Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Boleyn Anna...
H.Pulai Éva, 2011. szeptember 10., szombat, 20:34

Boleyn Anna élete még halála után 500 évvel is élénken foglakoztatja a történészeket. (Illusztráció: Boleyn Anna feltételezett portréja egy ismeretlen festő művén)

 

 

 

Hamis következtetések, csúsztatások és szubjektív elemek jellemzik a Boleyn Anna életével foglalkozó történeti munkákat, amelyek nem kevés vitát generálnak a kutatók között.

 

Boleyn Anna élete még halála után 500 évvel is élénken foglakoztatja a történészeket. Rengeteg olyan részlet van, amely nem ismert, de míg a regényíróknak és a rendezőknek csak a képzeletük szab határt, a történészeknek a rendelkezésükre álló történelmi dokumentumokból kell összerakniuk az életművet. Mértéktartó érvek, a bizonyítékok gondos elemzése, a vélemények közötti egyensúly megtartása, valamint a személyes meggyőződésből fakadó, illetve a modern értékek vezérelte konklúzió elvetése – ez röviden a történészek ars poeticája, ha Boley Annához nyúlnak – húzza alá a History Today cikkírója.

 

Boleyn Anna perének vádirata még mindig megvan, de a bírósági eljárás átirata már elveszett, s nincsenek információk a tanúkról sem, ráadásul kevés olyan írás maradt fenn, amelyet Boleyn Anna szerzett – ha lett is volna naplója, az szinte biztos, hogy elveszett. Sokan írtak róla egyoldalúan, de csak kevesen a kortársai közül, azok is elfogultan, vagy téves információk alapján. Anne Boleyn: Fatal Attractions című könyvében George Bernard történész például rendre a francia nagykövet által írt versre hivatkozik, téves interpretációját pedig a rendelkezésére álló bizonyítékok közötti válogatás teszi „teljessé”.

 

Ugyanez jellemző Eric Ives munkájára, a The Life and Death of Anne Boleyn című könyvre, a Retha M. Warnicke által írt The Rise and Fall of Anne Boleyn-ra, s az English Historical Review és a Historical Journal folyóiratok hasábjain kibontakozó vitákra is. A három történésznek néhány dologban azonban egyezik a véleménye: például, hogy Anna nem alacsony származású családból küzdötte fel magát, hanem egy jómódú udvaronc-hivatalnok lánya volt; hogy már személye önmagában érdekes, s sokkal árnyaltabb vizsgálatot érdemel, mint amilyet a múltban kapott; s hogy az életével kapcsolatos bizonyítékok gyérek és ellentmondásosak.

 

Már születésének pontos idejének meghatározása is problémás; Boleyn Anna valamikor 1501 és 1507 között látta meg a napvilágot, egy bátyja és egy nővére volt. Apjának 1513-ban sikerült helyet szereznie neki Margit főhercegnő, Németalföld régense udvarában, itt ismerte meg az udvari etikettet és itt tanult meg franciául is. Természetesen a történészek abban sem tudnak dőlőre jutni, hogy pontosan mit csinált Anna az udvarban – nem tudni, hogy 18 évesen került ide, esetleg már hét esztendős korában.

 

Anna 1514-ben ment Franciaországba, miután VIII. Henrik testvére, Tudor Mária hozzáment XII. Lajos francia királyhoz. A „kontinensen” egészen 1521-ig tartózkodott, ahol nem csak franciáját csiszolhatta tovább, de megismerkedhetett a francia divattal és eszmei áramlatokkal is. Angliába visszatérve Annának Northumberland grófjának fia, Henry Percy udvarolt, titokban el is jegyezték egymást – a házasság Anna apja és Wolsey bíboros tiltakozása miatt végül zátonyra futott. Annát Thomas Wyatt költővel is szóba hozták, erre azonban nincsen bizonyíték.

 

Boleyn Anna valamikor 1526 körül került VIII. Henrik „látókörébe”. A király szenvedélyes szerelmét az Annának címzett levelei is alátámasztják, de néhány történész kétli, hogy ez igaz érzelmeken alapult volna. Mivel Henrik felesége ekkor Aragóniai Katalin volt, könnyen elképzelhető, hogy Annára csak mint egy szeretőre tekintett a sok közül. Néhány kutató szerint Anna erősködött, hogy csak abban az esetben lehet szó szexuális érintkezésről, ha Henrik előbb feleségül veszi őt – Bernard szerint ez éppen fordítva történt, s Henrik erőltette a házasságot.

 

A király úgy írta alá, mint egy szerelmes iskolásfiú, szívecske formát rajzolt a levél aljára nevének kezdőbetűi mellé.

