év végre megbolondúlt,

Vénségére lett szerelmes:

Hó s fagy kellett volna, s a tél

Vala nyájas engedelmes.

Az elkinzott földnek akkor

Hozott nyiló szép virágot; -

Rámosolyghatsz az emberre,

Ha elébb jól pofon vágod!

 

És a bölcsre rosz idő járt,

Ott veszett a könyv a polcon,

Ritkán jött egy jámbor lélek,

Kinek egyet oda sózzon;

Folt hátán folt a kabátja,

De ő azért elél hóltig;

Hirrel gyujt be a kályhába,

S dicsőséggel takaródzik.

 

A bolondot a szerencse

Elfogadta gyámfiának;

Szemérmesnek szeme koppant,

A henyének szakja támadt.

S hány szegénynek a fejét nem

Törte bé a szent igazság!

Megengedvén, hogy ha tetszik,

Tűröm-fűvel borogassák.

 

S mint a gyermek süvegével

Üldöz és fog tarka lepkét:

Sok embernél, a reményre

Történt a vadászat ekkép, -

S a fogottat elbocsátá,

Más után mohón szaladva...

S annyi haszna van belőle:

Hogy rongyos lett a kalapja.

 

No de semmi! itt az új év,

Jobb lesz tán ez? Majd megválik!

Nincs mit válogatni bennök,

Egyik olyan, mint a másik:

Új nevével hoz fejünkre

Régi küzdést, régi gondot;

S kiknek mindig, minden jól van:

Azok a bölcsek s bolondok!

 

(1853. december 31.)

 

 

 

Csokonai Vitéz Mihály: Új esztendei gondolatok

1798

 

Óh idő, futós idő!

Esztendeink sasszárnyadon repűlnek;

Vissza hozzánk egy se jő,

Mind a setét kaósz ölébe dűlnek.

 

Óh idő, te egy egész!

Nincsen neked sem kezdeted, se véged;

És csupán a véges ész

Szabdalt fel apró részeidre téged.

 

 

 

Téged szűlt-é a világ?

Vagy a világot is te szűlted éppen?

Mert ha csak nincs napvilág,

Nem mérhetünk időt mi semmiképpen.

 

Hátha tőled, óh idő!

Te aki mindenünket öszverontod,

A nap is holtszénre fő?

És láncodat magad zavarba bontod?

 

Mert, ihol lám, mindenek,

Bár bírtanak szépséggel és erővel,

Változást szenvedtenek,

Vagy semmiségbe mentek ők idővel.

 

Lám az ég forgása is

Idővel újabb változásba lészen,

Lám a csillagokba is

Ki most derűl, ki béborúl egészen.

 

Hát de mennyit szenvedett

Már ekkorig főldünknek állapatja,

Hogyha a feldűlyedett

Tenger, vagy Etna lángja szántogatja?

 

Sok faluk határain

Ma delfinek cicáznak a vizekben,

S a csigáknak házain

Most zergenyáj ugrándoz az hegyekben.

 

Sok merőfőld már sziget,

Sok vőlgyek a nagy bércekig dagadtak,

És ahol hegy volt s liget,

Fenéktelen sós tengerek fakadtak.

 

Így teszel te, óh idő!

A nemzetek forgó enyészetével:

Most az egyik nagyra nő,

S a másik elmúlik saját nevével.

 

A vitézlő Pártusok

Régólta szolgaság alá kerűltek:

S a bozontos Gallusok

Ma már a hérósok sorába űltek.

 

Már ma ökrök szántanak,

Hol Trója, a világ csudája állott:

És ahol szántottanak,

Most London, a világ csudája áll ott.

 

Óh, ha a nagy nemzetek

Sorsán hatalmad így előmutattad:

Hát mi, gyarló szerzetek,

Mit várhatunk - mit várhatunk miattad?

 

Gyermek-, ifjú-, vén-korunk,

A bú, öröm s a jó, gonosz szerencse,

Ép, beteg voltunk, s torunk

Kezedbe van, hogy jöttödet jelentse.

 

Futsz te, nem vársz senkit is,

Gyakorta sok hosszú reményt ledúlál.

Ím, te, míg ezt mondtam is,

Öt-hat parányi perceken kimúlál.

