Toronyest, ahogy én láttam

*

 

/szubjektív/

 

Az almaszedés kellős közepén toronyestre készülni nem volt egyszerű, mégsem hagytam volna ki! Megvár az, az alma.

      (Ahogy ma  — vasárnap — kimentünk, semmi kétség, megvárt, igaz, hogy a legszebbjei már a földön mosolyognak, vagyis kissé megkéstünk.)

      Mindenesetre, ha már Bajára megyünk, időben el kell indulni, mert, bár nincs olyan nagyon messze tőlünk, mégis, leginkább főiskolás koromban volt hozzá sűrűn szerencsém.

      Az meg — mint a képeken majd látható lesz — elég régen volt.

      Ebéd után már el is indultunk férjemmel. Először is megkerestük az est helyszínét, kis túlszaladással, Ilonnál egy érdeklődő telefon után meg is lett.

      Azannya! Nem gondoltam, hogy a Városi Könyvtár, tulajdonképpen a Zsinagóga épülete, ahol fiatalabb koromban jártam már, de akkor még ott nem kaptak helyet a könyvek.

      Képzeletbeli kalapomat megemeltem Ilon előtt, mert ez a hely minden várakozásomat felülmúlta.

      Miután kiörvendeztem magam, elindultunk a város újdonságainak felfedezésére.

      A sétáló utcán a térre jutottunk, amit én még Béke térnek ismertem, és ami azóta jócskán megváltozott, mondanom sem kell, hogy előnyére. Gyönyörű lett, csakúgy, mint a többi utca, a terek, a parkok, mind-mind rendezett, tiszta, virágos.

      A római katolikus templom előtt tettem egy gyenge próbálkozást a bejutásra. Tapasztalatom ugyanis, hogy csak az előtérben lehet a legtöbb templomban nap közben kukucskálni. De örömmel tapasztaltam, hogy itt csak úgy, egyedül besétálhattam egészen az oltárig.

      Csend, béke, nyugalom. Isten háza fogadja a betérőt egy imára vagy csak nézelődésre.

      Férjemmel lesétáltunk a Súgó partra, egy kis nosztalgiázásra. Itt voltak anno a KISZ táborok, én szép napokat töltöttem el azokban.

      Na meg itt próbáltak 1972-ben tíz nap alatt tanítóvá gyúrni, mivel képesítés nélkül kezdtem a tanítóéveket.

      Még most is emlékszem, mikor hazajöttem és büszkén leszálltam a buszról, meggyőződésem erős volt bennem, hogy én már kész tanító vagyok! Na persze aztán gyorsan rájöttem, mennyire nem, és minél inkább tanító lettem, annál inkább úgy éreztem, még sokat kell tanulnom. A főiskola elvégzése sem segített ezen, egész életemben tanultam.

      Szóval, sok emlék köt Bajához.

      Gyönyörű időt fogtunk ki, az ősz tán utolsó legszebb napja ez! — mondogattuk.

      A sétáló utcában egyszer csak Gizikét pillantottam meg, amint egy pizzériából igyekszik vissza zsákmányával — egy szerintem elég karcsú szelet pizzával — a szállodába.

      Megölelgettük egymást! Tőle tudtam meg, hogy Ibolyka is itt van már, de visszavonult szerepet tanulni.

Még egyszer összefutottunk Gizikével, akkor már Iboly társaságában igyekezett az est helyszínéhez. Mi is oda indultunk.

      Három körül már a zsinagógában tátottuk a szánkat, mert ott aztán volt mit nézni!

      Négyig gyülekezőféle volt, kis vendégváróval, beszélgetésekkel, fotózással.

      Pontosan kezdtük a műsort. Ilon, mint az est főszervezője kézben tartotta az eseményeket.

      Miután köszöntötte a megjelenteket, megemlékeztünk a 13 vértanúról, akik nevét egy keceli kislány, Fábián Andrea olvasta fel. Aktuális volt Bóér Péter, A nem számozott vértanú c. írása, amit Bátai Tibor olvasott fel.

      Ilonnak köszönhetően zeneiskolás gyerekek színesítették a felolvasásainkat.

      A napnak kijáró tiszteletadás után Serfőző Attila üdvözölte az egybegyűlteket, beszélt a toronyról, a hozzá fűződő érzéseiről, ami, szinte mindünké is.

      Bereczki Gizike felolvasásában érzékeny búcsút vettünk Chardonnay kisasszonytól, és úgy hallottam, ugyanabban a sorban bal oldalamon ülő Kiss Laci és testvére gyászolt a leghangosabban.

