Jagos István Róbert : 7/8 torony találkozó

 

 

Két titkos ügynök fogott közre a minap, amikor kitántorogtam a szegedi Négylépcsősből. Se szó se beszéd, átnyújtottak nekem egy meghívót, amiben az állt, hogy holnap, azaz ma, mivel elmúlt éjfél, vagyis tegnap mert amikor ezt írom akkor már tegnap van/volt.

Nem volt mit tennem, elindultam. A küldetés, ha még titkos is, küldetés. Végül is nem csodálkoztam az egészen, hiszen a legjobb költőíróköltő titkosügynök -jelölt én vagyok széles e világban. 

Ahogy megérkeztem Gödöllőre, az első utam a Góliátba vezetett. Rendeltem egy Dávidcentest. Errefelé így hívják a kisüsti féle cukrozott pályinkát. Amint megittam, jóleső érzés fogott el, hiszen tudtam, hamarosan megkönnyebbül a gyomrom. A mellékhelyiségből kilépve egy borzas hajú ipse nézett rám. Valami könyvügynök lehetett, aki mellékesen mellékállásban szerintem Jedi volt. Na, szóval ez az ipse, aki miután bemutatkozott nekem (valami Obi-van Giora), a hóna alá csapott könyvekből az orrom alá dugott egyet, miszerint adjak neki két rugót, oszt enyém a könyv. Elmondta, hogy ő egy író, aki a hétnyolcad torony találkozóra jött. Úgy tűnik, jó helyen járok, gondoltam magamban. A fekete nylonzsákomból én is előkaptam egy pendrive-ot és az orra alá dugtam. – Két rugó mög a betétdíj. – Csak nézett rám és nem értette. Csak néztem rá, hogy nem érti és én ezt nem értettem. Itt van egy jó kis pendrive, tele a verseimmel és ráadásul majdnem hibátlanul leírva és nem érti, amit érteni kellene. Szó nélkül visszavettem tőle a két rugómat és megkértem rá, hogy ha a betétdíjat nem fizeti ki, akkor mentse le gyors valahová halhatatlan műveimet. Végül is szót értettünk és így nyugodt szívvel tehettem zsebre a kisbicskámat. Mivel nagy szívem van, meghívtam egy sörre. Ám mivel még nagyobb pofám, visszahívattam magam kettőre. Csak nézett rám megbabonázva. Azt hiszem megszereztem első barátomat a titkos találkozón.

 A pultnál már a hatodik sörömet iddogáltam, amikor egy érzéki női kéz érintette roppant széles és férfias vállamat. Ahogy ránéztem egyből elolvadt és alig tudta kimondani becses nevét. Gyufaszállal a számban mélyen a szemébe néztem és belesuttogtam a szájába, tudom, hogy Dobó Erzsinek hívják és valaha patak volt, de most csak állóvíz, amit elnyel a föld. Felajánlottam neki, hogy megvédem a földtől bármi áron is, ha kell, de ehhez meg kell merítkeznem benne. Annyiban maradtunk, hogy két üveg pálesz után visszatérünk a dologra.

Alig találtam meg a Döglött bikát, ahol a ceremónia meg lett hirdetve. Kénytelen voltam még néhány vendéglátó egységben eltölteni néhány hosszúnak nemigen tűnő pillanatot. Először is a rendőrséget látogattam meg belülről, miután beinvitáltak, mert véletlen a főbejárat kövezetére vizeltem. Mivel tudtam, hogy titkos küldetésben vagyok, cselhez folyamodtam. Bevettem száz Frontint és egy tasak limo port, és hanyatt vágtam magam. Pár perc múlva már Korházban találtam magam, ahonnét Tilda nevű szárnysegédem, aki mellesleg hologram, hozott ki, aki előadta magát a feleségemnek. Ez a trükk eddig mindig bevált.

Tildát zsebre téve tehát ott álltam a Döglött Bika előtt. Ahogy beléptem a ceremóniára, megláttam életem nőjét. Ott állt velem szemben és palacsintát sütött. Ahogy rám nézett boszorkány szemeivel, egyből tudtam, hogy egyszer elvitetem magam egy ködös temetőbe és lekapom. Az arcát is. Sercegett keze alatt a palacsintasütő. Tettem egy lépést felé és megtorpantam. Olyan félelem lett úrrá rajtam, hogy felugrottam az épp arra járó, mint később kiderült Pulai Éva névre hallgató nőszemély ölébe. Miután magamhoz tértem, a pulthoz vánszorogtam. Nem értettem, hogy én, aki a legszebb és legkeményebb a világon, hogyan fordulhatott ez elő velem. Aztán megnyugtattam magam. Csak Éva ölébe szerettem volna kikötni.