 

A francia nyelvű levélben az uralkodó arról vall szerelmének, hogy Bolyen Anna iránta megnyilvánuló gyengédsége mindörökre rabul ejtette szívét. "Ez arra késztet, hogy tiszteljem, szeressem és szolgáljam" - írta a király. A történészek e szavakat úgy értelmezik, hogy ekkor szánta el magát Henrik, hogy összekösse életét Boleyn Annával, érvénytelenítse első házasságát Aragóniai Katalinnal, s szakítson a római pápával.

 

"Ez egy paradox iromány: egyrészt szenvedélyes szerelmes levél, másrészt e dokumentum az alapja az uralkodása alatt véghez vitt összes forradalmi változásnak" - vélekedett David Starkey történész, VIII. Henrik radikális döntésének hatása, amely a kontinentális Európával történő szakítást eredményezte, mindmáig érezhető. "Annak fényében, hogy mindmáig nem csitulnak a Nagy-Britannia Európához főződő viszonya körüli viták, bátran kimondhatjuk, hogy Henrik volt az eredeti euroszkeptikus" - emelte ki a történész, megjegyezvén, hogy a Rómával történő szakításával kezdődött az a folyamat, amelynek révén a kontinens idegenné és veszélyessé vált a britek szemében.

 

Az Aragóniai Katalinnal való házasság felbontása vezetett el a Rómával történő szakításhoz, illetve az anglikán egyház megszervezéséhez. Henrik úgy érvelt, hogy a fiú örökös hiánya vallási értelemben is érvényteleníti a házasságot. Sok minden szól Henrik vallási aggodalmai, a Boleyn Anna iránt érzett szerelme és Annának a folyamatban betöltött szerepe ellen; Bernard szerint ugyan az Anna iránti érzelmi kötődés volt a katalizátor, de a hölgy nem játszott nagyobb szerepet a több miniszter és egyházi vezető bukásával végződő történetben – minimum kétséges, hogy része lett volna az intrikákban, valamint az udvari politika irányításában.

 

ifj. Hans Holbein: VIII. Henrik portréja, 1536.

 

Boleyn Anna 1532. szeptember 1-én lett Pembroke márkinője, októberben pedig már elkísérte Henriket az I. Ferenccel való találkozójára; abban egyetértés mutatkozik, hogy mindkét esemény Anna növekvő befolyását erősítette meg. A frigyre 1533 januárjának végén került sor, Cranmer püspök májusban bontotta fel Henrik korábbi házasságát. Erzsébet szeptember 7-én született meg, ami azt jelenti, hogy a pár röviddel a házasság előtt már érintkezett testileg – igaz, az is felmerült, hogy Erzsébet esetleg koraszülött volt. Anna 1534 telén ismét babát várt, de a gyermek nem született meg; Bernard, Ives és Warnicke is más-más magyarázatot ad a történtekre.

 

Anna királyné ténykedésének megítélése más és más: Eustace Chapuy nagykövet sötét képet fest róla, s nagy személyes hatalmat tulajdonít neki, de a 16. században élt John Foxe már jó keresztényként írja le, míg a Boleyn Anna személyét katolikus nézőpontból vizsgáló Nicholas Sanders természetesen kígyót-békát kiált rá.

 

Boleyn Annát 1536 áprilisában vádolták meg házasságtöréssel; az öt férfit – köztük bátyját – májusban ítélték el és végezték ki, legutoljára Annát és testvérét. Bernard modern szemszögből elemzi az eseményeket, s szerinte Diana esete is azt bizonyítja, hogy a királynék is követnek el házasságtörést. Ezt a mai embernek nehéz nem figyelembe vennie, s a 16. századi eseményekre kivetítenie, a történésznek azonban nem szabad, hogy ebbe a hibába essen – figyelmeztet a szerző.

 

Se Ives se pedig Warnicke nem hiszi, hogy Anna félrelépett volna, míg Bernard szerint erre valóban sor kerülhetett, igaz, a vérfertőzésre kevés esélyt lát. A történész többször is visszatér munkájában Lancelot de Carle 1318 soros versére, a költőt pedig Boleyn Anna „életrajzírójának” nevezi, aki két héttel a királyné halála után írta meg művét. Bernard nagy jelentőséget tulajdonít a műnek, annak ellenére, hogy azt Carle kifejezetten I. Ferencnek címezte, ráadásul a versben nem nevesíti forrásait, s számos ténybeli hibát is elkövet.

 

 

 

Forrás:

 

 

 

 



Olvasva: 1871 alkalommal