 

 

 

Nem lehet jelenvaló,

Csak múlt a jövendő pont lehet tebenned;

És miként a puszta szó

Repten-repűl, úgy kell veszőbe menned.

 

Így repűlt el tőlem is

Sok kedves esztendőm sebes-haladva;

S meglehet, hogy nékem is

A véghatár ma is ki lészen adva.

 

Úgyse volnék már gyerek;

Négyszer hat esztendőt eléldegéltem,

S eszerént az emberek

Szűk életének harmadáig éltem.

 

Vajha már - ha több nem is -

Mindegyik esztendőre jutna benne

Egy - csak egy órácska is,

Amely az érdem oszlopára menne.

 

Kész vagyok meghalni - kész,

Csak ezt tegyék síromnak a kövére:

ÚTAS! ITT FEKSZIK VITÉZ.

EGY NAP XXIV ÓRA: ENNYIT ÉRE. –

 

Ámde hogyha oly nemes

Szép tettek életembe nem tetéznek,

Hogy halála érdemes

Légyen dicsőitésre még Vitéznek:

 

Semmi, csak te, óh Lilim!

Te, akiért az életet szerettem,

Csak te légy, Lillám, enyím:

Mindég fogom becsűlni, hogy születtem.

 

És mivelhogy a napok

Elseprik a legédesebb időket:

Míg az ifjú hónapok

Virítnak, el ne is veszessük őket.

 

Elfut a nyájas tavasz,

A bársonyos hajnalra gyászköd árad,

A kinyílt jácint elasz,

A rózsaszál egy délbe is kiszárad:

 

Így az ifjúság maga

Majd elrepűl vidor tekintetedről,

És az Ámor csillaga

Eltűnik ám kacsingató szemedről.

 

Akkor, ah! rózsáid is

Nem fognak úgy kis ajkadon nevetni,

Akkor érző szíved is,

Ah, nem tud úgy örűlni és szeretni.

 

Én is akkor csak hideg

Vérrel barátkozom, hideg Lilimmal,

Úgy napolván, mint rideg

Vén pelikán, ifjú daljaimmal.

 

Míg tehát az lenne még,

A szép időt, óh Lilla! meg ne vessük.

Míg az élet lángja ég,

Egymást viszontöröm között szeressük.

 

És ha semmi érdemem

Nem fog fejemre zőld babért tetetni,

Semmi sem! mind semmi sem!

Csak hogy te, Lilla! meg ne szűnj szeretni.

 

Híremet s nagy voltomat

Ne trombitálják messzi tartományok,

Más ne tudja síromat:

Te hints virágot arra s a leányok.

  

 

I. Szent Szilveszter volt a 33. pápa, az ő pontifikátusa alatt zajlott a híres I. niceai zsinat 325-ben, bár ő maga nem vett részt rajta, nem is ő hívta össze, hanem Nagy Konstantin. Pápaságának fontos jellemzője még, hogy az ő uralkodása idején az elődje, Melkiádész idején megszűnt egyházüldözést követően éppen ekkor bontakozott ki látványosan az egyházi élet: új épületek, templomok épültek (például a Lateráni Szent János-bazilika), új szokásokat és egyházfegyelmet vezetett be. Az ő nevéhez főződik például a hét napjainak megszámozása a pogány nevek helyett (ún. feriák, a latin nyelvű zsolozsma most is ezt használja), a szerdai, pénteki és szombati böjt. Nem csak a vasárnap, hanem a csütörtök is ünnepnap volt (az eukarisztia alapításának és a mennybemenetelnek az emlékére). A papok és a diakónusok számára előírta a colobium viselését.

 

Nem főződnek a nevéhez nagy egyházpolitikai megvalósítások. Inkább az óvatos okosság jellemezte lépéseit, hiszen a császári és az egyházi hatalom viszonyának kérdése kényes volt. Életéről keveset tudunk, Caesareai Euszebiosz Konstantin-életrajzából ismerjük valamennyire. Rómában született, és az említett Melkiádesz pápa idején már magas rangú, elismert egyházi vezető volt, aki belelátott a pápa politikai ügyeibe. Amikor 314-ben megválasztották, Nagy Konstantin császárral már jó kapcsolata volt, és ezt fenn is tartotta.  A hagyomány szerint kigyógyította őt a leprából. A császár ezután olyan hálás volt a pápának, hogy felvette a keresztséget. Noha a hagyomány a keresztelést is Szilveszternek tulajdonítja, ez történelmileg vitatott tény.

