Nap: 2008.12.30.

      Ellopni az árnyékát a fának lehet-e, vagy a nagyakarásban kisegér dübörög, s párja, az elefánt oson csak. Az egyiknek dübörgés, a másiknak nesztelen hídon átsuhanás.

Megszokottá váló ünnepek: Végeláthatatlan múlt remeg. Rég-redőkben nyugvó pillanat: Töprengésbe lépő gondolat. Vágy-varázzsal megtűzdelt szavak, Érzék-tompán földre hullanak.

  A játékokra gondolokcsak mindig.Azok apró röppentyűka fejemből egy résen,színesbenés átkozott boldogvagyok akkorha szanaszéjjel… Élnek a berendezésitárgyak, ez egy éden,én hazavárlakvan még pár nagykövér évem!Ott a ház fekete,itt dús a zöld,gyorsul a Földmég ha a semmi gyalul,akkor is te vagy [… Tovább]

  Az ?sz végs? virága már elfonnyad, a fagytól dermed? határ sivár, csak néha rebben egy árva madár, a táj fátyol-fehérbe bújva szunnyad.   A szél sikoltva megcibál sok ágat, remegve szétrepül ezer levél. A fázó ember megnyugvást remél, a [… Tovább]

Mint újrazöldül? f?… úgy nyerek más színt… Mint újrazöldül? f?– mit a harsány napsugarakmár többször sárgára tikkasztottak -,ha jön az enyhít?,új életet adó es?és újra er?re kap,úgy nyerek más színt,ha téged láthatlak. Mint üde, friss leveg?– mely a h?ségt?l márépp [… Tovább]

Van, aki most feszül egy keresztre,  és ordítja szegekre vert igazát,  van, aki elrejti arcát a tükör mögé  és öklével szilánkokra töri  a rá néző arc porcelán-álmát.  Van, aki cinikus tagadást fon  köldökzsinórból a lombtalan fákra,  s tehetetlen lóg saját élete felett,  de van, aki szerencsésebb,  magzatburokban lélegezve  évezredek óta szárnyaszegetten lebeg.    De vajon hová lettek az emberek,  akik vajúdva szülik meg  önmagukat újra, és újra,  és a fényt kutató reggeleikben  hanyatt vágja magát a céda-éjszaka,  s a kedves csókja a szájon, már csak  egy gyűrött lepedő-aktus nyoma.    Merre tűntek a faltól falig kúszó árnyak,  miért nincsenek fényben kószáló alakok.  Hova lettek a kilincsek  a hit, remény, az ölelés,  a kemence illatú hazavárunk-otthon,  s a kezemben lévő kulcs  vajon most melyik zárba való,  s a kezedben kinek a szíve dobog.    És hol vannak a betűk, a hangok  melyek rímtelenül szabadon kószálnak,  és keresik a szót, amihez odabújnának.  Miért serceg a toll fülsiketítően a papíron  és csak egy magányos tintafoltot sír,  vers helyett most békétlen sóhajom.    Mondd, hol vagyok én, ha nálad járok,  miért visszhangzik, kong, üvölt  minden csend körülöttem,  és hol vagy te, vajon merre jársz,  [… Tovább]

egyszerre tisztelet Arany Jánosnak és Pessoának   VERSUS VERS Stilizált halál a vers, mert nem úgy van ám, és gondolta a fene, ahogy verssé lesz mindaz, ami teljesen más, mert nem olyan kimódolt, fölülmúlós vagy alulra ke- rült, ahogyan mered [… Tovább]

    Mert a hajnalok már h?vösebbek,és a kirakatok üvegén megtelepedett es?cseppeket nem szárítja a reggel,ne hidd, hogy elmúlt a nyár!Nem aludtam valami jól, sokáig nem jött a szememre álom,hozzád indultam, és gondoltam, kivárom, míg a reggeli terhekkel megrakottan, emberek [… Tovább]

  Gyökérb?l gyöngy   Csúcsainkon, a magasban Valami fénylik, világít. Itt lenn, a völgyi mélyben Gyökérb?l fa sudárlik. Ágból lomb fakad, Fák lombkoronája öleli A tintakék eget.   Gyökereinkb?l táplálkozunk, Emberré így leszünk, Emberségünk kötelez, Tartást így ad nekünk. Kínból [… Tovább]

INSECT Mondd, mi volt, akkor pénteken, Ottan, a fában az apró hang, Halk, vasárnapig, s azóta is egyre; Mi az égi-földi jelek közepette Elhanyagolható; és örök sötétben Tapogatva, egy megérzés szerint Ment el?re, azt sem tudni, nem Körben járt-e; de [… Tovább]