Szilágyi Hajni - Lumen : Mintha

Nyomtatás

Mintha mozdulna az éj…
Keservesen szakad szét az ég
milliónyi színre, hangra. Kihagy a szív,
roppan a csönd. Nyüszít a félelem…
Szememben elhagyott ölelések,
ajkamon ottfelejtett dallamok,
vállamon fáradt könnyek,
édes illatok keveredése.

Levetkőzöm az őszi fákkal.
Lábam alatt síró szavak,
avarral takargatom árvaságom,
de szívem kitakarva marad…
Idegen vagyok. Egy torz arc
a néma tükörben. Kezek közé
szorult lélegzet, titok, ima,
dőlt betűs elbocsájtó szavak közt,
gondolatjel, egy pont, egy vonás.
Valami mélybe zuhant hallgatás…

Viselj így magadon. Lombhullató
mezítelen. Szabadon szeretve,
fészket, ölelést keresve bennem.
Lélegezz be, majd mondj fel
magadnak, tegyél könyveid
lapjai közé, írj meg, radírozz ki.
Szedj szét, dobj el, rakj össze.
Bonts ki, játssz velem.
Addig arcomra festem az őszt.
Szemembe rezgő avarszínt
keverek szélcsenddel, bőrödnek
ízét, illatát rajzolom magamra,
míg levetett, elgyűrt álmaim
az éjszaka peremén hallgatnak.

ma istent játszottunk
egy istentelen drámában,
pókfonálra fűztük életünk…

Csupasz házfalakra olvadt
a reggel angyalsúlyú fénye,
kitakart, betakart, titkokat súgott…
de mintha ez az ősz más volna,
mintha nem is mozdulna,
mintha most lenne a volt,
mintha a tegnapok a holnapokat élnék,
mintha nem is mi lennénk,
csak te és én…