 

Szilvesztert már közvetlenül halála után hitvallóként tisztelték, mert a keresztényüldözés utolsó éveiben többször is tanúságot tett Krisztus mellett. Az 5. századtól ünnepét is megülték.

 

Legendája szerint egyszer pogány papok jöttek Konstantinhoz, és panaszolták, hogy mióta a császár megkeresztelkedett, megjelent egy barlangban egy hatalmas sárkány, és naponta több embert fal föl. Konstantin értesítette a pápát, aki megígérte, hogy ártalmatlanná teszi a sárkányt. Miközben Szilveszter imádkozott, megjelent neki Szent Péter, és fölszólította, hogy félelem nélkül ereszkedjen le két papjával együtt a barlangba, s Jézus Krisztus nevében kötözzék meg a sárkányt, majd a kereszt jelével pecsételjék le a barlangot. Szilveszter így tett. Mikor indultak vissza, a folyosón belebotlottak két holttestbe: két varázsló lopakodott utánuk kíváncsian, de a vadállat mérges lehelete megölte őket. Szilveszter mindkettőjüket talpra állította, és együtt jöttek föl a várakozó emberekhez. Nem csoda, hogy ezután az emberek seregestül kérték a keresztséget.

 

 

Balla Zsófia: Kései lista

 

Kedves Angyal vagy Mikulás, ne haragudj,

hogy ostromollak: évkezdetre már

minden veszett ég és jég és hadügy

megint zsák száját megoldó kezedre vár.

 

Hozz viaszt szivembe, de előbb hozz szivet.

Túlfizetve csöpögjön minden számla.

Súgj és ültess cigány szókat a számba.

Szabad kegyelmet adj, és nem kinőtt időt,

melyben Mozart csupán szünet.

Angyalom, Mikulás, kérlek hozzál nekem

hébe-hóba nem-remélt utazást, csalóka lázt,

apát, anyát, s ha árnyuk arculütöget,

’55-ből pirosgipsz cukorsüveget.

 

Húzd ki a tüskét.

Fogd le az orvvadászt.

Olyat nem kérek, ami nincs.

 

De álom: van. Hozz belőle, ha tudsz.

Szerelmem ne fogyjon, mint lépcsőn fel, a szusz.

S szilveszterig rendezd a könyvtárt, fáin könyveket:

le-föl szállni a létrán, mondd, mi az neked?

 

Add vissza régi barátaimat.

Ha megváltoztak, tedd, hogy ne szenvedjek ettől.

Égen úsztass. S ha szánkód megreked,

válassz két szárnyat az én készletemből.

 

 

Szilveszter – A Gergely-naptár utolsó napja.

 

A szilveszteri szokások ma városon és falun egyaránt a hangos, vidám évbúcsúztatást jelentik. Mikor trombitával, petárdákkal búcsúztatják az óesztendőt, nem gondolnak arra, hogy milyen ősi gonoszűző, bőségvarázsló mágikus eljárásoknak az emlékei élnek ezekben a szokásokban is. Valaha ezen a napon pisztolylövésekkel és harangok hallatásával üldözték el a démonokat és a gonosz szellemeket. A hit szerint a rosszat még az új év kezdete előtt el kellett üldözni.

 

Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett; az ázsiai rokon népeknél – szinte napjainkig – tavaszi vagy őszi évkezdést találunk. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre való vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. A IX. századi arab, perzsa források azt írták a magyarokról, hogy a fővel és termékenységgel együtt vándoroltak. Ibn Ruszta, arabul író lexikográfus 930 körül ezt írta a magyarokról; „Amikor eljönnek a téli hónapok, mindegyikőjök ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyhez éppen közelebb van, s ott marad télire, és halászik benne. A téli tartózkodás itt alkalmasabb nekik.”

 

Az új hazába való költözés után is fennmaradt a szállásváltó legeltetés. László és Kálmán király törvényei, XII. századi leírások is említik még ezt. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, „európai” ünnepekké váltak.

A télközépre eső, karácsonyi, újévi (nagyjából a téli napfordulónak megfelelő) évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el.

