Kecskemét – 2015. november 07.

 

A sűrű ködöt a Tiszántúlon hagytuk. Kecskeméten híre-hamva sincs a zord időnek. Ragyogó napsütésben szállunk ki a kocsiból a Hotel Uno előtt. A recepcióstól megtudjuk, hogy itt már 11 órakor felszállt az egész várost beborító ködfátyol. Ami az időjárást illeti, nem is kívánhatnánk kellemesebb fogadtatást. Pedig ez csak hab a tortán.

Messziről megismerem Bereczki Gizikét, alakja kimagaslik a többiek közül. A Delicatesse kávézó előtt várakozik többedmagával. Közelebb érünk, az arcok egyre ismerősebbek. Vendéglátónk, Pulai Éva mellett Ady Ágota, B. G. Boróka egy pogácsával megrakott kosárkával a kezében karol barátjába, és természetesen Libra (Gizike). Nem emlékszem olyan toronytalálkozóra, amelyen nem vett volna részt. Ő már csak ilyen. Nincs számára lehetetlen.

Megérkezünk. Pár percig a viszontlátás örömében fürdőzünk. Várakozunk egy ideig, de a meghirdetett városnéző túrára nem érkezik rajtunk kívül senki emberfia.

Évike, ahogy megszoktuk már a hírek szerkesztésében, most is alaposan felkészült. Kezében egy nagyobbacska mappával elindulunk együtt. Néha puskázik is, hogy minden apró részletre kiterjedve mutassa be nekünk szeretett szülővárosát. Le sem tagadhatja az építészeti remekművek és alkotóik iránti tiszteletét, csodálatát. Igazi lokálpatrióta. Alig teszünk pár lépést, amikor megállít bennünket:

— Gyerekek, erről a helyről láthatjátok a hét térből álló gigantikus méretű parkot — mutat Évike körbe-körbe.

Tekintetünkkel követjük az irányt, amerre mutat, és valóban belátjuk a belváros összes „főterét”. A Kossuth, Széchenyi, Szabadság, Kálvin, Lestár, Katona József és a Piaristák terét. A közelben áll az Öregtemplom. Valójában a Ferences- és a Református templomnál is fiatalabb, de itt az „öreg” szó „nagyot” jelent. Ez a templom valóban nagy, de inkább a ferences templom látogatását részesítjük előnyben. Ez a város legrégibb épülete. A XIV. században kezdték építeni, majd a barokk korban átalakították. A templom falában itt-ott megmentették a régi köveket. A körítő fala előtt áll a barokk kálvária. Jólesik előtte időzni. Figyelemmel hallgatjuk Évit, amint mesél Kecskemét város történelméről. A városról, ami a Duna-Tisza közén, e folyó nélküli homokos síkságon nőtt egyre nagyobb településsé, jelenleg 120 ezer lélek otthonává. Valamikor itt haladt át a Pestet Szegeddel, még régebben a Bizáncot Európa nyugati részével összekötő kereskedelmi útvonal. Kecskemét része lett az európai kereskedőváros-hálózatnak. A város rohamos fejlődésére megvan a magyarázat.

Nagy érdeklődéssel hallgatjuk Évit, közben haladunk a Kálvin téren álló Református Ókollégium gyönyörű klasszicista épülete felé. Nagy múltú iskola, 1564-ben alapították. A régi épületet 1830-ban emelték. Az Újkollégiumban a gimnáziumot Mende Valér fiatal építész tervei alapján 1912-ben nyitották meg. Mende Valér Kós Károly pályatársa volt. Ámulva nézzük az eklektikus stílusban épült alkotást, a népművészeti elemekkel gazdagon díszített homlokzat megidézi Mende Valér rendkívüli tehetségét és nagyságát. Az Újkollégiummal szemben áll Mende Valér másik nagyszerű alkotása, a Luther-udvar, más néven Luther-palota. Lenyűgöző. Mellette a neoreneszánsz Magyar Nemzeti Bank palotája.

— Látjátok, a homlokzaton a méhkaptárokat mintázó domborműveket! — hívja fel figyelmünket Évike. Valóban, a bank épületén megannyi méhkaptár-dombormű szimbolizálja a pénzintézetet. Átellenben, a sarkon a mindenki által jól ismert Cifra Palota. A szó szoros értelmében csodálatos, mesébe illő épület.