      Majd Novák Noémi mutatta be, hogy nem tud verset mondani. Na, ezt ő mondogatta el mindenkinek a műsorkezdés előtt! Mondtuk is neki később, mi lenne, ha még tudnál is!

      Mert nagyon szép előadás volt.

      Pápay Aranka Hátország c. írásának felolvasásakor igen csak meg kellett emberelnem magam, hogy ne sírjak bele! Szépséges, és nagyon szívfájdító írás, remek anyag egy felolvasónak. Nagyon igyekeztem!

      Bartha Gabi saját versét a Reggel címűt, majd később Avi nekünk írt levelét olvasta fel, nagyon talpraesetten. Avinak köszönjük az őszinte sorokat, és úgy éreztük, szinte ott van velünk.

      Horvárh István előadásában, profi módon — ahogy tőle azt már megszoktuk — megszületett

Az elhatározás.

      Csillag Endre Esküvőjét jól megmosolyogtuk.

      Sikerélményem volt, mert főszerkesztőnk Csend című, szerelemről szóló versét tökéletesen megértettem!

      Rossner Roberto Edgár A. Poe utolsó verse Gizike előadásában nagy hatással volt rám.

      A versszakok utolsó sorait már a végén Gizikével együtt mormoltam:

      „Uram, segéld meg gyarló lelkemet!”

      Sajnos, Péter Erika Feltámadás versciklusánál Attila felvevőgépe felmondta a szolgálatot, és bár Attila mindent megpróbált, a továbbiakban nem volt hajlandó dolgozni a szerkezet.

      A vers viszont gyönyörűen hangzott Gizike előadásában.

      Igazi meglepetés volt, hogy Móra Ferenc Asszonyok tüköréből c. elbeszélését élővé varázsolták vállalkozó szellemű toronytársaink? Gizike, Ibolyka, István és Tibor. Remek volt, jól szórakoztunk.

      Örültem, hogy e vidám történet után olvashattam fel Piás c. vidámkámat. A közönség már nevetésre hangolva volt, nem kerültem nehéz helyzetbe!

      Bátai Tibor Tetten érve szólított fel bennünket: „Maradj a penge élén!”

      Amikor Bartha Gabi az À la carte művet kezdte felolvasni, kis székreccsenés mögöttem!

      Aha! Biztosan tudom már, Sonkoly Éviék voltak, akik kicsit megkésve mögénk ültek! Merthogy Évi írása hangzott el éppen.

      Záró számként Kovács Ilon új, számunkra ismeretlen alkotását a Morzsabulit olvasta fel a keceli lányka, Fábián Andrea. Mindkettőjüknek gratulálok, a mű és az előadás nagyon tetszett.

      Itt ért véget a hivatalos rész.

      Ilon nagyon jól választotta meg a helyet, ahol a halászlét és túrós csuszát elfogyaszthattuk.

      Csak mi voltunk magunk között, ahogy mondani szokták! A fiúk hangulata frenetikus volt. Viccmesélések oldották a hangulatot, ha kellett oldani egyáltalán. A készülő hallé körül csoportosultunk olykor, meg is lehetett kóstolni a bográcsban nagy lángon, lobogva forró finomságot. Többen leckét kaptak a halászlé készítés tudományából, mások benn nótázgattak. Igazi meglepetés volt, Csillag Endre gyönyörű hangja, és széles repertoárja! Mi is segítettünk neki, igaz, a mi hangunk eltörpült az ő zengő magas c-je mellett!

      Endre, nagyon köszönjük, hogy a hangulatot megalapoztad a szép dalokkal.

      A halászlé finom volt egyedül Bátai Tibinek nem ízlett, azaz, hogy meg sem kóstolta, mert nem szereti a halat. Kárpótlásul többet ehetett a túrós csuszából!

      Asztalt mi bontottunk, de mielőtt elköszöntünk mindenkitől, Endrével még elénekeltük a komoly tanulságokat tartalmazó, lélekhez szóló, igazi érzelmeket is közvetítő kedvenc dalomat a:

 

„ Naccságos kisasszony

Fölmászott a fára,

Belement az akácafa szálka

A lábaszárába.

Piszkáld ki,

Piszkáld ki

Piszkáld ki belőle!

Nem piszkálom

Egye meg a fene,

Hadd maradjon benne”

 

      Hát mit mondjak! Nagy siker volt! 

      Köszönöm, hogy ott lehettem.

 

 

A képeket itt nézheted meg:  

 

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

About Fitó Ica 190 Articles
Vidéki kisvárosban élek. Aktív éveimben pedagógusként, ma már nyugdíjban. Írogatok ezt-azt, s szívesen olvasom mások írásait. http://csendhangok.blogspot.com/search/label/Bemutatkozom