 

Magyarországon a XVI. századig karácsonykor kezdődött az év. A polgári életben azonban a középkorban sem merült feledésbe a régi római január elsejei évkezdés. Galeotto Marzio történetíró pl. Mátyás király udvaráról szólva megjegyezte, hogy január elsején a magyarok sztrénát, azaz ajándékokat osztogatnak, hogy jól kezdődjék az év.

 

A XVI. század elején is – még a naptárreform előtt – január elsején volt az újévi ajándékosztás. Az udvari számadáskönyvek leírják, hogy mennyi pénzt kaptak ekkor az éneklő iskolások, a szakácsok, katonák, zenészek (például a citerás a kutyával) és a különféle mesteremberek.

 

Amikor azután a hivatalos évkezdés napja is január elseje lett, az újévi szokások részben átkerültek erre a napra, máshol azonban a karácsonyi ünnepen is megmaradtak. Így azóta is karácsonykor is és újévkor is szoktak az elkövetkező év időjárására jósolni, ajándékot osztani, kellemes ünnepeket kívánni. (Kiskarácsony, nagykarácsony napja.)

 

 

Gömöry György: Éjjel

 

Az ajtó két fogasán őrt áll egy sötét talár

meg egy világos esőkabát. Mint minden más,

ők is a szimbólumok számát szaporítják.

Az asztalon egy skarlátszínű gyertya

a lángra vár, mely perzselné kanócát.

Könyvek, képek, s egy hajdan mágikus

kristály. A színe kék. Ma már a por lepi.

A fűtőtest zümmögve búg, akárcsak

egy mélytengeri kagyló az elhagyott lakásban.

 

És Márta vár a falrahulló fénytorony ablakán.

Néha még emléke felkong bennem, mint a köd

mögött egy ismerős harang. Milyen hiába már.

Most félálomban Pestre gondolok, ahol

Szilveszter-este álmos, nagy pelyhekben hull a hó -

s a függöny észrevétlen lassúsággal összemegy.

 

Az évkezdő újévi szokások nálunk éppúgy, mint más népeknél, főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban – így az év kezdetén – végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését. Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során újra megismétlődik. Ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeznek csupa kellemes dolgot cselekedni: vidáman, rakott asztal mellett, baráti társaságban lépnek az újévbe, minden jót kívánnak egymásnak.

 

E szándékos, mágikus célú cselekedetek mellett igyekeznek jósolni a „véletlenből” is. Már a XVIII. században megjegyzi a tudós Bod Péter, hogy újévkor hagymakalendáriumokat készítenek, melyekből az év tizenkét hónapjának időjárására jósolnak. Például tizenkét gerezd fokhagymába sót tesznek. Minden gerezd egy hónapnak felel meg. Amelyik gerezdben reggelre nedves lesz a só, az a hónap is nedves lesz, sok eső vagy hó esik majd.

 

A jósló szokások közé tartozik a szilveszteri ólomöntés, a lányok pedig mindenféle mágikus praktikával azt igyekeznek megtudni, ki lesz a férjük.

 

Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. Néha epikus eredetmondákat is főznek e szokáshoz.

Különösen éjfélkor van fontos szerepe a zajkeltésnek, melyet neveznek kongózásnak, csergetésnek, pergőzésnek, nyájfordításnak.

 

A szilveszteri gonoszűző zajcsapás Erdély falvaiban is szokás volt. Magyarlapádon a serdülő fiúk kolompokkal, csengőkkel, ostorokkal, bádogdarabokkal lármáztak az éjféli harangszókor. Kicserélték az utcakapukat, a patakon át pallóként rakták, a lányos házak tetejére szalmaköteget vittek, hogy azzal jelezzék az eladó lányt. Almásmálon, szolnok-dobokai községben éjfélkor lövöldöztek, tülköltek. Hajdúdorogon a pásztorfiúk kongatással kergették az óesztendőt. Az udvarokban engedélykérés után a dudás fújta az „Óh szép Jézus...” kezdető éneket, mialatt a többiek karikás ostorral pattogtatva, csengővel, kolomppal és egyéb lármázó eszközökkel szaladgáltak. A háziaktól pénzt vagy kalácsot kaptak.

A kongózáshoz, zajcsapáshoz tartozott a gulyafordítás is, például Hajdúdorogon. Engedélyt kértek: „Megfordíthatjuk a Szent Péter csordáját?” Kongattak, énekeltek. Tréfás versekkel kérték az adományt:

 

Bemennék én tihozzátok,

Ha van jó erős pájinkátok,

De ha nincsen pájinkátok,

Be sem megyek tihozzátok.

