Vandra Attila : Légzuhatagban 6. Cherchez la femme!

Xántus Áron naplójából kiderül, miként került a b?nöz? társaságba. De a napló a gyilkosság el?tt két nappal véget ér. Miért?

 

 

Cherchez la femme!

 

 

 

Kétszer is végigolvasta a naplót, kijegyzetelte és könyvjelz?ket is tett. Összehasonlította mind a magyar, mind a román változatot, megjelölte a fordítási hibákat is. Amikor úgy érezte, eléggé „felkészült”, végre megengedhetett egy pihen?t magának. Másnap kezd?dött a tárgyalás. Leveg?znie kellett. Ezt egyetemista korában szokta meg. Sohase tanult a vizsga el?tti napon csak vacsoraid?ig. Egy afféle kabalává vált számára. Ha megengedhette magának, az növelte önbizalmát. Egyszer se fázott rá. Most egy teljes délutánja volt rá, vajon ez azt jelenti… Badarság! Mégis felöltözött, és sétálni ment. Baktatott az utcákon céltalanul. Agya nem pihent, az ügy továbbra is foglalkoztatta, nem úgy, mint egyetemista korában, amikor valóban lazítani tudott. Igaz, annak idején együtt sétált Erikával, s a szerelem segítette elterelni gondolatait vizsgáiról. Felesége ma sajnos délutános, nem tarthat vele.

? se tudta, miként került a Berzei utca és a Bukaresti út sarkára, ahol Áron lakott. Megállt a tízemeletes épület el?tt, és körülnézett, mintha az útkeresztez?désben találhatna választ, majd megfordult és felnézett a tömbházra. A nagy, széles erkélyek tágas lakásokat sejtettek maguk mögött, nem kétszer félszobás konzervdobozokat. Amint végigpásztázta tekintetével az épületet, egy húsz év körüli, világoskék háziköntösbe öltözött lányra figyelt fel az els? emeleten, aki a nyitott ablak mögött épp öntözte a virágokat. „Áron lakása! „Cherchez la femme?[1]”- hökkent meg. Besietett a tömbházba és csengetett.

  – Jó napot kívánok. Király István vagyok, Xántus Áron ügyvédje – mutatkozott be, amikor a lány ajtót nyitott. – Ön kicsoda?

  – Ionescu MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina vagyok, a szomszéd lakásban lakom. – A lányon nem látszott az izgalomnak semmilyen jele.

  – Miként jött be? – vonta kérd?re.

  – Kulccsal. Áron rám bízta a virágait, én öntözöm ?ket.

Egy ideig zavartan álltak a résnyire nyitott ajtóban.

  – Ugye ön látta utoljára a gyilkosság el?tt? Szeretnék néhány kérdést feltenni – tért magához Király.

  – A rend?rségnek már elmondtam, amit tudok.

  – De azt már nem, hogy például kulcsa is van a lakásához… – nézett a lány szemébe. – Bejöhetek? 

MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina rövid habozás után behívta a nappaliba. A férfi elhelyezkedett az egyik fotelben, majd, bár már járt itt, körülnézett. Az ízlésesen berendezett szobában nyoma sem volt a házkutatás után hagyott rendetlenségnek, sáros lábnyomoknak. Valaki azóta takarított, rendet rakott. Egyedül az asztalon lév? por utalt arra, hogy senki nem lakik a lakásban. Közben a lány is helyet foglalt, és várakozóan tekintett rá.

  – Hogyhogy pont önt bízta meg? – érdekl?dött Király.

  – Édesanyám szegr?l-végr?l munkatársa volt Xántus doktornak a Megyei Kórházban. N?vér a kardiológián. Máskor is öntöztük a virágaikat, ha elutaztak. ?k is a miénket.

  – Akkor jól ismeri a védencemet?

  – Nem igazán – rázta meg a fejét. – Inkább csak köszön?viszonyban vagyunk. Visszahúzódó természet?. Szüleink voltak csak közelebbi viszonyban. Az utóbbi id?ben úgy éreztem, egyenesen kerül. Meg is lepett, amikor megkért.