Lassan haladunk, s elmélyülünk az épületek látványában. A Városháza felől váratlanul felcsendül egy szívbemarkoló, szép harangjáték. Kodály Zoltán: „Kecskemét is kiállítja nyalka verbunkját”… szól az ismert nóta.

— Óránként elhangzik — tájékoztat Évi. — Déli 12-kor, este 6-kor, 8-kor, a déli és esti harangszó után, más kedves, népszerű magyar népdalokkal folytatódik, akkor szól mind a harminchét harang. Méltó emléket állít Kodály Zoltánnak, városunk szülöttének.

A városházát, Lechner Ödön és Pártos Gyula építészeti remekművét közelebbről már nem tudjuk megnézni, pedig Kecskemét egyik leglátogatottabb műemléke. Belső szépsége a külsejét is felülmúlja.

Az idő elrepült, nemsokára 5 óra. Visszatérünk a Delicatesse kávézóhoz. A kávézó előtt nem látunk ismerőst. Belépünk. Az ajtótól jobbra eső asztalokon a foglalt tábla díszeleg. Az egyik asztalnál Jagos István Róbert és Kovács Ági „üdítő” italt kortyolgat. Szívélyesen üdvözölnek, üdvözöljük Őket. Bemutatkozunk. Személyesen Velük még nem találkoztunk.

Évike arcán gondterheltség látszik:

— Kevesen vagyunk. Az egész kávézót lefoglalhattam volna, ha többen eljövünk.

Reménykedve nézeget a bejárati ajtó felé. Kis idő múlva megérkezik Péter Erika párjával, Lacival és Rózsa Ibolyka. Egy-két pillanat múlva Horváth István is betoppan. Összetoljuk az asztalokat, a székeket. Kicsit kuckósítjuk a helyet, hogy közelebb legyünk egymáshoz. Várunk türelemmel. Egyszer csak megérkezik Léna és talpig úriember barátja. Mindnyájunknak nagyon kellemes meglepetés, hogy Léna is eljött. Néhány perc múlva a főszeri, Serfőző Attila is köztünk van már. Ilcsit várjuk, nála van a koreográfia. A kávézó nagyon hangulatos, kellemes, látogatott hely, főleg a fiatalok, családok körében. Többen bejönnek, majd meglepődve hátrálnak ki, amikor meglátják, hogy nincs ülőhely. Ilcsi is megérkezik. Előkerülnek az előadók, szerzők sorrendjét rejtő papírlapok. Elkezdődik az immár kilencedik évfolyamát megélt Héttorony irodalmi magazin sokadik irodalmi estje.

Az idei három Verő László-díjas Héttorony tag, a felolvasás sorrendjében is az első három. A szerkesztők furfangosan, jól kitalálták: Bereczki Gizella, Pulai Éva és Péter Erika. Megérdemelten kapják ezt a kitüntetést. Ehhez nem fér semmi kétség. Az est további részében a koreográfia szerint előadjuk, felolvassuk a verseket, prózai műveket. Nekem óriási élmény volt Jagos István előadásában, saját versét: Ady halotti maszkját meghallgatni. Bevallom számomra nem maradt el a katarzis. De megtiszteltetés volt felolvasnom Pápay Aranka Összefércelt sorsok c. memoárjából a Válaszutak című részt is.

Serfőző Attila: Buen Camino írása kapcsán, Ady Ágotával való beszélgetése az útról, kicsit kurtára sikerült. Bennem számtalan kérdés megválaszolatlan maradt. Egy napig…

 

Vasárnap délután, útban hazafelé elolvastam. Azt hiszem megértettem az el camino lényegét, jelentését. „…mi magunk vagyunk az út. Az út, amelyet teremtünk magunknak… Minden út vége olyasvalami, amin a beletörődés sem változtat. Akkor derül ki az igazság megálmodott terveinkről, mindmegannyi elgondolásunkról végérvényesen lehull a lepel, és végre-valahára előbukkan a világ valósága. Ha a képzelet nem ebből táplálkozik, nincs hitelesség, csak annak illúziója, amely többnyire tévútra visz.”

 

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

Szerző Szulimán Eleonóra 166 írás
"Az állatok segíthetnek minket hétköznapjainkban, az álmainkban és a meditációnkban. Mivel az emberek előtt teremtettek, közelebb vannak A Forráshoz, és szövetségeseink, vezetőink, barátaink lehetnek a teljességhez vezető úton."- Inuit eszkimó asszony