(Igmándy 1941: 121)

 

Hajdúhadházon azt kérdezték: „Most jöttem a Hortobágyról, szabad-e megtéríteni a gulyát,” Pergőztek, csergettek, dudáltak. Jutalmul bort, pénzt kaptak (Igmándy 1941: 121). Hajdúszoboszlón a szilveszteri zajcsapáshoz mondai hagyományt főznek: egy török támadás sikeres elhárításának az emlékére tartják. Délután öt óra körül minden pásztor a piacra ment ostorát durrogtatva. A piacon éktelen zajcsapásba kezdtek – kolomppal, dudával, lövöldözéssel. A hagyomány egyik változata szerint a törökök 1660. december 31-i támadása alkalmával az asszonyok összeverték a tepsiket, meghúzták a harangokat, és a nagy zajjal űzték el a törököket. Egy másik eredetmagyarázat szerint a hajdúk török martalócokat üldöztek, és visszatérve köd ereszkedett rájuk; hogy hazataláljanak, az otthon lévők nagy zajt csaptak. Magyarázzák a szokást úgy is, hogy csergetve temetik az óesztendőt. A szokás Hajdúszoboszlón látványos felvonulássá alakult az utóbbi évtizedekben.

 

Az évkezdő hiedelmek között igen makacsul ragaszkodnak a táplálkozás babonáihoz. Hazánkban pl. disznót kell enni, mert az a házba túrja a szerencsét, tilos viszont tyúkot enni, mert az a szerencsét kikaparja. Mágikus erejűnek tartják a jókívánságokat, köszöntő énekeket is, melyekkel házról házra mennek az üdvözlők. Ilyen jókívánságokat minden télközépi ünnepen, karácsony előestéjétől egészen vízkeresztig mondhatnak. Néhány mai újévi népének már a XVI. századi énekeskönyvekben is szerepel.

 

A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak: a szép idő jó termést, a csillagos ég rövid telet ígért. Ha Szilveszter éjszakáján esik az eső, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha egyforma éjszaka és reggel az időjárás, akkor bő termés várható.

 

A szilveszteri időjárásjóslás az aznapi időből történt: „Északi szél hideg, a déli enyhe telet jósol” Bácstopolyán (Borus 1981: 14). „Ha az esztendő utolsó napján szíp, tiszta üdő volt, eszt monták: Szilveszter vígezte jól nekünk az üdőt, várhatunk jövőre boldog újesztendőt!” – tartották Berettyóújfalun (Sándor M. 1976: 223).

 

 

 

Adjon Isten minden jót

 

Adjon Isten minden jót! Olyant, ami sose vót,

A két kezét nagy hit óvja, midőn gyötri legfőbb óra.

Kesergőnek kacagásra forduljon lebiggyedt szája,

A beteg erőre kapjon, két bakarasznyit ugorjon,

Jobb munkához tisztességet, nagyobb kedvet, emberséget,

Minden lánynak jó szeretőt! Ha nem elég egy, hát kettőt!

Pulyákat az asszonyoknak, ameddig nem hervadoznak,

Ordas erkölcs, dölyfös ármány kezesedjen, kezes bárány,

Katonának bodzapuskát, telt kulacsot, hátsó sunkát,

Jó parolát hő tenyérnek, a világnak békességet,

Adjon Isten minden jót, olyant, ami sose vót.

 

(Népköltés)

 

Kodály Zoltán: Újesztendő, vígságszerző

 

 

A néphagyomány és a városi folklór óév-búcsúztató szokásai viszont egyszerűen az év fordulójához kapcsolódnak. Az évkezdet minden népnél bizonyos jelképes elválasztó, szerencse- és bőséghozó praktikákkal jár. Ilyen volt a magyar nép szokása szerint az óévet jelképező szalmabáb földbe temetése, vízbe hajítása (téltemetés), egy öregember-maszkot viselő legénynek játékos kikorbácsolása (!) a faluból (télkiverés), az óév kiharangozása. A bő termést biztosító, gonoszűző szokások közé tartoztak a lármás, álarcos felvonulások, kántálások.(A szilveszter-éji körúti „balhézás” előzményei ezek!) A szilveszteri, helyesebben újévi szerencse-jelképek: a kéményseprő, négylevelű lóhere, patkó, lencse, s főleg a malac szintén régi szokások.”