Kértem egy ribancost és magamba toltam. Jól esett, bár kissé zavart, hogy a pohár bennmaradt. Sebaj. Idővel kijön. Így vagy úgy. Feltűnt egy ember, aki a karaoke bárnál egymagában énekli a király dalait. Ő volt a Toronyőr, aki tizenkét menetet is elbír, ha nagyon felhúzzák. Nem semmi a pasi. Majdnem olyan jó, mint én. Erőteljes lépésekkel és mellet domborítva odaálltam elé, és kihívtam egy párbajra. A fegyver neme mikrofon, a töltény padig a Holnap hajnalig. Én kezdem és mélyen a szemébe néztem. Állta a tekintetem. Sőt még csavart is a dolgon egyet azzal, hogy rám kacsintott. Nem tehettem mást, mint hogy a refrénnél hajlítottam egyet és egy kicsit kilöktem a magas C-t. Láttam, hogy elveszett. Mivel humánus embernek tartom magam, felajánlottam neki a döntetlent. Miután az ötezrest zsebre vágtam és legurítottam még egy malterlikört, úgy éreztem álmaim sercegnője elé tudok járulni. Lesz, ami lesz, mondtam magamnak és odasasszéztam elé. ő felnézett rám és egy hajhálót tett a fejére. Ettől megint úgy zavarba kerültem, hogy egy intésen kívül semmi másra nem futotta az erőmből. Leforrázva és lehajtott fejjel ütköztem bele Ilcsi kuzinom melleibe. Ismerős volt. Rokon szaga beterítette lényét. Elmosolyodtam majd homlokon csókoltam alól, felül. Felült, miután magához tért. Ismét férfinak éreztem magam. Hiba no, a család az első.

Most már biztos jó leszek – gondoltam magamban és odamentem az álmaim sercegnője elé. Mell ki, bokázás felsőfokon, bicepsz ingrepesztő. A legjobb formában voltam. Ő csak legyintett rám. Jobbról is egyet, balról is egyet. Végül rájöttem, hogy csak szeret, mert kaptam tőle egy jóéjtpuszit. Elaléltam pillanatokra. Amikor magamhoz tértem a fejem az ölében pihent. Csend volt. Egy szobában voltunk. Kettőben nem lehettünk. Szépen felsegített, majd a hátamra kötözött egy szekrényt, rányomott egy bélyeget majd így szólt.

– Faltól falig, hercegem.

Éreztem fontos vagyok. Tehát ez volt a lényege az egész küldetésnek. A szekrényt még ma is viszem. Már csak néhány határ és ott vagyok. Olykor megnéznek és mosolyognak. Közben az ajtaját elhagytam. Idővel az oldalát is. A végén már csak két deszkapolc maradt. Összeszegeltem őket keresztbe. A lényeg a cél. Hiszen az a puszi mindent megért. A fal megvár. A cetlikkel együtt.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 16:25 :: Adminguru
Szerző Jagos István Róbert 161 Írás
A nevem Jagos István Róbert. 1974 tavaszán születtem. Életem nagy részét Hódmezővásárhelyen éltem le (34 év). Elég korán, 1989-ben 15 évesen kezdtem el verseket írni. Ez a lendület 1998-ig tartott. Szűk tíz év után újra neki fogtam a rímfaragásnak. 2008. óta már prózákkal is próbálkozom. Ugyanennek az évnek őszén, a Csokoládéház című versemmel, bekerültem a ÀžLírikus képzelgésÀ pályázat döntősei közé. Alkotásaim megtalálhatók több országos irodalmi portálon is. Több mint egy tucat antológiában szerepelek mint szerző. 2010-ben Kárász József díjazott lettem, ami által felkértek a Kárász József irodalmi Kör alelnöki posztjára, illetve a Dél-Alföldi Művészeti Kör alapítója és elnöke vagyok. Irányításom alatt az utóbbi kör köteteket is jelentet meg. Egy saját kötettel rendelkezem, melynek címe: Made in az idők hajnalán. Most tavasszal készülök megjelentetni a másodikat ami a Félresértett szavak címet viseli. Verseim ajtók. Bennük és általuk újraéledek - élek újra. Oldok és kötök - megtartok és elengedek. Pillanatot, indulatot, vágyat, szerelmet és gondolatot. Életet és halált. Büszke esendőként vagyok ember, férfi és magyar.