  – A b?ntársait ismerte?

  – Csak Imecs Gézát, aki a szomszéd tömbházban lakik. A többit csak látásból. Épp csodálkoztam, milyen barátokat választott. F?leg az a magas volt unszimpatikus. Úgy t?nt, uralkodik a többieken.

  – Mikor adta át önnek a lakása kulcsát?

  – Aznap, amikor elment, hogy feladja magát. Akkor azt hittem, hülyéskedik.

„Azonnal válaszolt a kérdéseimre, és nem kerüli tekintetemet. ?szintének t?nik.”

  – Felfigyelt olyasmire viselkedésében, amely zavart elmeállapotra utalhat?

  – Szüleinek és húgának a halála után nagyon ki volt borulva. Be is utalták a pszichiátriára. Miután kiengedték, úgy t?nt, jobban van. Egyszer viselkedett kissé furcsán. A gyilkosság el?tti napon édesanyám szerint nagyon feldúlt állapotban jött haza. Anyu ráköszönt, még csak nem is fogadta, mintha észre se vette volna. Pedig általában jól nevelt fiú volt.

  – Tehát szombaton, és nem vasárnap? – ellen?rizte az ügyvéd, hogy nem értette-e rosszul.

  – Pontosan.

  – Tudja véletlenül, mit csinálhatott aznap? – próbált az ügyvéd a szalmaszálba belekapaszkodni.

  – Nem – oszlatta szét MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina a fellobbanó reménysugarat.

  – Lehet, akkor már nem volt beszámítható?

  – Hétf? reggel, amikor a kulcsot behozta, egyáltalán nem t?nt zavart elméj?nek.

Telefoncsörgés szakította félbe a beszélgetést. Ki keresheti Áront? Az ügyvéd felállt és felvette a kagylót.

  – Halló, Dr. Ardeleanu Petre vagyok a vérközponttól – hallatszott a vonal másik végér?l. Xántus Áron úrral szeretnék beszélni. 

  – Nincs itthon. Miért keresi?

  – Sürg?sen szükségünk lenne ABIV Rh– vérre, és ? volt már véradónk. Kérem, értesítse, ha tud, jöjjön be…

  – Sajnálom, ne számítsanak rá, doktor úr. Remélem, találnak más donort.

Az ügyvéd letette, visszaült a fotelba, majd ismét a lányhoz fordult.

  – Kérem, mesélje el a vasárnap, január huszonhatodikai találkozásukat. A lehet? legrészletesebben próbáljon visszaemlékezni minden szóra, mozdulatra.

MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina mutatóujjára helyezte állát, látszott rajta, er?sen koncentrál.

  – A virágaimat öntöztem az erkélyen, amikor Áron kijött a tömbházból. Ráköszöntem. Megállt, visszafordult, felnézett, és köszönt. Megkérdeztem, a temet?be megy-e.

  – Miért gondolta, hogy oda igyekszik?

  – Nem volt szokása télikabátban és öltönyben járni, de a temet?be mindig abban ment. Kérdésemre azt válaszolta: „Igen, de azel?tt még van egy kis dolgom.” A karjára pillantott, majd megkérdezte hány óra. „Két óra tíz perc” – feleltem. – „H?ha! Kösz!” – mondta miközben hátrapillantott az útkeresztez?dés felé. „Bocs, sietek, és lekésem a szent hármast! Szia!” – tette hozzá, majd elfutott. – Tovább nem követtem, bementem a lakásba megtölteni a kiürült locsolót.

  – Szent hármas? – lep?dött meg az ügyvéd. – Az a trolibusz ugyan biza’ mit?l szent?

  – Mert imádkozni kell hozzá, hogy jöjjön! – nevette el magát a lány.

  – Ha a Metromhoz igyekezett, mi a fenének kellett pont azzal utaznia? Gyalog is mehetett volna, vagy megvárhatta volna az ötöst vagy a hetest. Az ötös ötpercenként jár – csodálkozott Király.