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium

(részlet)

 

 

 Kassák Lajos: Szilveszter éjjel

 

Egy rongyos ember áll az éjszakában,

Máriára s a kóbor ácsra gondol.

Szűz január puha fészket ágyaz;

Valakit az éjjel holtra csókol.

 

Ó, be jó volna megbékülni máma,

Meghalt Szilveszter és egy gyászos év.

– Bús csavargó fűzd föl ócska csontod,

Távol mezőkről int feléd a rév. –

 

Messze tanyákon fényes csillag ég,

De botló lábam oly szekérre vágyik,

Amelyen az életből kijutnék.

 

Hol halkan ring az alvilági tó,

Egy vén batáron odáig döcögni,

Mert nincs kiút, mert térdig ér a hó.

 

 

Még a hitetlenek is "varázsolnak" valamit ezen a napon

 

„A naphoz, főleg estéjéhez, éjszakájához különösen református vidékeken számos olyan évkezdő hagyomány főződik, amelyeket a katolikusok inkább karácsony böjtjén idéznek föl. Így magyarózdi hiedelem szerint a jószágok emberi nyelven most szólalnak meg. Ruhának nem szabad kötélen kiterítve száradnia, különben fel fogja magát akasztani valamelyik családtag. Evés, ivás, mulatozás sem volt. Mindenki iparkodott a templomba, az otthon maradt öregek pedig a tűzre vigyáztak, hogy ki ne aludjék.

 

Ennek nyilvánvaló oka, hogy a XVII. században a polgári év kezdete Gyümölcsoltó Boldogasszonyról, illetőleg karácsonyról hivatalosan és végérvényesen január első napjához rögződött. Ezt az elkülönülést talán a protestáns pasztoráció is tudatosította.

 

Szilveszter a polgári év utolsó napja, az új esztendőnek pedig vigíliája.”

 

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium

(részlet)

 

Szabó Magda: Szilveszter

 

Ki mindig háttal álltál önmagadnak,

köszöntsd magad,

míg átlendít holt évedből az újba

a pillanat.

 

Ha nem bírja tartani súlyod,

hulltodban ne csodálkozz:

a táncoló mezítelen,

de tükröt tart magához.

 

*

 

Sötétedik. Láss orrodon

tömör illaton át.

Igyál. Ne mard meg az ebet,

ha érzed a fogát.

Hosszú hajuk és pallosuk

usztatják elemek,

gázolj velük a vizeken tovább.

 

Nincs másod, akid megmaradt,

csak önmagad. Veszítsd el.

Mért fonnyasszák homlokod

a születő nyarak?

 

Igyál. Köszöntsd magad felé a bort,

amely ezen az órán átsegít, s figyelj.

A távolban lovak: már tépdesik zablájukat,

jövendő tévedéseid.

 

Miért éppen pezsgővel koccintunk Szilveszter éjszakáján?

 

Szilveszter estéjén és az újév első napján számos szimbolikus jelentőségő tevékenységet végzünk. Ilyen az álarc viselése és a zajkeltés, trombitálás a szerencsétlenség elijesztésére, a hagyományosan meghatározott ételek és italok fogyasztása és a bulizás, szórakozás.

 

Ebbe a sorba illeszkedik a pezsgő ivása is. A ma már a legtöbbek számára megfizethető ital nagyon sokáig csak a leggazdagabbak itala volt. Dom Perignon francia szerzetes az 1600-as évek végén állított elő először – véletlenül – borból pezsgőt. A habzó ital létrejöttéhez szükséges erjesztést ezután egészen a XIX. század közepéig egyedileg, üvegenként végezték, ami azt jelentette, hogy egy üveg pezsgő elkészítése 2-3 évet is igénybe vett. Ráadásul a palackok egy jelentős része felrobbant az előállítás során. Nem véletlen tehát, hogy a pezsgő ebben az időszakban csak a legtehetősebb nemesi családok mulatságain kerülhetett elő.