  – Miért kellett ünnepl?be öltöznie ahhoz, hogy kiraboljon egy hadiüzemet? – licitált rá MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina.

Királynak hirtelen nagyot dobbant a szíve. Majd kiugrott a helyéb?l. Ám öröme korainak bizonyult. Eszébe jutott Áron egyik mondata: „Igen, de azel?tt még van egy kis dolgom.” Az id?pont is talál… Úgy gondolhatta, hogy onnan egyenesen a temet?be megy. És ott is járt négy óra után. Hihet?nek t?nik, de miért sietett Áron pont a hármassal elmenni? Csalódottan kérdezett rá a jelenetre, amikor a fiú beadta a kulcsot.

  – Hétf? reggel becsengetett, egy nagy táskával a kezében – mesélte MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina. – A másik kezében a házkulcsot tartotta. „Légy szíves, viseld gondját virágaimnak, amíg oda leszek!” – kérte. – „Természetesen” – feleltem. „De hosszú id?re kellene…” – folytatta. „Behívtak katonának?” – érdekl?dtem. „Nem. Megyek a börtönbe” – nyelt egy nagyot. – „Ezeket is be kellene adni a tisztítóba” – mutatott a táskára. – „A mellemen van néhány vércsepp. Szóljál nekik légy szíves… Tegnap a temet?ben elestem, s elindult az orrom vére…” – Valósággal elmenekült, mintha nem bírna a szemembe nézni.

  – Az áldozat vére volt… – vonta le a következtetést lemondóan az ügyvéd.

  – A tenyere fel volt horzsolva… S a ruha nagyon sáros volt. Agyagos. Vörös agyag, mint a temet?ben.

  – Ön miért nem mondta meg a rend?röknek, hol van a télikabát és az öltöny?

  – Nem kérdezték, s nem gondoltam, hogy van jelent?sége.

  – Be kell vinnie a rend?rségre – tanácsolta MÃ?Æ?dÃ?Æ?linanak. – B?njel rejtegetése miatt bajba kerülhet. Hol vannak a ruhák?

  – A szekrényben.

Tüzetesen végignézték, de a tisztítót megjárt ruhákon nyoma se volt pecsétnek. Bár a labor lehet, így is képes kimutatni a vérnyomokat. Ha az áldozat vére van rajta, az még egy bizonyíték arra, amit úgyis tudnak. De ha nem, abba bele lehetne kapaszkodni. 

Gondterhelten távozott. Tulajdonképpen miben is reménykedik? Be kellett látnia, vágyott arra, hogy a fiú vétlen legyen. Gondolatait az vezérelte. Szeretett volna ráakadni egy tényre, amivel igazolhatja ártatlanságát. Helyette miden a b?nösségét támasztotta alá.

Amikor Erika hazaért, ott ült a fotelban, arcát a kezébe temetve. Odajött hozzá, és átölelte hátulról.

  – Minden per el?tt így emészted majd magad? Be fogsz dilizni. Aggódom érted – adott egy puszit férje arcára.

  – A legels?… – védekezett fejét hátravetve, felesége szemébe nézve.

  – Ezen a pályán, f?leg, ha b?nügyekre szakosodsz, nem ártatlan báránykákkal lesz dolgod. Nem az a kötelességed, hogy felmentsd ?ket. Csak az, hogy ne ítéljék el ?ket olyasmiért, amit nem követtek el, illetve ne szabjon rájuk a bíróság nagyobb büntetést, mint amit megérdemelnek.

  – Stratégiám sincs… Sok mindenre nem találok magyarázatot, s ez kétségbeeséssel tölt el. Félek, hibázni fogok.

  – Hej, perfekcionista… – sóhajtott Erika. – Egy pszichikailag terhelt személy tettei nem mindig logikusak.

  – Igazad van. Talán ez az egyetlen út, amin elindulhatok. Irracionális viselkedése megkérd?jelezi a beszámíthatóságát. Kereshetek néhány hibát a rend?rség bizonyítékaiban. Ennyit tehetek – sóhajtott.

  

(Folytatás következik: Egy h?belebalázs kamasz)

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.