 

Az 1850-es évek óta ismert a tankpezsgő-készítés, vagyis az az eljárás, amellyel hatalmas tartályokban egyszerre 7-8000 palacknyi pezsgő is előállítható egyszerre. Érthető módon az új gyártási technika a pezsgő árának jelentős csökkenéséhez vezetett, és ezáltal a kiváltságosok itala az egyszerű földi halandók számára is elérhetővé vált.

 

A luxus érzete azonban mind a mai napig hozzákapcsolódik a pezsgőiváshoz. A szilveszteri szokás lényege tehát az, hogy ha drága, úri italt iszunk az újév első perceiben, a folytatás is gazdag, úri, fényűző lesz.

 

 

Tóth Krisztina: Szilveszter

 

Hát elkergettem ezt az évet is,

hónak öltözve most megy éppen el.

Tudom, hogy vagy, csak nem velem, nem itt,

de minden rendben mégis: létezel,

 

képzelt és fogható helyek

határán ott egy másik este,

és most, hogy gondolatban néztelek,

csupa idegent láttam benne,

 

de én is, ha a táskám kipakolnám,

csupa idegen holmi volna:

zsebkendő, kulcsok, elázott igazolvány,

egyáltalán, felismernél-e róla?

 

Mondanád-e cipőmről kapásból,

hogy az enyém? Tudnád-e, ahogy én egy

fogasra akasztott kabátból,

vagy még előbb, még mielőtt belépek?

 

Mintha tükörből nézném a szobát:

milyen tágas és ismerős idegenség,

nem lévő másik életem – át

kéne aludni ezt az estét,

 

aludnom kéne súlyos évekig.

Merülj, merülj, ne juss eszembe,

hogyha a nevem kérdezik,

ne gondoljak a te nevedre.

 

 

Ady Endre levele Diósi Ödönéknek

[Budapest, 1904. jan. 2.]

 

Nagyságos Asszonyom és Uram, napok óta kóborolok. Így ért Szilveszter s az ujév is. Mivel pedig irtózom a számontartásától azoknak a napoknak, melyek jelesek és nevezetesek, bizony nekem csak decz. 30-án délután Nagyváradon jutott eszembe, hogy Nagyságos Asszonyomnak egyszer itt Budapesten azt mondtam: az 1904-ik év első napján Párisban üdvözlöm. Nem történhetett így s aztán nem is tudok semmit hetek óta a párisiakról, <..> de világos, hogy legalább levélben jeleznem kell, hogy emlékszem erre a mondásra, mely valósággá nem válhatott. Bertuska nem engedte, hogy táviratot küldjek.

– Megijednek, – mondta.

Mivel pedig jan. 1. nem is olyan fontos nap, mint sok más. Például jan. 19 és 20 is, én január 2-án jelentkezem ujévi gratulácziómmal. Kívánom, hogy jan. 1. ne legyen soha nevezetes napjuk, de olyan legyen, mint mindenik nap s minden napjuk beteljesítője legyen vágyaiknak. Jan. 7-ig Budapesten leszek s aztán ismét feljövök. Bertuskáékat itt várom meg jan. 19-én. Nagyságos Asszonyom kezeit csókolja, Diósy urat baráti szeretettel üdvözli igaz hívük Ady Endre

jan. 2.

 

[Címzés:]

Madame et monsieur Diósy

Páris.

92 rue de Levis XVII.

 

 

Szécsi Margit: Újév reggele elé

 

Majd elkövetkeznek arany

kürtjei és csillagai

a születésnek, a halálnak,

mikor a szőrös koldus is

tündöklő mocsokban tapos

s karórát szed szíverősítőnek

a nagy hajnalban, a roppant

bíbor mennyek alatt, midőn

a trombitákat összesöprik.

 

 

 

 

Csatlakozó cikk:

http://7torony.hu/index.php?c=59807

 

Források:

Gergely Jenő: A pápaság története Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1982

Enciclopedia Italiana

Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 762. o. ISBN 963-9257-15-X Catholic Encyclopedia

Dömötör Tekla: Magyar népszokások

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium

vasarnap.katolikhos.ro

Penavin Olga: Népi kalendárium Forum kiadó, Újvidék, 1988

Magyar Néprajz VII. Akadémiai Kiadó, Bp., 1990

sulinet.hu

folkradio.hu – Magyar Néprajz 2004. 12. 31.

 

 

 

 

 



Olvasva: 1154 alkalommal